The Interview | Az interjú [Christopher Vélez Fanfiction]

40.

Fájdalmas és kellemetlen grimaszba torzult az arcom, amikor a baba egy hatalmas rúgást mért a hólyagom irányába. Szemeim azonnal kipattantak; az éjszaka folyamán legalább tízszer eljátszottuk ezt, így az alvásom óráinak száma aligha megközelítette az ötöt. Szitkozódva lerúgtam magamról a takarót s a rajta nyitva hagyott laptopot, aztán a mosdóba siettem. Miután a nemrégiben olyan kínkeservesen magamba erőltetett keksz is távozott, nyűgösen és éhesen visszaevickéltem az ágyba, majd a fejem tetejéig felhúzva a gyűrött takarót megpróbáltam aludni egy keveset. 

Halk csörömpölés ébresztett fel úgy a déli órákban. Hülye macskák! Kipihentnek egy cseppet sem nevezhettem magam, de ülve biztosan nem aludtam volna el, mint ahogyan az mostanában előfordult velem. Egy jókora ásítást követően összeszedtem az ágy köré gyűlt konfettit, ablakot nyitottam s lezuhanyoztam. Néhány ismerősöm meglátogatott tegnap este, de nem sokáig maradtak; házibuliból házibuliba jártak és már egy cseppet sem voltak szomjasak. Egy pohár, alkoholmentes pezsgővel koccintva velük hagytam, hadd élvezzék az év utolsó napját. Ahogyan a karácsonyi ünnepeket, így a szilvesztert is a telefonom, a tv, a laptop, és természetesen a pocakomban növekvő csoda társaságában töltöttem.

A zörgés és a hozzá társuló, fojtott káromkodás miatt a gyomrom borsó nagyságúra zsugorodott. Bezártam a bejárati ajtót? Esetleg az erkélyen keresztül törtek be? Barátom egyik elkobzott pulóverébe bújva magamhoz vettem egy vázát. Szívem a torkomban dobogott, ahogy a konyha felé osontam, lábujjhegyen. A színes, madarakkal és méhekkel díszített virágtartó egy hangos csattanással találkozott a hideg járólappal, amikor megpillantottam a betörőnek hitt személyt. Könnyeim azonnal utat törtek maguknak; szipogva, nem figyelve a szilánkosra tört vázára indultam volna gyerekem apjához, aki azonnal mellettem termett. Tetovált karjait körém fonva lepte el apró puszikkal az arcom minden egyes szegletét.

- Ne mozdulj! Előbb összetakarítok, rendben? - csókolt halántékon, majd az előtérbe sietett a partfisért és a lapátért. Zavartan pislogva, súlyomat egyik lábamról a másikra helyezve figyeltem fürge mozdulatait. Amint végzett, az ölébe kapott és az egyik bárszékre ültetett. Lábaim közé állva kezdte el felszárítani hüvelyujjával könnyeimet, szabad kezét pedig a hasamra simította. Percek teltek el némaságba burkolózva. Hol a fiú ujjait, hol az arcát kémleltem. Torkom megköszörülve törtem meg végül én a csendet. - Sajnálom, hogy eltörtem a vázát. Megijedtem a zajoktól... Azt hittem, betörő vagy, és...

- Ssh, semmi baj! Te ne haragudj, amiért nem szóltam az érkezésemről - fogta közre mindkét kezével arcomat, s egy forró csókkal fojtotta belém feltörni készülő gondolataimat. Szívem őrülten kalapált a mellkasomban, már-már fájt a túlcsordult érzelmektől. Gyermekünk jókora rúgásokkal üdvözölte az énekest, akinek a keze még mindig a hasamon pihent. Levakarhatatlan vigyorral elvált ajkaimtól, majd feltűrte a pólómat és puszikkal kezdte beborítani a pocakom. Két csók között rekedtesen felsóhajtott és az orrát a köldökömhöz dörgölte. - Ti is hiányoztatok nekem...!

Elérzékenyülve túrtam kócos tincseibe. Minden egyes nap beszéltünk videóhívás, vagy szimplán csak hangalap formájában, de ezt a felemelő érzést sosem tudta igazán visszaadni. Percekig gügyögött, sutyorgott a még meg nem született gyerkőcének, amit eszem ágában sem szerettem volna megszakítani. Lustán mosolyogva játszottam lassacskán vágásra szoruló, melírozott fürtjeivel, s közben a combjai köré fontam a lábaimat. 

- Alig várom, hogy a végre a karjaimban tarthassam a kicsit! - ajándékozott meg egy izgatott pillantással Chris, miután elszakadt a hasamtól és felegyenesedve a fülem mögé tűrt egy kóbor tincset. Képtelen voltam másra irányítani a figyelmem; tekintete átható és érzelemmel teli volt. Alsó ajkán végigfuttatva hüvelyujjam sóhajtottam egy nagyot. - Eddig nem féltem, de az utóbbi időben annyit olvastam a szülésről és az esetlegesen fellépő komplikációkról, hogy...

- Feleslegesen idegesíted magad, kicsim - rázta meg komoran a fejét. Tudtam, csak a legjobbat akarta mindkettőnknek, azaz a babának és nekem. Ezért nem szóltam neki semmi ilyesmiről, mert tisztában voltam vele, hogyan reagálna. - A legjobb orvosokat és ápolókat keressük majd fel, és én is veled leszek... 

- Nem igazán szeretném, ha végignéznéd a szenvedésem, így erről neked kell döntened - rántottam meg a vállam, mintha csak arról lett volna szó, hogy milyen ruhát vegyek fel egy összejövetelre. Christopher álla azonnal megfeszült. - Mindenben melletted állok, ezt tudhatnád nagyon jól. Az sem érdekel, ha lilulásig szorítod majd a kezem, miközben arra biztatnak, hogy nyomj...

Óriási gombóc nőtt a torkomban, ahogy a fiú szavai tudatosultak bennem. Ennyire önzetlen nem lehet valaki. Felfoghatatlan, mennyire odaadó. Nagyot nyelve a tarkóját súroló tincsekbe kapaszkodtam s egy puszit leheltem a szájára. 

- Még a harmadik hónapban vagyunk, ráérünk ezeken vitatkozni - duruzsoltam alsó ajkára, és ismét megcsókoltam az énekest. Eleinte nem viszonozta, ezért el akartam húzódni. Épphogy mozdult a fejem, ujjai a tarkómra simultak és egy ellentmondást nem tűrő csókkal ajándékozott meg. Óráknak tűnő percekig faltuk egymást, majd levegőért kapkodva az enyémnek döntötte a homlokát. Forró lehelete csiklandozta felduzzadt ajkaimat. - Ebben nem vagyok olyan biztos. El kellene kezdenünk tervezni, mielőtt kifutunk az időből.

Reggelikészítés, és evés közben is a babaszoba elrendezéséről beszélt. Eszem ágában se volt letörni Chris lelkesedését, miszerint én a szülésig nem akartam tudni a baba nemét. Míg barátom rózsaszín kiegészítőkről fantáziált, nekem határozottan a kék szín dominált a gondolataimban. Múlt héten egy pár, a szín legvilágosabb árnyalatában pompázó tornacipellőt is vettem. 

- Ennyire rossz lett a palacsinta? - bökött a tányérom irányába az énekes; alig nyúltam az ételhez, pedig majd' éhen haltam a hajnali rosszullétnek köszönhetően. Hevesen megrázva a fejem szúrtam fel egy falatot a már kissé hideg édességből. - Isteni, mint mindig. Csak elkalandoztam.

- Mi jár abban a gyönyörű fejedben? - döntötte oldalra a fejét, miközben megkerülte a pultot és körém fonta karjait. Néhány korty narancslével igyekeztem elnyomni az émelygést. A várandósság ezen szakasza egy hatalmas szívás. Christopher mellkasának támasztva halántékom fújtam egy jókorát. - Egy ideje azt érzem, kisfiunk lesz. 

A kék cipőcskéről, és a baba nemének tudatos eltitkolásáról továbbra sem ejtettem szót. Ha késznek érzem magam, elárulom neki.  

Chris csaknem az egész délutánt átaludta, ami alatt kitakarítottam a konyhát, a nappalit és a fürdőt. A mosást csak akkor indítottam el, amikor a fiú felébredt. Sokkal kipihentebbnek tűnt, lelkesedése a tervezéstől még erősebbé vált. Este a laptopomon csüngve dekorációkat, bútorokat és más, egyéb kiegészítőket nézegetett. 

Arról azonban egyikőnk sem nyilatkozott, hol rendezzünk be a gyerekszobát. Noha a megismerkedésünk után nem sokkal beadtam a kérelmem az amerikai állampolgárság megszerzésére, kevés időt töltöttem az Államokban ahhoz, hogy meg is kapjam azt. Egy dologgal mégis sikerülhet: Amerikában hozom világra a kicsit. Chris amerikai állampolgár, így a baba azonnal megkaphatja, de talán én is.

- Már akkor mondtam, hogy költözz hozzám, amikor a kapcsolatunk komolyabbra fordult - Pinky egy pillanatra sem nézett rám, tekintetét a különböző színű és kialakítású babakocsikon tartotta. Megforgattam a szemem. - Mivel nem vagyok amerikai állampolgár, ez cseppent sem ilyen egyszerű. Te tudhatnád a legjobban.

Feszültté váltunk, mind a ketten. Semmi okunk nem volt rá, hogy így viselkedjünk a másikkal. Hahó, pocaklakó! Ezt most a te számládra írom.