Katerina története

~11~

Hazamentem, és átmentem Ziához. Elmondtam neki, mi történt Gergővel, és azt is ami Ezarellel. Átszaladtunk hozzám, hogy vegyek magamhoz pénzt és indultunk is új telót venni. Közben, ahogy beszéltem, folyamatosan szívtam a cigiket.
-Katie! Most már állj le. Csak rosszul leszel tőle.
-De annyira ideges vagyok, hogy reflexből gyújtom már őket.
-Gyere inkább menjünk a telefont megvenni.
-Jó.

*eközben Eldaryában*

-Mi az, hogy elment?-kérdezte egyre nagyobb indulattal Ezarel.
-Úgy, hogy elment hozzád, mert beszélni akart veled! Aztán sírva jött vissza és elment!-mondta szinte kiabálva Isla.
-Beszélni velem?
-Igen. Ezt mondtam.
-De hát hova ment?
-Nemtudom. Elérhetetlen. A telefonját is összetörte. Hacsak..
Azzal elővette a telefont és felhívott valakit.
-Zia? Katie veled van?
-Igen. De nem akar senkivel se beszélni. Most nézegeti a telefonokat.
-De legalább jól van.
-Azt nem mondanám. Nagyon ki van borulva. Egymás után szívja a cigiket. Nem lehet lenyugtatni semmivel. De annyit mondok neked, hogy azt a fiút ide ne engedd. Kate abban a másodpercben kinyírná.
-Nem engedem oda. De ezt honnan veszed?
-Hát mert láttam ahogy puszta kézzel lyukat ütött a falba.
Isla felszisszent.
-Hazamenjek?
-Ne. Majd ha megnyugszik visszamegy. De már semmi sem lesz olyan, mint volt. Remélem tudod. Ismered őt. Nem teszi túl magát egykönnyen a dolgokon. Főleg, hogy most két olyan embert veszített el, akiket szeretett.
-Igen. Igazad van. Akkor nem zavarom őt. De kérlek ha megnyugodott, küldd vissza.
-Rendben.
Ezzel letették. Isla ránézett Ezára, aki nagy szemekkel nézett vissza rá.
-Azt mondta az a lány, hogy Katie szeret?-mondta, szinte alig hallhatóan.
-Ezért ment hozzád a laborba. Mi történt ott? Miért jött vissza sírva a lányom?
Eza zavartan állt ott. Nem mert Isla szemébe nézni.
-Hát Miiko mondta, hogy csináljam meg annak az emberlánynak a mnémüszét, és ha kell..
-És ha kell?
-Azt mondta, hogy ha nem akarja bevenni, akkor vegyem be a számba és öntsem át az övébe... Katie pont akkor jött be a laborba..
-Hogy lehetsz ilyen hülye? Hát szerelmes vagy a lányomba!
-De én nem tudtam, hogy érez irántam valamit. Meg 2 napig ki se jött a szobából. Honnan tudtam volna, hogy pont akkor jön a laborba?
-Miért nem kért meg mást Miiko?
-Mert úgy vette észre, hogy tetszem a lánynak...
Isla otthagyta Ezarelt.

*Kate szemszöge*

Már egy hete itthon vagyok. Suliba járok, dogákat írok, vagyis normális életet élek. Vagyis élnék. Ugyanis álmomban folyamatosan kísért az az emlékkép, ahogy Ezarel megcsókolja Erikát. Zia egy percre se hagyott magamra azóta, hogy hazajöttem..és ezért nagyon hálás vagyok neki. Azon gondolkodtam, hogy fel kellene hívnom anyámat...Igen itt az ideje. Beütöttem a számát és vártam.
-Hallo?-szólt bele ingerülten.
-Szia.
-Ó kislányom végre hallom a hangodat.
-Jajj. Bocsi, hogy csak úgy elrohantam. De időre volt szükségem.
-Ez azt jelenti, hogy visszajössz?
-Nem. Még vizsgázni fogok. Esetleg utána, talán visszamegyek.
-Mikor lesz a vizsgád?
-Jövőhét pénteken.
-Remélem mihamarabb látlak.
-Én is. De most le kell tennem. Szeretlek.
-Én is szeretlek.
Rengeteget tanultunk a vizsgára. Meg is érte a fáradozást, ugyanis 5-re vizsgáztam mindenből. Még 3 hetet töltöttem itthon, amikor eldöntöttem, hogy visszamegyek. Bepakoltam a cuccomat vettem cigit, és visszamentem. De a kristályterembe lépve, abba az elfbe futottam, akit nem akartam látni. Ott is hagytam egyből, mielőtt észrevehetett volna. Beraktam a cuccomat a szobámba és elindultam megkeresni Miikot.
Hamar meg is találtam. Anyával beszélgetett. Halkan anya mögé lopakodtam és eltakartam a szemét.
-Na ki vagyok?
-Ó Istenem. Kicsikém.-megfordult és elkezdett ölelgetni.
-Jajj anyaa nemár. Nem vagyok már óvodás.
-Tudom. De annyira hiányoztál.
-Katerina.. Beszélhetnénk?-kérdezte Miiko nagyon zavartan.
-Persze.
-Menjünk a kristályterembe.
Haboztam egy kicsit. Nem akartam Ezarellel találkozni.
Miiko várakozón nézett vissza rám. Erőt vettem magamon, és elindultam a lány után. Balszerencsémre, Eza még mindig itt volt. Csak most minket nézett.
-El kell mondanom valamit..-fordult hozzám Miiko.
-Akkor mondd.
-Mielőtt elmentél. Ahh ez az egész, részben az én hibám..
-Miért?-kérdeztem gyanakodva.
-Azért, mert megkértem Ezarelt, hogy csináljon Erikának egy bájitalt, amitől elfelejtik őt a te világodban.
-Értem.-feleltem hűvösen.
-Kérlek..-mondta Ezarel.-Csak hallgass meg minket. Miiko azt mondta, hogy ha nem akarja meginni magától, vegyem be a számba és öntsem át az övébe.
-Értem. És miért te?
Erre nagyon zavartan nézett rám.
-Ezareel.-jött be a terembe Erika.
-Most hagyj békén!-förmedt rá.
-De szükségem lenne a segítségedre.
-Azt mondtam, hogy most hagyj békén.-mondta még durvábban. Aztán a lány észrevett engem, ahogy hűvösen méregetem.
-Ne haragudj.-mondta, aztán kiment a teremből.
-Kérlek. Ne haragudj Ezarelre, az én hibám miatt.
-Én nem haragszok senkire. Én csalódtam. Mindkettőtökben.
Ezután kimentem a teremből és elmentem anyáekhoz. Úgy döntöttem, hogy ott alszok.