The Interview | Az interjú [Christopher Vélez Fanfiction]

41.

📍 Puerto Rico | Amerikai Egyesült Államok

- Örülnék, ha nem néznétek levegőnek! - csattantam fel ingerülten; Christopher és a többiek úgy tettek, mintha ott sem lettem volna. Szépen vagyunk, mondhatom!

Elismerem, szólnom kellett volna az ideutazásomról, de felesleges a részükről ez a gyerekes viselkedés. Oké, az én állapotomban már igencsak veszélyes az utazgatás... Nem egyszer pirítottak rám Kate-k, maradjak a fenekemen, eszembe se jusson repülőre szállni... A reptérről a forgatási helyszínre jövet kismilliószor kellett az ülőpozíciómon változtatnom, mert pár percnél tovább sehogyan sem volt kényelmes. A lábdagadásról nem is beszélve; néha fel kellett polcoljam őket, olyannyira mázsásnak éreztem ezen végtagjaim.

- Nahát, Clau... Micsoda meglepetés! - nyitott be a lakóautóba Clara, arcán meglepett mosollyal. Sután intve egyet a nőnek kuporodtam le a telefonjába belemerült Richard mellé, aki csupán a szeme sarkából méltóztatott rám figyelni. Hatalmas sóhajtásommal kisebb hurrikánt mértem a kanapé előtti dohányzóasztalra. A menedzsment női tagja végignézett a társaságon, tekintete végül rajtam állapodott meg. Értetlenkedő pillantása csaknem a vesémig hatolt. Megrántottam a vállam. - Egyesek túlságosan féltenek egy pár órás repüléstől... Várandós vagyok, nem pedig béna, akit abajgatni kell, hogy vigyázzon magára.

- Nem hiába féltünk - dugta zsebre telefonját a dominikai, a kelleténél ingerültebben. Először felvontam a szemöldököm, aztán eszembe jutott, miért mondja ezt. Körülbelül két héttel ezelőtt rosszul lettem a lakásomon, a házmester hívott hozzám orvost. Chris természetesen repült volna Magyarországra, de a munka miatt nem tehette meg. Emiatt a Valentin-napot is videohívás segítségével ünnepeltük, ami egyszerre volt elszomorító és bosszantó. A rosszullétem óta még jobban felerősödött a csapatban az aggodalom, különösen a leendő apukában. Nem egy nap hívott fel legalább tízszer, hogy megbizonyosodjon róla, jól érzem magam s a babával is minden rendben. Rich kezét megszorítva mosolyodtam el. - Jól vagyok, ne aggódjatok! Egy picit elfáradtam, ennyi az egész.

Barátom továbbra sem mutatott felém érdeklődést, ezért feltápászkodtam a helyemről és odamentem hozzá. A szája egy röpke pillanatra felfelé görbült, de még mindig nem nézett rám. Szem forgatva kivettem a kezéből a piros színű készüléket, majd a kanapéra hajítva azt a fiú ölébe ültem. Egyik kezemmel beletúrtam a hajába, a másikkal pedig végigsimítottam a vállán s megszorítottam a bicepszét. Feketén villogó íriszei azonnal az enyémekbe fúródtak. Egek! Mennyire szeretem Őt! Egyetlen pillantásában benne van minden érzelme. Ahogy ujjai a combomba mélyedtek, apró nyögés hagyta el a számat.

- Makacs egy nőszemély vagy, baby. Mit tegyek, hogy ez ne legyen mindig így? - döntötte oldalra a fejét, mintha nagyon gondolkodna a válaszon. Ártatlanul alsó ajkamba harapva megrántottam a vállam. - Tudom, hogy semmit sem változtatnál bennem... Ahogyan, én sem benned. Hmm... Egy dolgot mégis...!

- És, mi lenne az? - vonta fel kíváncsian a szemöldökét, majd közel hajolt az arcomhoz s egy puszit lehelt a szám sarkába. Fülbevalójával játszva merültem el fürkésző tekintetében. - Kevesebbet kellene aggodalmaskodnod a cselekedeteim miatt. Felnőtt nő vagyok. Tudom, mit csinálok. Néha meggondolatlannak tűnök, de nagyon is tisztában vagyok a tetteim súlyával. 

- Csupán annyit kértünk, vigyázz jobban magadra és a picire - dünnyögte, miközben a nyakamba fúrta arcát s ahogy a pocakom engedte, közelebb húzott magához. Míg Chris a hátam simogatta, lehunyt szemmel hallgattam nyugodt szívverését. - Vigyázok rá, amíg csak élek.

A már túlságosan is nyugodt percek nem tartottak sokáig; Kate dühtől puffogva jelent meg a kocsiban, nyomában Ali-vel, aki a fiúkat igyekezett összetrombitálni a forgatás folytatásához. Mielőtt kettesben maradtam volna legjobb barátnőmmel, Christopher megajándékozott egy hosszú csókkal s a már igen szépen gömbölyödő hasamra is nyomott egy puszit. Joel ezalatt a barátnőjét kérlelte, hogy ne ugorjon nekem, akármennyire is szeretné átharapni a torkom, amiért nem hallgattam rájuk. 

Miután a zenekar és a menedzsment két női tagja elhagyta a lakókocsit, Katherine vett egy mély levegőt és leült a kanapéra. Telefonját maga mellé dobva intett, hogy csatlakozzak hozzá. Percekig bámultuk egymást némán; csaknem felfedeztük az összes, a másik arcán éktelenkedő, apróbb pattanás- és mitesszerfoltokat. 

- Legszívesebben felképelnélek, de nem szokásunk verekedni, szóval ezt most megúszod - lazított vállai merevségén, majd copfba fogta a haját és sóhajtott egy jókorát. - Tisztában vagy vele, Chris mit élt át, amikor felhívtátok aznap este? Fél lábbal a reptéren volt, a srácok és Clara-ék alig tudták visszafogni... Erre iderepülsz, mintha semmi sem történt volna. Mondd, elment az eszed?!

- Befejezted? Köszönöm - szólaltam meg végszóra én is. Utáltam, ha okított. Falra tudtam volna mászni. - Szerettem volna eltölteni egy kis időt a barátommal úgy, hogy még ketten vagyunk. Valentin-napkor sem tudtunk találkozni, pedig mindent elterveztünk... Videóhíváson keresztül nem valami kellemes egy ilyen napot megünnepelni. Persze, te könnyen beszélsz... Együtt lehettél a pasiddal...

- Mintha én tehetnék róla, hogy várandós vagy, a baba apja pedig híresség és nem lehet mindig mellettetek - emelte égnek a tekintetét; hangjából áradt a felháborodás és a gúny. Elhúztam a számat. Játszd csak a sértődöttet... Érett gondolkodásmód, bravó! - Egy szóval sem mondtam, hogy a te hibád. Miért csináljuk ezt? Miért nem örülsz, hogy itt vagyok? Vagy, jobb neked is, ha egy kamerán keresztül kommunikálunk?!

- Dehogyis, jézusom! Csak fél... - mielőtt kimondta volna, a szájára tapasztottam a kezem. Elkerekedett szemekkel meredt rám. Valósággal úgy sziszegtem, mint egy felbőszített kígyó. - Meg ne halljam még egyszer, hogy féltettetek, oké? Beismerem, én is megijedtem, mikor a házmester megjelent egy dokival a nappalimban. Ennyi. Megtörtént. Azóta jobban odafigyelek arra, hogy rendesen étkezzek, eleget aludjak és több vitamint szedjek. Sőt. Orvosnál is jártam két nappal ezelőtt, aki engedélyezte a repülést...

Láttam Kate-n, hogy az utóbbi információt inkább el kellett volna hallgassam előle. Ismerte a nőgyógyászom, hiszen az ő kezelőorvosa is. Előre sajnálom a doktornőt, ha Katherine netalántán felkeresi majd telefonon s még a haját leordítja róla, amiért papírt állított ki arról, hogy ideutazhassak. 

- Nem vagy éhes? A fiúk nemrég rendeltek kaját, hátha maradt belőle nekünk is - lépett a hűtőhöz barátnőm, ami valóban rejtett még néhány doboz ételt s bontatlan ásványvizet is. Felcsillant a szemem. A repülőn ettem utoljára, de jóllakni egyáltalán nem sikerült. - Együnk!  

Kajálás közben eszembe jutott, hogy talán beavathatnám Kate-t a víziómról, miszerint kisfiunk lesz... Végül némán majszoltam a krumplit, amihez sült hús és saláta volt szervírozva. A szülésig én se akarom tudni továbbra sem a baba nemét, csupán egy dolgot szeretnék: egészséges legyen. A többi nem számít.