Katerina története

~7~

A szobámban ébredtem fel. Mikor kinyitottam a szememet, anyát, apát és Ezatelt pillantottam meg. Az utóbbi úgy aludt el, hogy közben fogta a kezem. Mikor megpróbáltam elhúzni, felébredt.
-Jem, Isla. Felébredt.-keltette fel őket gyorsan Ezarel.
-Végre felébredtél angyalom.-mondta sírva anyám.
-Hogy érted, hogy végre?
-3 hétig kómában voltál.-mondta apám könnyeivel küszködve.
-Hogy kerültem haza?
-Mindenki keresni kezdett. Beszéltem a tanáraiddal és szóltam Ziának, meg Gergőnek.
-Zia-suttogtam erőtlenül.-Hol van Zia? Látni akarom.
Miközben anyám ideadta a telómat, valaki megkönnyebbülten sóhajtott a hátam mögött. Gyorsan beütöttem a számot.
-Katie-kiáltotta a telefonba.
-Zia-suttogtam.-Gyere ide egyetlem.
-Azonnal ott vagyok életem.-és elsírtuk magunkat.
-Ezt még mai napig nem tudom megszokni.-mondta anyám.
-Pedig 19 éved volt rá.
Aztán Zia belépett a szobámba és a karjaimba borult.-Azt hittem elveszítelek. Már másodszor.
-Nyugodj meg. Már itt vagyok.
-Akkor is ezt mondtad.
Aztán elengedtük egymást. Anyámhoz fordult.
-Szia Isla.
-Szia Ziu.
Elkezdtek beszélgetni, én meg észrevettem, hogy Ezarel dühösen nézi a barátnőmet. Valószínüleg nincs hozzászokva, hogy valaki ennyire könnyedén, formalitások nélkül beszélget a hótündérek királynőjével. Természetesen rajta és a családján kívül. Na meg aztán akkor milyen fejet vágott, amikor egymás karjaiba borulva sírni kezdtek.
-Na de kérem. Nem a temetésemre készültök. Itt vagyok élek és virulok.
Na erre elnevették magukat. Na énis így gondoltam.
Végül, Ezarel és apa is megmutatták magukat Zia előtt. Így én is sokkal fesztelenebbül éreztem magam azok előtt az emberek előtt, akiket szeretek. Anya elmesélte Ziunak, hogy hol volt mikor mi azt hittük, hogy üzleti úton van.
-Szóval te királynő vagy?
-Igen.
-Te pedig hercegnő.-mosolygott rám édesen. Aztán elkezdett nevetni.
-Most meg mit nevetsz? Olyan hihetetlen?
-Csak eszembe jutottak azok az emberek, akik utánad kiabáltak, hogy hé hercegnő gyere vissza.
Eszembe jutott, és én is elkezdtem nevetni. Anya megrázta a fejét, de azért ő is csatlakozott. Aztán hallottam, hogy Eza elkezdett morogni valamit az orra alatt, ami nagyon hasonlított arra, higy Úristen hova kerültem. Erre mégjobban elkezdtem nevetni.
-Najóó elég már fáj a hasam.
-Emlékszel amikor múltkor telefonáltunk és szóba került apád?
-Ahaaaaa
-Akkor ott volt melletted igaz?
-Igen ott állt nem messze.-mosolyogtam apára. Ők pedig boldogan mosolyogtak rám. Zia nemsokkal ezután elment, én pedig befeküdtem a pihe-puha ágyamba. Mikor becsuktam a szemem, éreztem, hogy valaki befeküdt mellém. Odanéztem és lesápadtam.
-Nananananaaa.
-Mivan?
-Miért feküdtél ide?
-Valahol nekem is aludnom kell.
-De miért itt?
-Egyszer úgyis a férjed leszek.-nevetett fel Ezarel.
-És mi van ha álmomban hozzádérek?
-Túlélem.
-Pffffff. Felőlem maradhatsz. De maradj a te térfeleden.
-Kérésed számomra parancs, hercegnő. De most már aludj.
-Igenis főnök.

*eközben a másik szobában*

-Biztos, hogy jó ötlet volt ez?-kérdezte James feszülten.
-Nyugodj meg. Amíg Katerina nem kiabál addig nem lesz gond.
-Na ezzel aztán tényleg megnyugtattál.-morogta.
-Tudod, hogy Eza nem nyúlna hozzá. Meg még úgyis barátja van.
-De tetszik neki Isla. Daisy óta nem láttam ilyennek.
-Te is tudod, hogy Katie róla álmodott.
-Nem biztos. Csak Eza szeretné ezt hinni.
-Ezt ne most beszeljük meg. Aludjunk. Jóéjt szerelmem.
-Jóejt szivem.