The Interview | Az interjú [Christopher Vélez Fanfiction]

31.

Kate

A gyomromba költözött, elviselhetetlen görcs miatt egy falat sem ment le a torkomon. Ismét szembe kell néznem a nevelőapámmal, akivel a megverésem óta nem találkoztam. Alighogy véget ért az európai turné, kaptam egy levelet, melyben tájékoztattak a tárgyalás időpontjáról s menetéről. 

- Tudom, hogy most nem könnyű neked, de enned kell! - cirógatta meg az arcom Rich, Zabdiel pedig átkarolta a vállam és biztatóan rám mosolygott. Joel nem tudott velem utazni Budapestre, így bandatársai tartottak velem a magyar fővárosba. Londonból először Miamiba repültünk elintézni pár dolgot, majd Amerikából a szülőföldemre. Nemlegesen megráztam a fejem, mire a dominikai elhúzta a száját. - Tegnap óta egy falatot se ettél, baby. Nem akarjuk, hogy rosszul legyél...

- A tárgyalás után talán eszem valamit, de most rá sem tudok nézni az ételre - toltam félre az elém rakott vajas-lekváros pirítóst s egy ásítást elnyomva magukra hagytam a fiúkat. Napok óta nem aludtam, csupán néhány órát. Rémálmok gyötörtek, amik ellen semmit sem tudtam tenni. Miután végighasaltam az ágyon, lehunytam a szemeim s megpróbáltam pihenni egy keveset. Félálomban érzékeltem, hogy besüpped mellettem a matrac és egy erős kar finoman a derekamra nehezedik. - Aggódom miattad, Kate. 

- Feleslegesen teszed, Zab - mormoltam a fejem alá gyűrt párnába, majd a fiú felé fordítottam a fejem. Tekintete azonnal közrefogta az enyémet; megrémisztett az a komorság és aggodalom, amit kiolvastam azokból a gyönyörű, mélybarna íriszekből. Alsó ajkamba harapva közelebb csúsztam a Puerto Rico-i-hoz, aztán beletúrtam kusza tincseibe és eltűntem az ölelésében. Percekig szótlanságba burkolózva, az éjjeliszekrényen kattogó órát hallgatva feküdtünk. Teljesen egyet tudtam érteni a srácokkal; Zabdiel tényleg képes nyugalmat árasztani. - Me alegro de que estés aquí, papi (Örülök, hogy itt vagy, papi).

- Yo tambien, mami (Én is, mami). Aludj egy kicsit, majd felébresztelek indulás előtt - csókolt homlokon, miközben kihúzta alólunk a takarót és rám terítette. Apró mosolyra húzva ajkaimat sóhajtottam egyet. - Köszönöm.

Hálás voltam az énekesnek, amiért velem volt azalatt a két óra alatt, amit rémképek nélkül végigaludtam. Felettébb kipihentnek éreztem magam, a szorongás és a félelem azonban csak nem hagyott alább. Tisztes távolból, a kanapé karján ülve figyeltem Richard-t és Zabdi-t, akik jóízűen falatoztak a néhány perce érkezett ételekből. Hiába ajánlottam fel, hogy főzök nekik valami finomat, hajthatatlanok voltak.

- A vacsorát már te készítheted el, rendben? Essünk túl a stresszes dolgokon, aztán bevásárolunk és főzőcskézünk - töltötte meg ásványvízzel a poharát a dominikai, miután lenyelte a rendelése utolsó falatját s elpakolt maga után. Megadóan a mellkasom elé emeltem kezeim. - Oké, főnök! Egyéb ötlet estére? Menjünk el szórakozni, vagy indítsunk el egy filmet és aludjunk egymás vállán?

- Az utóbbira szavazok - rakott rendet Zab is, majd átöltöztünk s elindultunk a bíróságra. Helyismeret hiányában nem szívesen adtam át a volánt Rich-nek, de olyannyira ideges voltam, hogy inkább meghúztam magam az anyósülésen és a fiúk előadását hallgattam. A bennem lévő félsz ellenére mosolyogtam és bele-beleénekeltem a dalokba, melyekért milliók rajonganak világszerte. - Déjame explicarte... Quiero ser el que llena de felicidad... Cada espacio de soledad...

A tárgyalás helyszínére érve egy emberként halkultunk el. A bejáratnál anya, Ella és az ügyvéd beszélgetett; szemmel láthatólag a két nő igen feszült volt. Miután kiszálltunk a kocsiból, Richard gyengéden elkapta a karom.

- Mit keres itt Ella? - kérdezte halkan, mire a cipőm orrát kezdtem el vizslatni. A srácok úgy tudják, hogy a lány az unokahúgom. Torkom megköszörülve emeltem fel a fejem. - Az igazság az, hogy a nevelőm az ő apja. Mostohatestvérek vagyunk, nem unokatestvérek.

Mielőtt reagálhatott volna a hallottakra, édesanyám csapot-papot otthagyva omlott a karjaimba. Éktelen zokogása engem is sírásra késztetett; tekintetem akaratlanul is összetalálkozott Erick barátnőjéével. Némi sajnálatot és haragot véltem felfedezni szürkés íriszeiben, arcáról azonban semmiféle érzelmet nem tudtam leolvasni.

- A tárgyalás perceken belül kezdődik, ideje bemennünk - közölte az ügyvéd, anya pedig szipogva elhúzódott és megfogta a kezem. Szabad kacsómért Zabdiel nyúlt, finoman megszorítva ujjaimat. Richuki mellette igyekezett lépést tartani velünk s közben a barátomnak gépelt szorgosan. A tárgyalóterem előtt jókora sóhaj szökött ki belőlem. - Remélem, nem említetted meg Joel-nek, hogy egy ideje nem ettem semmit.

- Lakat a számon, princesa - kacsintott ezerwattos mosollyal az arcán, amitől egy picit zavarba jöttem. Szám belső felébe kapva engedtem el Zabdi kezét, mert a fiúk nem jöhettek be a terembe. Anya cirógatta tovább a kézfejem. - Most már minden rendben lesz, babám. 

- Legyen igazad - suttogtam, majd leültem az első sor egyik székére. Anyu és a mostohatesóm eggyel hátrébb foglalt helyet, az ügyvéd pedig a bíróval és az ügyésszel vonult a helyére. 

Öt perc sem telt el, újra nyílt az ajtó és két rendőr kíséretében megjelent az az ember, akivel egyáltalán nem szerettem volna találkozni. Csuklóin és bokáin bilincsek csattogtak; látszólag nyugodtan viselte, hogy az őt erősen szorítók valósággal ledobják a vádlottak padjára és leülnek mellé. Egy ideig kerültem, hogy a szemébe nézzek, aztán mégis megtettem. Nem szabadott volna.

- Miattad kerültem ide, te büdös ribanc! Undorító, haszontalan féreg - fröcsögte felém, mire az egyik rendőr rászólt, hogy fejezze be a mocskolódást. Egy kósza könnycsepp azonnal legurult arcomon, amit próbáltam a lehető legészrevehetetlenebbül letörölni. Rekedtes, gúnyolódó nevetése felért egy gyomorszájon rúgással. - Gyere, megtörlöm én a pofikád. Nem lesz benne köszönet, azt garantálom!

- Hagyja abba, vagy elvezettetem! Értelmes, felnőtt ember módjára viselkedjen, ha kérhetem! - mordult fel a bíró is, nevelőm pedig vállat rántva lehajtotta a fejét. Szeme sarkából rám sandított s vigyorogva tátogott egy sort. - Megdöglesz, átkozott lotyó!

Miután megérkezett a védőügyvéd, kezdetét vehette a tárgyalás. Bántalmazóm szótlanul hallgatta az ellene felhozott vádakat, egyszer sem ellenkezett. Üveges arccal meredt hol a jogászokra, hol a bíróra. Mintha nyugtatót kapott volna. Hirtelen rá sem ismertem. 

- A vádlott büntetéséről a következő ülésen döntünk, elvihetik! - intett fejével a bilincsbe vert férfi irányába, a másfél órás tárgyalást követően. Alig vártam, hogy újra a barátaim közelében legyek, így az ügyvédemmel gyors eszmecserét folytatva a vállamra dobtam a táskám s elindultam a folyosóra. Néhány lépés választott el Rich védelmező karjaitól, amikor egy rántást éreztem a hajamon. Feleslegesen éreztem hátrafordulni, mert anélkül is tudtam, ki az. - Ne ilyen hevesen, kiscsibe! Azt hitted, csak úgy elsétálhatsz? 

Ezután minden összemosódott előttem. Annyi maradt meg csupán, hogy nevelőm lökött rajtam egy jókorát, én pedig a hideg kövön kötöttem ki. Röhögése és szitkozódása a fülemben csengett, Richard és Zabdiel, illetve anya aggodalmas kiáltozásával együtt.

- Ne mozogj, a mentők már úton vannak! - tompán éreztem, hogy egy ruhadarabot raknak a fejem alá; orromat ekkor megcsapta a vér szaga s homályosan láttam Richuki kezein is a vörös testnedvet. Az egész testem zsibbadt. Nagyot nyeltem. - Sajnálom... Minden az én hibám...!

- Butaságokat beszélsz, babe - simított el egy tincset a fülem mögé, én pedig fáradtan elmosolyodtam és lehunytam a szemem. Kétségbeesett nyögés tört fel a fiúból. - Nyisd ki a szemed, Kate! Hallod?!

Próbáltam, de nem ment. Fájt.