The Interview | Az interjú [Christopher Vélez Fanfiction]

35.

(„Vamos a vivir al máximo

La vida es corta y tú eres un regalo

Que tal si nos besamos suave

Y nos vamos de viaje hacia el infinito")

(Sajnálom, hogy ilyen rövid a fejezet 😞)

A tejeskávé és a kakaós csiga jellegzetes illata ébresztett. Hátamra gördülve szippantottam egy jó mélyet az ínycsiklandó levegőből, majd kinyitottam a szemeimet s az ágy túloldala felé sandítottam. Christopher felöltözve ült a gyűrött takarón, mosolyát elfojtva egy alsó ajak harapásban. Egy teljes hete igyekszik megpuhítani engem; minden nap virágcsokrokkal, ajándékokkal és randikkal kedveskedett. Mintha most ismernénk meg a másikat. Kissé puhatolózva, lassan haladunk... De, így talán mindkettőnknek jobb. Sokkal jobb.

- Biztosan korán keltél, hogy beszerezd ezeket a finomságokat - jegyeztem meg apró mosolyra húzva a számat, miközben felültem és jobban szemügyre vettem a tálca tartalmát. A flamingós alátéten helyet kapott a csigán és a tejes italon kívül még egy kisebb tál gyümölcssaláta, olvasztott csokoládé és tejszínhab. Gyomrom varázsütés szerűen korgott egy embereset, ami mindkettőnkből kuncogást váltott ki. Mielőtt nekiláthattam volna a reggelinek, Chris áthajolt az ételrengeteg felett és megcsókolt. - Nem fáradtság, ha boldoggá tehetlek vele.

Fülig vörösödve kortyoltam bele a tejeskávéba, ami pontosan olyan volt, mintha én készítettem volna. Kevés kávé, három kiskanál kristálycukor és annyi tej, hogy a koffeinbombának éppen csak az íze maradjon meg, az erőssége csökkenjen. Barátom árgus szemekkel figyelte mozdulataimat; tekintete valósággal lyukat égetett bőrömön. Ráérősen, magamban dudorászva tüntettem el a tálcán lévő ételek egy részét. Ujjaim ragadtak a csokitól, amit Pinky egyszerűen orvosolt. Egyesével, a szemkontaktust végig tartva lenyalta az olvasztott masszát és a maradék gyümölcsdarabkákat is megette. Az őrületbe kerget!

- Hmm, itt még maradt egy kevés - húzott az ölébe a fenekemnél fogva, miután a tálcát letette a földre. Nyelvével lassú csapást mért alsó ajkamra, majd intenzív csókcsatába rántott. Öle a melegítőnadrágon keresztül is szorosan az enyémnek feszült, mégsem engedtem a kísértésnek. Nem tehettem. Még nem. 

Tarkóját súroló tincseivel játszva hagytam, hogy ajkai birtokba vegyék a nyakam egyik érzékenyebb pontját; fogait finoman a bőrömbe mélyesztve jelölt meg, mindenféle szégyenérzet nélkül. Pár perc múlva égő, csípő érzés zökkentett ki kusza gondolataimból. Feszengve, a szívás helyét tapogatva próbáltam kimászni az ecuadori öléből, de nem engedett el. Csókokkal, semmis gügyögéssel igyekezte enyhíteni fogaival okozott fájdalmam. 

- Nem akartam durva lenni... A hiányod elvette az eszem és... - kezdett ideges, feldúlt magyarázkodásba. Mellkasára simítva kezem mélyen a szemébe néztem és megcsóváltam a fejem. Mogyoróbarna íriszei az én kékjeimben keresték a megnyugvást, több-kevesebb sikerrel. - Feleslegesen hergeled magad! Picit fáj, de el fog múlni... Ne aggódj, babe!

A kitörésem óta igyekeztem uralkodni magamon; ha valami bántott, vagy nyomasztott, esténként leültünk a fiúval és átbeszéltük. Mindez fordítva is igaz volt. Ráfért mindkettőnkre, hogy őszintén és féktelenül kiöntsük egymásnak a lelkünket. Egy kapcsolat nemcsak a testiségről szól, nemde?!

- Mit szólnál, ha elmennénk sétálni a Duna-partra? Délben megebédelhetnénk egy étteremben, aztán meglátogatnánk Kate-t - noha nem nagyon fűlt a fogam ahhoz, hogy a kórházon kívül kimozduljak bármerre is, az egyre barátságosabb időjárás azonban erősen arcon csapott. Chris mosolya is egyfajta megerősítés volt. - Jól hangzik, benne vagyok.

Miután lezuhanyoztam és kifésültem a hajam, egy szál törülközőben törtettem a gardróbhoz, ahonnan kirántottam egy farmert, egy ujjatlan felsőt és egy dzsekit. Christopher már nem tartózkodott a helységben, így fesztelenebbül készülődtem. Szó nincs arról, hogy ne élvezném a közelségét, csupán tisztában vagyok vele, mit váltana ki belőle frottírba, fehérneműbe bújtatott testem. Valószínűleg nem engedni ki az ágyból, maximum a mosdóba. 

Amint felöltöztem, az ecuadori keresésére indultam. A nappaliban bukkantam a fiúra; a kanapén ülve videóchatelt az anyukájával, aki álmosan és egy takaróba burkolózva hallgatta kisebbik fiát. Melegség járta át a belsőm, ahogy néztem őket. Hihetetlen, milyen erős kötelék van közöttük. Igyekeztem észrevétlenül a konyhába surranni, de Yenny szemfülesebb volt. Vidáman üdvözölt, természetesen az anyanyelvén. Ideje lenne belevetnem magam a spanyol nyelv tanulásába.

Bő egy órán át, Chris segítségével beszélgettem a nővel, aki szerencsére semmit sem sejtett s nem is tudott a közelmúltban történtekről. Hálás voltam barátomnak, hogy erről nem tett említést az anyukájának. 

- Szeretne veled ismét találkozni, méghozzá Loja-ban - mosolygott Bryant, miután bontotta a videóhívást és zsebre csúsztatta a mobilját. Szemöldököm kis híján a homlokomig szökött a meglepettségtől. - Úgy érted, a legközelebbi hazautazásodkor én is menjek veled? Mit szól majd a bácsikád, vagy a többi családtagod?

- Ugyanúgy fognak szeretni, mint anya, vagy én - cirógatta meg az arcom gyengéden, majd egy puszit lehelve a számra felhúzott a kanapéról. Vágytól ittas tekintetét alaposan végigfuttatva rajtam sóhajtott egy nagyot. - Gyönyörű vagy, de sokat takarnak ezek a göncök.

- Beszéld meg az időjárással, hogy kússzon feljebb a hőmérséklet és akkor talán nem kell ennyire bebugyolálnom magam - jegyeztem meg viccesen, miközben a vállamra csaptam a táskám. Mielőtt kitettem a lábam a lépcsőházba, Chris megragadta a derekam. Forró lehelete csiklandozta a fülem. - Én bármikor képes vagyok téged tűzbe hozni, kár lenne tagadnod.

Égő arccal, alig észrevehetően bólintottam. Igaza volt. Tegyen bármit, pusztán egy pillantással, vagy mosollyal szét tud porlasztani, akár a tűzvész.