Törvények szerint

25.

Zoé

Nincs kedvem a társasághoz, így vacsora után inkább kisomfordálok a sátorból és messzebb megyek, hogy végre magamban lehessek. Csipog a telefonom a zsebembe, mire előhalászom. Nézem a kijelzőt, hogy megint Zsófi küldött üzentet. Mindennap ír, én meg mindennap elolvasom, de sosem reagálok rá, pedig erős bennem a késztetés. Érzem, hogy megbánta, ami tett, a mai napig magam előtt látom a vörösre sírt szemeit, hallom a könyörgését, hogy bocsássak meg neki. Miért csak a megcsalás után jött rá, hogy szeret engem?! Miért kellett ahhoz összefeküdni mással, hogy észrevegyen engem?! Nekivetem a hátam az egyik teherautónak és a csillagokat kezdem tanulmányozni. Zsófi kívülről tudja az összes csillagképet, órákat képes róla beszélni.

- Zoé! Minden rendben? – támaszkodik mellém Leila.

- Persze, csak nincs kedvem a nagy társasághoz – húzom el a számat még mindig az eget kémlelve.

- Hiányolsz valakit otthonról?

- Ne menjünk ebbe bele! Bonyolult – mondom éles hangsúllyal. Nem beszéltem senkinek Zsófiról és a tettéről. Még Taminak sem, ő megtudta, mint mindig mindent és kifaggatott volna, ha hagyom. Még a szüleimnek sem mondtam el, azt sem, hogy kijövök ide az Isten háta mögé. Elzárkózva élek minden barátomtól és családtagomtól. Senki üzenetére és hívására nem reagálok. Úgy érzem, hogy nekem most erre van szükségem, aki ismer az meg megérti.

- Lehet könnyebb lenne, ha beszélnél róla! – áll elém, mire lehajtom a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Feleségem van, de válni fogunk, mert megcsalt. Engem meg büntetésből ideküldtek lefokozva, leminősítve. Nem tudom meddig maradok itt – mondom ki egy szuszra.

- Oh basszus! Ez durva! Aláírtad a szerződést?

- Igen! – bólintok.

- Sajnálom!

- Hát én is! Akármennyire is nem akarom, gondolkodom rajta! Ez a legrosszabb!

- El kell terelni a figyelmed!

- Ugyan mivel? Itt nincs semmi!

- De igen! Én! – vigyorog rám önelégült fejjel.

- És most elkezdesz vicceket mesélni? – mosolyodom el.

- Háh abban nem vagyok jó! De másban elég jó vagyok – lép közelebb hozzám.

- Táncolni fogsz?

- Majdnem! Inkább erre gondoltam – hajol hozzám és az ajkait a számra tapasztja.

- Leila! Ezt nem kéne! – tolom el magamtól finoman.

- Miért nem? A feleséged megcsalt téged, miután megesküdött a hűségre! Tönkretette a karrieredet, amit évek alatt építettél fel kemény munkával. Elölről kell kezdened építkezni! Tönkretett Zoé! Így legalább visszavághatsz neki egy kicsit. Ő nem szeret téged, nem szeretet sosem! Csak a seggét védte veled!

- De...

- Nincs de Zoé! – jelenti ki határozott és újra megcsókol. Igaza van, Zsófi is ezt tette velem mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül, most én jövök. Zsófi nem szerelmes belém, tévedtem, ismét. Most már nem ellenkezem, hagyom hogy magával húzzon a mosókonyhába és lecibálja rólam a pólómat. Gyorsan bezárom magunk után az ajtót, hogy senki ne zavarjon meg minket, majd visszafordulok Leila felé. Ő éppen egy nagy adag lepedő és ágynemű csomagot dob le a földre, magához rántva folytatja tovább a csókunkat. Szó szerint lenyom a nagy halom ágyneműre, nem hagyja hogy bizonytalankodjak. Megragadom a felsőjét és lehúzom róla, majd a nadrágját is miközben mohón csókolom őt. Nem akarok visszavenni a tempóból, mert akkor nem fog megtörténni ez. Miután megszabadítom a melltartójától is felváltva csókolom és harapom testét lefelé haladva. Lehúzom róla bugyiját, utána magamról is lekapkodom a maradék ruhát és az ölébe hajolok. Hangosan nyög fel és zihálva kezdi venni a levegőt, amint belényalok.

Három napja, minden este Leilával vagyok. Hol a mosókonyhában, hol az élelemraktárban bújunk el pár órára. A negyedik napon azonban észhez térek, hogy ezt nem folytathatom tovább, elvégre házas vagyok. Ő nem fogja tudni elterelni a figyelmem Zsófiról, nem akarom még ennél jobban is kihasználni. Én nem ilyen vagyok, ez nem helyes. Műszakom végén fáradtan vonulok vissza a sátrunkba és rogyok le az ágyamra. Napközben írt Zsófi, de nem volt időm elolvasni, így most előhalászom a telefonom s megnyitom az üzenetét. Most egy fotót is csatolt a szöveg mellé, amin ő és Tamiék kisfia van. Beával és a gyerekekkel volt ma sétálni a parkban, nagyon jól érezte magát és a kicsik is nagyon jól viselkedtek. Állítása szerint nekik sikerült egy kicsit elterelni a figyelmét rólam és a hiányomról. Újra megnyitom a fotót és hosszú percekig bámulom. Olyan mintha le lenne fogyna és a szemei is nagyon fáradtnak tűnnek. De ezektől eltekintve még mindig gyönyörű.

- Szia Zoé! – ül le mellém az ágyamra Leila, mire gyorsan lezárom a képernyőt.

- Szia!

- Vártalak! Miért nem jöttél? – szegezi nekem sértetten a kérdést. Úgy volt, hogy ma a mosókonyhában találkozunk vacsora után, de nem mentem el.

- Nem folytathatjuk tovább Leila. Be kell fejezzük ezt! Ez nem helyes – nézek rá félve.

- Miért nem helyes? Miért kéne befejeznünk? Hiszen jól érezzük magunkat egymással. Nem? – simít végig a combomon, majd ahogy belépnek mások is a sátorba elkapja rólam a kezét.

- De igen! Csak én házas vagyok Leila! Nekem feleségem van – váltok suttogásra.

- Aki megcsalt!

- Tudom! Nem akarlak kihasználni téged, hogy búfelejtőnek „használlak". Tudom, hogy Zsófi hibázott. De attól még házas vagyok. Te is tudod, hogy tiltja a törvény a házasságtörést! Téged is megbüntetnének, ha ez kiderül.

- Tudom – ismeri be a száját húzva – El fogsz válni?

- Igen, amint hazaengednek elintézem a formai dolgokat.

- Szerinted hagyni fogják? Engedélyezik majd a válásodat?

- Remélem! De szerintem igen, hiszen nem ez volt az első botlása... - mondom ki meggondolatlanul.

- Nem első?! Máskor is csalt már meg? – emeli meg a hangját, de rögtön csendre intem. Az kéne még, hogy a többi kollégám is tudjon róla.

- Igen, de ne beszéljünk róla!

- Akkor nem értem te miért nem folytatod tovább velem!

- Mert nem lehet Leila! Rosszul érzem magam emiatt.

- Rosszul érzed magad velem?!

- Nem ezt mondtam, ne forgasd ki! Azt mondtam, hogy lelkiismeret-furdalásom van, nem azt hogy rossz veled!

- Szerintem nincs miért! Elvégre ő lépett félre, őt nem érdekli mi van veled!

- De érdekli, mindennap ír. Megbánta.

- Jaj szegény! Mindjárt megsajnálom, ha nem hibázott volna, akkor most nem itt tartanátok!

- Tisztában vagyok vele! Nem kell emlékeztetned rá! Nem kértem, hogy kioktass! – csattanok fel mérgesen. Felpattanok mellőle, majd figyelmen kívül hagyva a kérlelését kisietek a sátorból. Dühösen rúgok bele minden elém kerülő fűcsomóba, mintha ők tehetnének mindenről, ami velem történik. Csak akkor torpanok meg amikor már elérem a biztonsági zóna határát, ami a táborunkat körülöleli. Alig 200 métert kéne továbbsétálnom és megoldódna minden bajom. 200 méterre van a felkelők tábora, amit jelenleg támadunk. Csak pár másodperces út és lelőnének, akkor nem kéne többé Zsófit látnom, nem hallgatnám, hogy mennyire balfék vagyok, hogy hagytam, hogy megcsaljon a feleségem. Nem kéne többé a szánakozó tekintetek elől elbújnom. Teszek egy apró lépést az „egyszerű" megoldásom felé, de nem bírok tovább menni. Fordulnék vissza a tábor felé, amikor egy tompa ütést érzek a tarkómon, térdere rogyok és elhomályosul a tekintetem. Kiterülök a földön, miközben küzdök, hogy az eszméletemnél maradjak. Ketten a karomnál fogva felrángatnak a földről, próbálok ellenkezni, de szinte semmi erő nincs bennem. A fejem meg-megbicsaklik és alig látok, de azért sikerül felismernem a helyzetet, hogy a felkelők tábora felé indulnak velem a saját Seregünk egyenruhásai.