Katerina története

~32~

Korán keltünk, hogy legyen időnk rendesen elköszönni egymástól. Miközben én a ruháimat pakoltam a táskába, ő az ágyamon ült, és engem nézett. Egy kicsit azért frusztráló érzés volt.
-Szívem.
-Igen?
-Muszáj engem nézned?
-Igen. Kitudja mikor látlak újra. Mikor is indultok? - kérdezte mogorván.
-2 óra múlva. Addig el se fogok mozdulni mellőled. Ezt elhiheted nekem Eza.
-Hát nem is fogsz. Ezt meg te hiheted el nekem.
Bedobáltam pár cuccot a táskába, aztán letelepedtem Eza mellé, és csak néztem. Hogy fogom kibírni nélküle?
-Miért bámulsz? - kérdezte nevetve.
-Azon gondolkodom, hogy, hogy fogom kibírni nélküled.
-És mire jutottál?
-Arra, hogy sehogy..
-Gyere már ide, életem. - kitárta a karját, én pedig szorosan hozzábújtam.
-Lassan be kell fejeznem a pakolást.
Eza elengedett, én pedig kelletlenül felálltam.

Fél órával később a maradék holmim is a táskában volt, és már csak a fegyvereim voltak hátra.
-Gyere szívem.
-Hova sietsz ennyire? - nyafogott.
-Akkor megyek egyedül.
-Biztos, hogy nem. - megfogta a kezem, és kimentünk a szobából.
Elmentünk a fegyverekért, és mikor már azok is a helyükön voltak, kimentünk sétálni.
-Szívem, figyelj csak. - kezdett bele.
-Igen?
-Azért rákérdezhetnél, hogy mikor érkeztek meg.
-Te is tudod, hogy ezt nem lehet tudni.
-Azért egy próbát meg ért.
-Van benne valami. - mosolyogtam rá.
-Na jólvan. Menjünk a kristályterembe.
-Menjünk. - morogta.
Miközben elindultunk Miikohoz, én rágyújtottam, de csodával határos módon, most nem szólt egy szót sem. Már majdnem mondtam is neki, de ekkor megszólalt.
-Ne szokd meg. - felnevettem.
-Pedig már majdnem.
-Azért figyelmeztettelek előre.
Nevetgélve léptünk be a kristályterembe, mire mindenki felénk nézett.
-Áhh látom lenyugodtak a kedélyek. - mosolygott ránk Miiko.
Ezarel arca hirtelen elkomorult.
-Ezt lehet nem kellett volna. - mondta Nevra.
Miiko arcáról is lehervadt a mosoly, de belekezdett a mondandójába.
-Azért hívtalak titeket össze, hogy ismertessem a küldetés kimenetelét.
Először is. Pontban 9 órakor indulunk a kikötőből. Ha minden jól megy, este már oda is érünk a Galpham szigetekre. Ott felállítjuk a sátrakat, odaadom a beosztást, és 2-3 fős csapatokban indulunk a kristályszilánk keresésére. Ha valaki talál valamit, ezzel jelez a többieknek. - felemelt egy síphoz hasonló kis tárgyat. - Ennek a segítségével úgy tudjátok értesíteni a többieket, hogy az ellenség ne vegye ezt észre. A többit majd a hajón elmondom. Fogjátok a cuccotokat, és indulás a kikötőbe.

10 perccel később már táskával a hátamon, illetve Ezával az oldalamon sétáltam a kikötő felé.
-Nem lesz semmi baj. - nyugtattam Ezarelt sikertelenül.
-Ebben már csak akkor lehetünk biztosak, ha újra itt leszel mellettem.
Megszorítottam a kezét, és rágyújtottam. Ő pedig fintorogva megcsóválta a fejét. Válaszul csak egy vállrándítást kapott. Mire odaértünk, már szinte mindenki a hajón volt. Odafordultam Ezarelhez, és mélyen a szemébe néztem.
-Szeretlek! Ezt ne felejtsd el. Vissza fogok jönni hozzád, ígérem.
-Én is szeretlek.
Megcsókoltam. Hosszan, és lágyan.
-Katerina! Gyerünk már! - kiáltott ránk Miiko. Kelletlenül elengedtem Ezarelt, és felszálltam a hajóra. Aztán megálltam a hajó oldalánál, és Ezarelt figyeltem egészen addig, amíg el nem tűnt a látharárról.