Katerina története

~27~

-Na akkor indulhatunk? - kérdeztem a barátnőmet.
-Igen, igen csak fogd már meg a nyakláncot. - válaszolt nekem teljesen bezsongva, mire felnevettem, és hozzáértem a kristályomhoz. Megfogtam Ziu kezét, és elindultam a kapu felé. Pár perccel később, át is léptünk Eldaryaba.
-Sziasztok. - köszöntem oda Miikonak, és Leiftannak. Húú nem gondoltam volna, hogy egyből Leifbe botlunk majd.
-Szia..sztok. - köszöntek ők is.
-Nahát. Elhoztad a barátnődet is? - kérdezte kedvesen Leiftan. Odajött hozzánk, és kezet nyújtott Ziának.
-Szia. Én Leiftan vagyok.
-Szia.. Anasztázia. - elfogadta Leif, felé nyújtott kezét. Láttam, hogy Ziu egy kicsit elpirult, és elkapta a kezét.
-Na jólvan, mi megyünk a szobámba. Ha szükségetek van rám, itt leszek.
-Rendben. Sziasztok. - zárta rövidre Miiko.
Elindultunk a szobám felé, és közben azon gondolkodtam, hogy is hozhatnám össze a barátnőmet Leiftannal. Annyi ötletem lenne. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy Ezával akarok találkozni, és addig Leiftanra bíznám? De áhh, nem jó. Rábízná valaki másra, és lerázna azzal, hogy sok dolga van. Csak a szokásos. És ha megkérném, hogy meséljen neki Eldaryaról? Hmm.. elkülkené Keróhoz, vagy Ykharhoz. Nemtudom, majd kitalálok valamit. Időnk, mint a tenger.
Mikor bementünk a szobámba, Zia gyönyörködve körülnézett.
-Wow. Ez olyan gyönyörű.
-Köszönöm. - szólalt meg egy ismerős hang mögöttem.
-Te meg miről beszélsz? - értetlenkedett Ziu.
-Ez a szoba, az én művem. - Eza odalépett hozzám, megölelt, majd puszit nyomott a homlokomra.
A szemem sarkából láttam, ahogy Zia a szemét forgatja. Ajkamba harapva, elfojtottam a mosolyom.
-Miért nem szóltál, hogy hazamész?
-Kerestelek mindenhol, de nem találtalak meg.
-Ó.. Hát sajnálom.
-Hol voltál?
-Már nem emlékszem.
-Értem.
-Megyek dolgozni rendben? Majd később beszélünk.
-Hát jó.. Szia.
Amint Eza elment, Zia meg akart szólalni, de belé fojtottam a szót. Megvártam amíg elhalnak Eza léptei, és intettem, hogy most már mondhatja.
-Ez meg mi volt?
-Umm.. Nemtudom.
-Mindig ilyen?
-Nem. Éppen ezért nem értem, hogy most mi van. De nem lényeg. Foglalkozzunk csak veled, és Leiffel. Ilyennek képzelted el?
-Háát.. Élőben még helyesebb, mint gondoltam volna. És olyan kedves. Láttad? - csillant fel a szeme.
-Igen, láttam. - nevettem fel.
Pont Leiftanról beszélgettünk, amikor valaki, szinte ránk törte az ajtót.
-Katie! A lovagok megint itt vannak!
-Azonnal megyek! Leiftan, kérlek maradj itt Ziával. Vigyázz rá.
-Jó. Itt maradok.
Bólintottam, és azonnal futásnak eredtem. Meg kell találnom Ezát!

*Zia*

Most tényleg képes volt itt hagyni Leiftannal?
-Katerina sokat mesélt rólad. - szólalt meg hirtelen a fiú.
-Tényleg? És mit mondott rólam?
-Elmesélte, hogy, hogyan lettetek barátnők. Arról is mesélt, hogy mennyire közel áltok egymáshoz.
-Igen. Szinte már a testvérem. - mosolyodtam el.
-Ő is mesélt rólad.
-Ó, tényleg? Azt hittem, hogy csak Ezarelről beszélt. - nevetett fel.
-Áhh.. Őt ismerem személyesen is.
-Nem nagyon kedveled ugye?
-Nemtudom. Olyan arrogánsnak tűnik. Meg bunkó. De Katievel más. Látszik mennyire szeretik egymást.
-Hát az biztos, hogy elválaszthatatlanok. Küldetésre is csak együtt hajlandóak menni. Mondjuk, az is igaz, hogy remek kis csapatot alkotnak.
-Hát azt el is hiszem.
-Nem szeretnél mesélni magadról egy kicsit?
-Hmm.. Nem tudom, hogy mit is mesélhetnék. Kérdezz!
-Hát jó. Hány éves vagy?
-18. És tee?
-Hmm.. Találd ki. - mosolygott rám édesen.
-21?
-De aranyos vagy. Fiatalítasz. - nevetett fel.
-Miért? Akkor 22?
-100.
-Most szivatsz?
-Tessék?
-Nem lényeg. Esküszöm óvodásnak érzem magam melletted.
-Mi az az óvodás?
-Általában 3-6 év közötti kisgyerekek.
Nevetésben tört ki.
-És te is oda jársz, ahova Katie?
-Igen. Osztálytársak vagyunk. Mesélsz nekem Eldaryaról?
-Hát, ha szeretnéd.
Leiftan először a gárdákra tért ki, aztán hosszasan kezdte el mesélni Eldarya kialakulását, majd Eel gárdáinak feladatára is kitért.
Szinte ittam minden szavát. Olyan beleéléssel beszélt, hogy nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Olyan aranyos így. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy Leiftan abba hagyta a mesélést, és engem nézett mosolyogva. Éreztem, hogy elpirultam.
-Miaz? - kérdeztem.
-Semmi. Csak észrevettem, hogy nem nagyon figyeltél rám. Legalábbis nagyon elgondolkodtál valamin.
-Neharagudj.
-Semmi baj.
Végszóra Katie robbant be a szobába, holtra vált arcal.