The Interview | Az interjú [Christopher Vélez Fanfiction]

42.

🍯👻😍

📍 Miami | Amerikai Egyesült Államok

Fájdalomtól hányingerrel küzdve néztem bele az egész alakos tükörbe; egy térd alá eső, khaki színű, fehér övvel díszített ruhát mértem magamhoz, már amennyire a pocakom s a benne lakó karatemester engedte. Az utóbbi napokban egyre erősebb rúgásokkal tudatta velük: hamarosan találkozunk. Mélyeket sóhajtva raktam vissza a gardróbba a még Puerto Ricoban vásárolt ruhát, majd elkezdtem bepakolni egy kisebb utazótáskába a legszükségesebb dolgaimat. Az utóbbi napokban többször megcsináltam ezt, amolyan teszt gyanánt. Noha nem mértem közben az időt, kíváncsi voltam, meddig tart a csomagolás. Eszem ágában sincs a szülés napján ilyesmivel foglalkozni.

Miután végeztem a pakolással, szusszantottam egy jókorát s a táskát az egyik székre dobva a konyha felé vettem az irányt. Meglepett mosoly szökött az arcomra, amikor megpillantottam a helység különböző pontjaira ragasztott Post-itokat. Az utóbbi napokat a spanyol nyelv tanulásával töltöttem, amiben egy idő után Chris is segített. Ezek a más-más színű és méretű jegyzetlapok is a tanításomra szolgáltak. Apró utasításokat kaptam, természetesen barátom anyanyelvén. A hűtőajtón, zöld papírfecnin a következő állt: Cómeme*, egy doboz és egy kanál rajzával. Kíváncsian nyitottam ki az ételek és italok hűtésére szocializálódott szerkezetet; egy nagy tégely pisztáciás jégkrém pihent az egyik polcon. Előző este még nem volt itt. Azonnal összefutott a nyál a számban, ahogy nekiláttam az evésnek. 

Ebből garantált torokfájás lesz. Elkerekedett szemekkel konstatáltam, hogy a családi kiszerelésű jégkrém csaknem felét sikerült egyedül eltüntetnem. Magamban morgolódva raktam vissza a hűtőbe a hűsítő finomságot, majd lekaptam a tűzhelyen már korántsem gőzölgő edény falára ragasztott jegyzetet: Pruebalo**. A fedő alatt sült csirkemell, párolt zöldségek, rizs és steakburgonya várakozott arra, hogy egyek belőle. Hmm, talán a desszertet a végére kellett volna hagyni. Egy jól megpakolt tányérral telepedtem le a kanapéra, majd indítottam zenét s nekiláttam Christopher főztjének megkóstolásának. Nem ez volt az első alkalom, hogy főzött volna, de amióta vele élek, rám hagyta a konyhában sürgés-forgást. Bár mostanában nemigen engedte, hogy megerőltessem magam, ezért rendelt, esetleg az anyukája, vagy az ő által elkészített ételeket ettük.

- Hogy van az én kedvenc kismamám? - érdeklődött Kate, amikor fogadtam a videóhívást. Mosolyogva arrébb pakoltam az üres tányért, majd jóllakottan hátradőltem a kanapén. Ha jól láttam, legjobb barátom a Pimentel-ház alagsorában kialakított játéktermében volt. Hajamat laza kontyba fogva adtam választ kérdésére. - Mintha lenne más babát váró ismerősöd rajtam kívül... Az utolsó terminusba léptünk. Egyszerre vagyok ideges, izgatott és nem mellesleg rettenetesen fáradt. Éjjelente is sokat rúg a pici, alig alszom.

- Focista lesz a keresztlányom, úgy érzem - egy pillanatra lehervadt a mosolyom. Katherine még mindig nem tudott a víziómról. Napok óta kísért ugyanaz a kép, miszerint egy barna hajú és szemű kisfiú néz vissza rám a karjaiban. A minap Chris egy rózsaszín masnival átkötött macival jött haza, aminek láttán nem volt őszinte az örömöm. Hümmögve egy sort tereltem más vizekre a beszélgetést. - Mit gondolsz, meddig kell bezárkózva élnünk? Kezdek megkattanni a négy fal között.

Nemcsak a pandémia miatt éreztem rosszul magam. Akárhányszor közeledtem az ecuadori felé, mindig kitalált valami idióta indokot a lepattintásomra. A szavai azonban teljesen szembementek a teste reakciójával. Tekintete izzott, arca elvörösödött, kezei remegtek a vágytól és a nadrágjába bujtatott haverja is meg-megmutatkozott. A visszautasítás ezerszer jobban fájt, mintha szexeltünk volna. Noha igyekeztem nem kimutatni csalódottságomat, olykor bocsánatkérés gyanánt forró csókokkal és érintésekkel adta tudtomra, hogy ő is ugyanúgy akar, csak nem mer lépni.

- Hahó, figyelsz rám? Percek óta hozzád beszélek, de meg se mukkansz - rángatott ki gondolataimból legjobb barátnőm kuncogva. Fejem megcsóválva sóhajtottam egy nagyot. - Bocs, csak elmerengtem. Miről volt szó?

- A karanténról. Joel családja tök jó programokat talál ki, amikkel el lehet ütni az időt... Néha azonban soknak érzem a velük töltött perceket. Olyankor szívesen vonulnék máshova, de sajnos nem lehet - rántotta meg a vállát elhúzott szájjal. Együtt érzően biccentettem egyet. - Én kifejezetten örülök, amikor Yenny itt van velünk. Így kevésbé érzem, hogy egymásra ununk Christopher-l.

Épphogy kiejtettem barátom nevét a számon, két hatalmas szatyorral a kezében jelent meg a nappaliban. A maszk ellenére is észrevehető volt levakarhatatlan mosolya, amikor tekintetünk találkozott. Elköszönve Kate-től szabadítottam meg a fiút az arcot eltakaró védőeszköztől, majd leheltem egy puszit a szájára. 

- Nem akartalak sokáig magadra hagyni, mert tudom, nem igazán szereted a viharokat - bökött fejével a teraszra nyíló ajtó irányába; a kezdeti napsütést sötét felhők váltották fel. Már a gondolattól megborzongtam. - Rossz beidegződés. Remélem, a baba valamelyest bátrabb lesz nálam.

- Ha a szépségét és az eszét tőled örökli, semmi gond nem lesz - csókolt meg lágyan, amitől akaratlanul is elvigyorodtam. Miután elpakolt a konyhában, szorosan magához húzva összekuporodtunk az ágyon. Az ég javában dörögni kezdett, ezért fejemet az énekes mellkasába fúrtam, amit nevetve tűrt. - Mikor kell menned a következő vizsgálatra? El akarlak kísérni. Tudni szeretném a kicsi nemét. 

Alig észrevehetően megcsóváltam a fejem, mire Chris eltolt magától épp annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Nagyot nyelve kiböktem, amit egy ideje titkoltam.

- A szülésig nem akarom tudni, fiunk lesz-e, vagy lányunk - motyogtam az ecuadori pólójának derekát gyűrögetve. - Még a terhesség elején volt egy látomásom, amiben egy kisfiú szerepelt... Azóta ez a kép nem hagy nyugodni. Erről nem beszéltem még senkinek sem.

- Miért titkolóztál? Azt hiszem, ugyanannyi jogom van a döntéshez, mint neked - megsértettem. Nagyon is. Percekig meredt szótlanul rám, aztán kifújta a bent tartott levegőt. - Az orvos tudja, ugye?

- Természetesen. Nála van az az ultrahangfotó is, amin jól látszódik - a vizsgálatok során kértem a doktort, ne említsen, vagy mutasson semmit. Éppen csak annyit áruljon el, hogy egészséges és jól fejlődik a kicsi. Önmagammal dacolva Christopher kezébe nyomtam a telefonom. - Hívd fel, rajta!

Alsó ajkába harapva forgatta ujjai között a készüléket, végül ledobta maga mellé. Felvontam a szemöldököm, mire egy puszit nyomott a homlokomra. Ez mégis mit jelentsen?

- Ne haragudj, amor...! Túl reagáltam - mormolta bőrömbe, majd egy nagyobb dörrenést követően szorosabban a karjaiba zárt. - Nekem az a legfontosabb, hogy mindketten jól legyetek. Nem érdekel semmi más.     

*= Egyél meg

**= Kóstolj meg

🩰 vagy ⚽️?