Törvények szerint

17.

Zoé

Próbálok nesztelenül beosonni a házba, hogy Zsófi ne ébredjen fel. Szerencsére nem megyek neki semminek és nem is rúgok bele egy szétszórt cipőjébe sem. Egyenesen a szobámba indulok, a táskámat egyszerűen leejtem a földre és úgy ahogy vagyok ruhástól dőlök be az ágyba. Úgy érzem, ha most meg kéne mozdulnom abba belehalnék. Fáj még a levegővétel is. Ez három napig rohadtul szenvedés lesz. Az egész testemben végighalad a zsibogás, ami nem akar szűnni egy másodpercre sem. Behunyom a szemem, majd megérzem, hogy besüllyed mellettem az ágy. Mégsem voltam elég halk, vagy Zsófi tényleg ennyire rossz alvó.

- Azt hittem leszoktunk a különalvásról! Miért itt feküdtél le? Mellettem a helyed! – suttogja a fülembe miközben becsúsztatja a kezeit a pólóm alá.

- Nem akartalak felkelteni, késő van, te meg korán mész dolgozni! – próbálom kivágni magam.

- Szar duma, máskor simán felkeltesz! Hol voltál eddig? Hiányoltalak, azt hittem tíz órára hazaérsz – fészkeli be magát mellém. Fejét a vállamra hajtja és én legszívesebben felordítanék a fájdalomtól.

- Elhúzódott az egyik akció, aztán a papírmunka.

- Legközelebb írj, hogy ne izguljak. Tudod, hogy nem bírok elaludni, míg nem tudom, hogy egyben vagy. Jó?

- Jó, persze! Ne haragudj, csak annyira sűrű volt a menetrend! – nyomok egy puszi az ajkára.

- Jól van! Kiengesztelhetsz most! – búgja lágy hangon, amitől egyből összeugrik a gyomrom. Felcsúsztatja a kezét a mellemig és finoman rámarkol – Miért vagy befeszülve? Nem jól csinálom? Nem kívánsz?

- Dehogyisnem! Tudod hogy bármikor, bárhol! Csak fáradt vagyok, ennyi!

- Eddig ez sem volt akadály! – ül fel az ágyba és felkapcsolja a kislámpát az ágy mellett – Mi a baj? Megsérültél?

- Semmi baj nincs! Nem sérültem meg nyugi! Oltsd le a lámpát és gyere vissza!

- Át sem öltöztél! Miért vagy melegítőben? – húzza le rólam a takarót – Zoé! Mi van veled?

- Eltoltuk az akciót, illetve hát nem is mi toltuk el, hanem nem megfelelő információkat kaptunk és akit el kellett volna fognunk az meglépett. A felettesünk kiakadt és egy rendkívüli edzést tartott nekünk a „bakiért".

- Mit takar a rendkívüli edzés?

- 16 órától 11-ig tartott. Futás, erősítés, közelharc, majd újabb futás, újabb erősítés. Csak kétszer 10 perc szünetünk volt.

- Basszus! De jól vagy?

- Nem – temetem a kezeim közé az arcomat – Nagyon fáj! Sajog mindenem!

- Ajj Zoé! Mit hozzak neked? Vagy mit csináljak?

- Nem tudsz semmit sem csinálni, majd elmúlik pár nap múlva! – mondom és visszahúzom őt magamhoz.

- Öltözz át pizsamába! Holnap ugye nem kell menned dolgozni?

- Nem kell mennem most 4 napig dolgozni. Jó vagyok így, nem tudok átöltözni.

- De kényelmetlen lesz! Áthozom a pizsamádat! – mászik ki az ágyból. Próbálom addig rávenni a testemet, hogy fel tudjak ülni, de egyszerűen nem megy. Mintha az egész testemet baseball ütővel százszor végigverték volna.

- Tényleg jó vagyok így! – próbálom meggyőzni Zsófit, de nem hagy nyugton – Nem megy!

- Gyere segítek! – húz fel a kezemnél fogva. Kibogoz a pólómból és sporttopomból, majd belebújtat a trikómba és leráncigálja rólam a nadrágomat is. Újra kiszalad a szobából, majd egy gyógyszerrel és egy pohár vízzel tér vissza. Bármennyire is tiltakozom ő belém tukmálja.