Katerina története

~29~

Lassú léptekkel indultam a zene kertje felé, hogy találkozzak Ezarellel. Nagyon izgulok. Mi van, ha most történik meg? Senkinek nem meséltem az álmomról. Legalábbis arról, hogy mi is volt benne. Természetesen drága jó édesanyámnak hála, már másnap fény derült arra, hogy kivel is álmodtam.
Menet közben megforgattam a szemem, majd gyorsabbra fogtam a tempót. Két percel később meg is érkeztem. Ezarel háttal állt nekem. Testtartásán látszott, hogy feszült.
-Ezarel. - halkan szólaltam meg, szinte suttogva. Mégis összerezzent hangom hallatán. Aztán lassan megfordult.
-Katie. Kérlek gyere ide.
Odaálltam elé, és felnéztem rá.
-Miért hívtál ide?
-Mutatni akarok valamit.
-Akkor mutass. - néztem rá szerelmesen.
Elővett egy dobozt. Amiben egy gyönyörű gyűrű volt.
-Hozzám jössz feleségül, szerelmem?
-Hát persze. - mondtam boldogan és megcsókoltam.
Hát tényleg megtörtént. El se hiszem, hogy megtörtént.
Ezarel magához szorított, és a fülembe suttogta, hogy mennyire szeret engem.
-Sajnálom, hogy annyira furcsán viselkedtem az utóbbi időben. De nagyon izgultam amiatt, hogy mit fogsz mondani. Mert ugye volt az az álmod. Ha valami nem úgy van, ahogy az álmodban volt, az is lehet..
-Ezaa. Nyugodj meg. Minden pontosan ugyan úgy történt, mint ahogy megálmodtam két éve.
-Tényleg? - mosolyodott el.
-Így van. - mosolyodtam el én is.
-Figyelj csak szívem..
-Igen?
-Ugye Zia itt van, és a szobádban alszik. Mi lenne, ha az én szobámban aludnál ma? - mosolygott rám félénken.
-Hát, meg kell keresnem Ziut.. Mivel nem volt a szobámban mikor eljöttem, de természetesen ott alszok, ha ezt szeretnéd.
-Remek. Akkor induljunk vissza.
Megfogtam a kezét, és lassan elindultunk vissza. Útközben felhoztuk azt, amikor kiakadtam az álmom miatt, és ott hagytam őket.
-Én már akkor is szerettelek egyébként. Elég rosszul is esett amikor azt mondtad Islanak, hogy beszélje meg Gergővel.
-Új volt nekem a helyzet. Kiakadtam egy kissé, de belátom, hogy gyerekesen fogtam fel a dolgokat. Hiszen mindketten tudjuk, hogy a jövő kiszámíthatatlan. Ráadásul bunkó voltál velem.
-Tudod.. nekem is új helyzet volt.. Erről amit most el fogok mesélni, csak Jem és Isla tud. Ők is csak azért ilyen jól informáltak, mert ők ismertek engem már azelőtt is, hogy idejöttem. - nosztalgikus kifejezés jelent meg az arcán. - 50 évvel ezelőtt, volt egy menyasszonyom. Daisynek hívták. Gyerekkorunk óta ismertük egymást, úgymond együtt nőttünk fel. Nagyon szoros baráti kapcsolat volt köztünk, ami aztán lassan átalakult szerelemmé. - szomorúan elmosolyodott. - Egy ideig egyikünk se mert lépni, mert attól féltünk, hogy elveszítjük a másikat.. de aztán elé álltam, és bevallottam neki, hogy mit is érzek iránta.. és a legnagyobb örömömre, viszonozta az érzéseimet. Így telt el pár év.. Minden a legnagyobb rendben zajlott köztünk. A szerelem, mint soha ki nem alvó tűz, lobogott kettőnk között. Elhatáloztam hát, hogy megkérem a kezét. Ő igent mondott nekem, így hamarosan el is kezdtük az előkészületeket. Csak hát senki nem számított a lovagokra.. - dühös fény villant a szemében. - Megtámadták a kicsiny falut, ahol éltünk. Nem értettük, hogy mit akarhatnak tőlünk. Ma már rájöttem. Abban lelték örömüket, hogy pánikot kelthettek. De a kis szórakozásuknak több áldozata is lett, köztük Daisy is. - amint ezt kimondta, egy könnycsepp gördült le az arcomon.- Összetörtem. A temetés után eljöttem a faluból, és Jeméknél húztam meg magam. Őket is nagyon megrendítette a hír, hiszen nagyon megkedvelték őt. Elhatároztam hát, hogy felveszem a bunkó, goromba elf szerepét, és senkit nem engedek magamhoz közel. Ez egy ideig jól működött. Időközben az Abszint gárda vezetőjévé küzdöttem fel magam. Kihasználtam a lányokat.. játszottam az érzéseikkel, miközben én azt hittem, hogy soha többé nem tudok szeretni. Csak aztán megjelentél te, és fenekestül felforgattad a hozzáállásomat az élethez. - boldog mosolyt villantott rám. - Amikor rájöttem, hogy belédszerettem próbáltalak eltaszítani magamtól. Nagyon bunkó voltam veled. De közben vágytam a közelségedre.. veled akartam lenni, a nap 24 órájában. Ez az új helyzet megrémített. Ráadásul te ódákat zengtél Gergő tökéletességéről. - megforgatta a szemét, én pedig elnevettem magam. - De aztán felcsillant a remény. Velem álmodtál. Nem mutattam ki, de belül majd szétcsattantam a boldogságtól. Hogy egyszer az enyém leszel, hogy egyszer viszont fogsz szeretni. És amikor végre a karjaimba zárhattalak, amikor végre megcsókolhattalak, szavakba sem tudom önteni, hogy milyen boldog voltam akkor. El sem tudom mondani, hogy mennyire szeretlek téged Katerina.. és, hogy mennyire boldog vagyok, hogy nemsokára a feleségem leszel.
Mikor Ezarel befejezte a történetet, sírva borultam a karjaiba. Nagyon meghatott ez a történet. Ráadásul amiket utána mondott nekem. Azt hittem, hogy ennél jobban már nem tudom szeretni, de láss csodát, percről-percre egyre szerelmesebb leszek belé.
Ezarel magához ölelt, és simogatta a hátam, hogy nyugodjak meg. Belenéztem a gyönyörű szemeibe, és csak ennyit mondtam neki:"SZERETLEK"