Katerina története

~34~

Leszaladtam eléjük, és ráordítottam Miikora.
-MI TÖRTÉNT KATIEVEL?!
-Ezarel nyugodj meg kérlek. Még...
Nem hagytam, hogy befejezze a mondanivalóját. Akkora pofont adtam neki, hogy kis híján elesett. Soha nem ütöttem meg nőt, mert aki megüt egy nőt, az nem férfi. De most nem lebegett más a szemeim előtt, csak az, hogy Miiko veszélybe sodorta azt a nőt, aki a világon mindennél többet jelent nekem. Azt a nőt akit mindennél jobban szeretek. Akire mindig úgy vigyáztam, mint egy törékeny porcelánra. Ha valami baja lesz, Miikonak vége. Faképnél hagytam a rókalányt, és azonnal a betegszobába siettem.

5 percel később már a betegszoba ajtaja előtt álltam, és Ewe-vel veszekedtem. Nem akart beengedni a menyasszonyomhoz.
-Értsd meg Ezarel, Katerinának pihenésre van szüksége. Súlyosak a sérülései.
-Még több ok, hogy mellette legyek!
-Sajnálom Ezarel, de nem engedhetlek be hozzá. Kérlek ne nehezítsd meg a dolgunkat. - ezzel fogta magát és bement a betegszobába, aztán kulcsra zárta az ajtót maga után. Egyre fokozódó dühvel mentem vissza a szobámba, aztán becsaptam magam mögött az ajtómat. Szerencsére a familiárisom nem volt bent, mert biztos, hogy zavarta volna a hangoskodásom. Leültem az ágyra és a tenyerembe temettem az arcomat. Már vagy fél órája így ülhettem, mikor meghallottam a halk, bizonytalan kopogást. Felálltam és lassan odasétáltam az ajtóhoz. Haboztam. Lehet, hogy Katievel történt valami? Mielőtt bármit is tehettem volna, újra kopogtak,én pedig kinyitottam az ajtót. Miiko volt az. Már éppen becsaptam volna az ajtót előtte, de ő megakadályozott.
-Kérlek Ezarel, hallgass meg. Nem tudod, hogy mi történt. Kérlek, csak engedd meg, hogy elmagyarázzam. Csak ennyit kérek.
Szélesre tártam az ajtót, ő pedig bejött a szobámba,aztán leült az egyik virágot mintázó fotelbe.
-Hallgatlak. - mondtam miután leültem az ágyra.
-Tudom, hogy Katie megírta levélben, hogy Valkyonnal megy őrjáratra.
-Igen. De nem tudom, hogy mi közé van ennek ahhoz..
-Sok. Kérlek ne vágj a szavamba, mert úgy sokkal nehezebb lesz elmondani, hogy mi történt.
Megvárta amíg dacosan bólintok, aztán folytatta.
-Mindenki nyugodt volt, amikor ők elindultak, mert eddig nem történt semmi szokatlan. Minden a legnagyobb rendben volt.
Miiko látta, hogy közbe akarok szólni, ezért felemelte a kezét.
-Tudom Ezarel. Könnyelműek voltunk. Bedőltünk a tündérnek. Fél órával az után, hogy Katie és Valkyon elindult, a tündér megjelent a táborban.
Megragadtuk a fegyvereinket, de ő csak nevetett. Azt mondta, hogy semmi esélyünk ellene, mert őt maga a mester tanította. Megtámadott minket mi meg alig tudtuk hárítani a tűzgolyókat.
-Tűzgolyók?
-Nem csak golyók. Úgy idomította a tüzet, mint Katie a vizet.
-És ő?
-Elkapott engem. Már éppen végezni akart velem, amikor hátba találta Kat egyik jégizéje.
-Ami olyan, mint egy nyílvessző?
-Igen. Azután engem elengedett a tűztündér és csak Katie lebegett a szemei előtt. Azt mondta, hogy hallott már róla és, hogy a mestere meg akarja szerezni magának. Katerina persze hallani sem akart róla. Ez nem tetszett a tündérnek és megtámadta őt. Heves küzdelem zajlott kettejük között, de végül Kat került ki győztesen belőle. Katie utasítása szerint kivettük a kristályszilánkot a tündérből. Aztán Kat furcsán kezdett viselkedni.
-Ezt, hogy érted? - pattantam fel.
-Elkezdett remegni, utána tett egy lépést felénk, de aztán összeesett. Azonnal indultunk vissza a főhadiszállasra. A többit már tudod..
Visszaroskadtam az ágyra.
-Csak engem próbált megvédeni Ezarel.. Az én hibám.
-Nem. Katie mindenféleképpen közbeavatkozott volna, akárki lett volna a helyedben.
-Tudom. De ettől függetlenül nagyon rosszul érzem magam.
-Hiba volt megütnöm téged. - mondtam pár perc hallgatás után.
-Megérdemeltem.
-Nem.. Te nem..
-De igen Ezarel. Ezt most megérdemeltem. - Aztán fogta magát és kiment a szobámból. Döbbenten néztem utána. Nem tudtam mit kezdeni magammal.. Nem mehettem sehova, mert mindenhol csak sajnálkozva néztek volna rám. Nem mehettem az alkímia laborba se, mert nem tudnék most koncentrálni. De ami a  legrosszabb, nem mehetek Katiehez sem. Pedig minden vágyam az, hogy mellette legyek, és fogjam a kezét. Hogy elmondhassam neki, hogy minden rendben lesz.