The Interview | Az interjú [Christopher Vélez Fanfiction]

33.

(Zsebkendőket kérném előkészíteni, igazi érzelmi hullámvasutazásra invitállak benneteket! 🤧🙃)

Egy kisebb légörvényt és a fáradtságot leszámítva zökkenőmentesen megérkeztünk a magyar fővárosba. A reptérről rögtön a kórház felé vettük az irányt; közel másfél órát ültünk a dugóban a mexikóival, s megpróbáltunk nem elaludni. A néma üzemmód ellenére telefonomon megállás nélkül hívást jelzett, ezért megelégelve Christopher zaklatását kikapcsoltam a készüléket. Tisztában voltam vele, ha engem nem ér el, a többieknél fog próbálkozni a későbbiekben.

A kórház betegfelvevő pultjánál már vártak minket a srácok. Rich azonnal a karjaiba zárt, míg Joel Zabdiel-l kezdett halk beszélgetésbe. Könnyektől homályos látásom csak rosszabbodott, amikor a dominikai elmesélt mindent. Kezeim végig ökölbe szorulva pihentek törzsem mellett, szívem vadul kalapált és alig kaptam levegőt. 

- Ami még most is dühít, hogy Ella csak bámult minket üres tekintettel és nem tett semmit. Értem én, hogy az apjáról van szó... De, legalább a nevelőanyja mellett lett volna - mint kiderült, Erick olyan tökéletesnek és hibátlannak hitt barátnője úgy tűnt el a mentő megérkezését követően, mint a kámfor. Arcomat törölgetve megcsóváltam a fejem. - Ügyet se vess rá, Rich! Ella sosem kedvelte igazán Katherine-t, és az érzés kölcsönös volt. Az a féreg eleinte szerette a nevelt lányát is, aztán bekattant nála valami és egy agresszív barom lett belőle. Csak és kizárólag Ella számított, illetve az alkohol és olykor a kábítószer.

- Ezzel azt akarod mondani, Kate-t az anyagiak miatt akarta maga mellett tartani? Milyen undorító és számító egy alak - horkant fel Aaliyah apukája, miközben elkaptunk egy felfelé induló liftet és meg sem álltunk az intézmény Traumatológia osztályáig. Szerencsére látogatási időn belül érkeztünk, így az orvosok és ápolók nem néztek ránk szúrós szemekkel, csupán furcsán méregették Joel-t és engem. A taxiban mégsem hagyhattuk a cuccainkat, hazamenni pedig nem volt lehetőségünk. Amint megtaláltuk azt a kórtermet, ahol legjobb barátnőm feküdt, Zab és Yashel a folyosón maradt, hogy vigyázzanak a holmijainkra. A sokktól a szám elé kaptam a kezem, amikor beléptünk a helységbe. - Édes Istenem!

A lány fejét jókora kötés fedte, mellkasát mandzsetták sokasága borította be, egyik karjába pedig infúziót vezettek. Arca a megszokottnál is fehérebb volt, ajkai szárazak voltak és lilás színben pompáztak. Körmeim kis híján véres nyomot hagytak tenyerembe, olyannyira erős volt a szorítás. Ezer és egy átkot mormoltam magamban; most már nemcsak Ella apja, hanem Kate mostohatestvére felé is irányult a haragom, undorom. 

Joel valósággal fuldokolt a sírástól; egyik kezével a takarót markolta, a másikkal a barátnője kezét fogta. A mellettük lévő ágyon fekvő, idős hölgy meghatódva figyelte őket egy ideig, aztán tekintete rám terelődött. Enyhén remegő kezével az arca felé nyúlt, ezzel jelezvén nekem, hogy én is könnyezem. Apró, de annál hálásabb mosolyra húzva ajkaim biccentettem egyet a néni felé és egy jócskán gyűrött zsebkendővel megpróbáltam bizalomgerjesztőbb külsőt varázsolni magamnak.

A látogatási idő végéig maradtunk. A kezelőorvos konkrétabb információval nem tudott szolgálni, mint ami nyilvánvaló. Az egyik szemem alaposan kisírva, a másik halkan nevetett. Remélem, nem történik semmi rossz az éjszaka a lánnyal.

Már-már fájdalmas éhségünket egy gyorsétteremben csillapítottuk, aztán bevásároltunk és elindultunk először Katherine, majd az én lakásomhoz. A házvezető meglehetősen furcsán viselkedett, mintha titkolt volna előttem valamit. A mindig mogorva és kissé hepciáskodó, ötvenes évei felé járó nővel valósággal madarat lehetett volna fogadni. Hmm, biztosan összejöttek a kedvenc karakterei a délutáni sorozatai egyikében. 

Orromat rögtön megcsapta az égett viasz, ahogy benyitottam a lakásba. Táskáimat az előtérben hagyva eredtem a szag felkeresésére; ami a nappaliban fogadott, egyszerre sokkolt és öntött el euforikus érzésekkel. Utóbbit a dohányzóasztalt ékesítő, gyönyörű vörös rózsacsokor és egy kicsi, masnival átfűzött bársonydobozka idézte elő. Alsó ajkamba harapva, ösztönösen a hálószobám felé vettem az irányt. Hol máshol bujkálhatna?

Christopher bőröndjei a gardrób előtt pihentek, a tulajdonos pedig az ágyamban talált tökéletes sziesztázóhelyet. A takaró a csípőjééig lecsúszott, felfedve izmosodó karját és hátát. Fülig vörösödtem, ahogy tudatosult bennem, barátom mellőzte az alváshoz az alsónadrág viseletét. A fekete ruhadarab a padlón foglalt helyet, zoknijával, a pólójával és a farmerjával együtt. Nagyot sóhajtva összeszedtem a szennyest és a fürdőbe vittem, majd letusoltam s a legutóbbi hazalátogatásunkkor itt maradt holmijai közül belebújtam egy vékonyabb hosszú ujjúba és egy bokszerbe. Hajamat a fejem tetejére kontyolva kiosontam a nappaliba, kapcsoltam egy kis zenét és kinyitottam a csokorhoz kapott ajándékdobozt. 

- Tetszik? - Chris alvástól és sírástól rekedtes hangja úgy hatott rám, mint egy erős kéz, ami összeroppantja a szívem. Mielőtt válaszoltam volna, alaposan szemügyre vettem a gyönyörű ékszert. A kövekkel kirakott karkötőn a billiárdban ismert, fekete golyó libegett. Különlegessége a fordított 8-as számban rejlett. Markomba zárva a karkötőt fordultam úgy, hogy a fiú szemébe nézhessek. - Igen, de...

- Ennyivel nem tehetem jóvá, hogy titkolóztam előtted... Ezt akarod mondani? - ült le mellém, kezeimet a sajátjai közé véve. Lehajtott fejjel hümmögtem egy sort, mire az ecuadori az állam alá nyúlva kényszerített, hogy elvesszem hatalmas, mogyoróbarna íriszeiben. - Nem akartam, hogy összetörj. Meg akartalak óvni, kicsim... Gyűlölöm, ha szenvedsz.

Szavaitól könnyek szöktek a szemembe, melyek sietősen száguldottak lefelé az arcomon. Eddig elnyomott fájdalmam hangos zokogásba mutatkozott meg, amit Chris szoros öleléssel, csókokkal és pusztán a jelenlétével próbált enyhíteni. 

- Szeretlek...! - súgta a fülembe, miközben az ölébe ültetett s ringatni kezdett, mint egy zaklatott csecsemőt. Vállába kapaszkodva húzódtam minél közelebb hozzá, arcomat pedig a nyakába fúrtam. - Nincs több titok, különben nem bocsátok meg ilyen könnyen!

Valóban összetört. Nem szándékosan, de sikerült. Fájni fog egy ideig, de minden seb begyógyul majd egyszer... Legalábbis, remélem.