Törvények szerint

30.

Zsófi

Izgatottan várom a buszt a Bázis parkolójában, 10 hete ment el Zoé, pedig csak 8 hétről volt szó. Biztos megint keresztbe tettek neki. Kezd nagyon elegem lenni ebből az egészből, hogy büntetnek minket a hibáinkért, bőven elég, hogy mi büntetjük magunkat. Bízom benne, hogy hiányoztam Zoénak és ez az érzés majd változtat egy kicsit a hozzáállásán. Még mindig kicsit távolságtartó velem, ez kiérezhető volt a beszélgetéseinkből, bár erősen próbálkozik könnyedén társalogni velem. Görcsbe ugrik a gyomrom, amikor begördül a busz. Közelebb lépek a járműhez és kutatok a felbukkanó arcok között, szinte az utolsó leszállók között pillantom meg őt. Nagyon sápadt és nyúzott az arc, biztos nem sokat aludt kint.

- Szia! – ölelem magamhoz.

- Szia! – szorít magához erősen.

- Annyira nagyon hiányoztál! Úgy örülök, hogy itthon vagy végre!

- Én is! Menjünk haza – enged el. Összeszedi a táskáját a busz aljából, majd követ engem a kocsihoz. Már a hazafelé vezető úton elalszik, otthon pedig tusolás után, evés nélkül fekszik le az ágyba. Alig tudok kiszedni belőle pár mondatot, teljesen magába zárkózik. Mivel csak 19 óra van, így én még bekapcsolom a tévét és halkan nézem az esti filmet.

- Zavar a tévé? – kérdezem, ahogy Zoé felül az ágyban.

- Nem.

- Kimegyek a nappaliba, hogy nyugodtan tudj aludni.

- Ne! Maradj itt! Nem zavar, tényleg. Maradj! – néz rám kérlelve, majd lehunyja a szemét és így bújik vissza a takaró alá, szorosan mellém helyezkedik el – Nem akarok egyedül lenni! Maradj itt mellettem!

- Itt vagyok, nem megyek sehová! Aludj csak! – suttogom a fülébe egy puszi kíséretében. A hátát simogatva nézem tovább a filmet, de szüntelen Zoé kérlelésén kattogok. Eddig sosem könyörgött, hogy maradjak mellette, volt, hogy a házasságunk alatt is külön aludtunk, mert én sokáig tévéztem a nappaliban ő pedig korán elaludt. De ebből sosem volt gond, most meg szinte görcsösen szorítja a pólóm szélét. El sem tudom képzelni miket élhetett át kint. Zoé eddig mindig nyugodtan aludt, most meg forgolódik és motyog is álmában. Még akkor sem nyugszik meg, amikor simogatni kezdem a hátát, csak remélni tudom, hogy nem a kintieket éli újra.

Ahogy telnek a napok Zoé úgy lesz egyre erőtlenebb, fáradékonyabb. Nincs étvágya, és nincs kedve semmihez. Nem beszél a misszióról, el akarja felejteni. Valószínű emiatt lett ilyen bárgyú kedvű, ez nyomja rá az állapotára a bélyeget. Nem is erőltetem egy idő után a mesélést, inkább moziba és vacsorázni viszem. Próbálom jobb kedvre deríteni, de nem igazán sikerül, csak egy-egy elejtett gyenge mosolya van. Amióta itthon van csak egyszer láttam igazán örülni, mikor megkapta a levelet, hogy újra hadnagy és hármas minősítésbe sorolják vissza. De legalább már engedi, hogy megcsókoljam és hozzá bújva aludjak el. Szexet még csak meg sem próbálom kezdeményezni, arra még nincs felkészülve. Meg most a bizalom újra felépítésén dolgozom inkább, amivel szerintem jól haladok. Újra megosztja velem a gondolatait és nem néz rám kérdőn mikor később érek haza a munkából. Kikéri a véleményem egy-egy döntésénél, ami nekem nagyon sokat jelent. Szombat reggel én már hamarabb ébren vagyok és gofrit készítek neki reggelire, tudom mennyire imádja. Már bőven elmúlt 10 óra, de Zoé még mindig nem kelt fel. Ez nagyon nem jellemző rá, így visszamegyek a hálóba.

- Jó reggelt Álomszuszék! Már 10 óra is elmúlt, nem gondolod hogy fel kéne kelni? – simogatom meg az arcát.

- Fáradt vagyok még – motyogja csukott szemmel.