The Interview | Az interjú [Christopher Vélez Fanfiction]

18.

 - i'm the most romantic ~ joel pimentel -

Kate

Nyomasztott és frusztrált Joel viselkedése. A rajongói találkozón láttam és éreztem rajta, hogy őszintén örül nekem, de utána mintha ezt kitörölték volna a tudatából. Távolságtartóan viselkedett velem, míg Clau-val megállás nélkül sutyorogtak a hotelhez vezető úton. Lemaradtam valamiről? Mit csináltam rosszul? Könnyeimet nyelve hajtottam Zabdiel vállára a fejem, mire a Puerto Rico-i megszorította ölemben nyugvó kezem. Egy pillanatig magamon éreztem a mexikói tekintetét; mintha zavarta volna Zab közelsége. 

- ¿Qué pasa, niña? (Mi a helyzet, kislány?) Alig fél órája még majd' kicsattantál a boldogságtól, most pedig... Sírhatnékod van - térképezte fel arcom. Mogyoróbarna szemei aggodalmasan meredtek az én kékjeimbe. Nyeltem egy nagyot. - Nem értem Joel-t. Talán, nem kellett volna idejönnöm?!

- Cálmate, mi preciosa (Nyugodj meg, szépségem). Tudod, még nincs hozzászokva ehhez a barátnő dologhoz... Idő kell neki - próbálta védeni barátját az egykori balett táncos, mire a szemöldököm a homlokom közepéig csúszott. - B-barátnő? Álljunk meg egy pillanatra! Hivatalosan még nem kért meg, hogy legyek a csaja. 

- Jól mondod, hivatalosan még nem - bólogatott, ajkai szélében titokzatos mosollyal. Igazuk volt a többieknek. Zabdi a csapat nyugalomközpontja. Nehezen, de nekem is sikerült átvennem a higgadtságából egy keveset. A szálláshelyig tőmondatokban ugyan, de kiveséztük a fennálló helyzetet. Szerinte adnom kellene egy kis időt Joelito-nak, hátha a mexikói észreveszi, mennyire fáj, hogy ezt teszi velem. Mielőtt eltűnhettem volna a lakosztályomban, Zab finoman elkapta a karom. - Mirame, Kate (Nézz rám, Kate)! Todo estará bien (Minden rendben lesz)... Ha beszélgetnél szeretnél, csak szólj!

- Rendben, és köszönöm - nyomtam egy puszit az arcára, majd beléptem a lakosztályba. Táskámat és csizmámat lerúgva ugrottam az ágyra, aztán lehunytam szemeimet. Félálomban észrevettem, hogy besüppedt mellettem a matrac. Azonnal felnéztem; Clau mosolyogva vizslatott. Csalódottan felsóhajtottam. - Ó, csak te vagy az?!

- Milyen kedves... Ha szeretnéd, el is mehetek - készült betartani szavait, de gyorsabb voltam. Elkaptam a karját, amitől sikeresen rám borult. Nevetve kócolta össze a hajam. - Mit szólnál, ha körbenéznénk? A találkozó előtt nem sok mindenre jutott idő.

- Chris nem szomorkodik, hogy faképnél hagytad? - kérdeztem, miközben ülőhelyzetbe tornáztam magam. Legjobb barátnőm megrázta a fejét. - Este úgyis együtt leszünk, most a fiúkkal lóg. Videojátékoznak. 

Elhúztam a számat. Semmi kedvem nem volt a városnézéshez, de Clau hajthatatlan volt. Totális szerepcserén mentünk keresztül; eddig őt kellett noszogatni, ha valamit akartam, most pedig engem kell terelgetni, mint valami eltévedt birkát. A francba is, Joel-l szeretnék lenni!

Estébe nyúlóan, tüzetesebben bejártuk a Central Park egy részét, a Times Square-t, megnéztük a Szabadság-szobrot, a Madame Tussauds panoptikumot, a Broadway-t és a Rockefeller Center-t, ahol minden évben felállítják az óriás karácsonyfát. Zárásként betértünk néhány üzletbe is. Egek, Clau rendesen lefárasztott!

- Ezt tedd fel, kérlek! - nyomott a kezembe egy ébenfekete szemellenzőt, amit leginkább a Puerto Rico-i srácnál láttam eddig. Felvontam a szemöldököm. - Minek?

- Csak csináld, amit mondok! Ne kíváncsiskodj, mert ráncos vénasszony lesz belőled - csipkelődött, miközben kiszálltunk a liftből. Szem forgatva tettem, ahogy kérte. Kezem megfogva kezdett vezetni valahova, amitől reflexszerűen a jeges félelem futott végig rajtam. Hallásomra támaszkodva érzékeltem, hogy benyitott valahova s remegő kezem egy másik illetőébe fektette. Halálra vált hangon suttogni kezdtem. - Clau, mégis mi ez az egész?