The Interview | Az interjú [Christopher Vélez Fanfiction]

38.

(Feliz navidad a todos 🥰🎄🎁)

Chris

Miután Clau nagy nehezen elaludt, egy ideig mellette feküdtem s némán hallgattam nyugodt szuszogását. A kezem egy pillanatra sem engedte el, talán még szorított is ujjaimon egy-egy lélegzetvételnél. Kuncogva elmosolyodtam. Annyira imádnivaló ez a lány. Szabad kezemmel a telefonomért nyúltam; Richard úgy fél órája küldött egy üzenetet, miszerint úton vannak a hotelhez. 

Megígértem, hogy tartom a szavam... De egyszerűen nem megy. Képtelen vagyok magamban tartani. Rich volt az egyetlen, akihez most fordulhattam. Noha konkrétumokat egyelőre nem árultam el neki, legjobb barátom nem állt el a beszélgetéstől. Ritkán szokott ilyesmi előfordulni közöttünk, olyankor elsősorban a fáradtság volt az oka a visszakozásnak. Egy-egy repülőút, próba, vagy fellépés után egyikőnk sem akart mást, csak egy forró fürdőt és egy ágyat. Sokszor viszont nem úgy történtek a dolgok, ahogy mi szerettük volna. 

- Mesélj, milyen érzés apának lenni? - egyetlen egy épkézláb mondat nem jutott eszembe; úrrá lett rajtam a félelem, a kíváncsiság és az izgatottság hármasa. Bepánikoltam. Csapattársam úgy meresztette rám mélybarna szemeit, mintha nem e világi nyelven beszéltem volna hozzá. Igyekeztem elrejteni előle érzéseim, pókerarccal álltam kutakodó pillantását. Torkát megköszörülve rakta le az ölébe a telefonját. - Semmihez sem fogható, haver. Mivel ritkán találkozom Aaliyah-val, így minden másodperc egy ajándék, amit együtt tölthetünk. Látni a mosolyát, hallani a nevetését... Ahogy olyan dolgokról beszél, ami nem igazán érdekelne... Egy elszakíthatatlan kötelék, egy örök szerelem.

- Gondolkodtál már azon, hogy a lányod helyett fiad születik? - egyre ostobább kérdések. Bravó, Christopher! Rich tekintete az eddigieknél is nagyobbra kerekedett; homloka sűrű ráncba szaladt, ádámcsutkája idegesen ugrált fel-le. - Ha nem ismernélek, rögtön rávágnám, hogy meggondolatlanul teherbe ejtetted Clau-t... 

- Valóban nem terveztük - nyögtem ki egyre vörösödő arccal. Eddig bírtam magamban tartani. Yashel sóhajtott egy nagyot, majd gratulációja jeléül magához ölelt és jó erősen megveregette a hátam. - Kezdhetted volna a jó hírrel, nem pedig idióta vallatással, tesó. Mennyi idős a pici?

- Nem tudom. Néhány órája csináltunk egy tesztet, ami kimutatta a terhességet - avattam be a dominikait, miért nem vettem részt a próbán. Fújtatva egy jókorát csaptam a homlokomra. - Hogy én mekkora barom vagyok! Észre kellett volna vennem a jeleket... 

Clau a menstruációja ideje alatt nem engedte, hogy egy ujjal is hozzáérjek, vagy hogy szeretkezzünk. Olyankor meglehetősen nyűgös, ingerlékeny és a megszokottnál érzékenyebb szokott lenni. Az elmúlt egy-két hétben a hangulata változatlanul derűs volt, néha csipkelődött a srácokkal és a stábtagokkal, ahogyan régebben is tette. Az étvágya ugyanakkor megcsappant; amit eddig szeretett és megevett, azt most látványosan kerülte s rosszullétre panaszkodott tőle. A megismerkedésünk elején nem egyszer elmondta, hogy utálja a fügét, egyik nap viszont rajta kaptam a gyümölcs evésén, miközben egy részt vágott a Kate-l közös videócsatornájukra. 

- Félsz? - zökkentett ki gondolataim közül Richard kíváncsi hangja. Alsó ajkamba harapva leeresztettem a vállaimat s a velem szemben ülőre pillantottam. - Őszintén? Egyenesen rettegek. Egyrészt nem akarom, hogy a rajongók és a média szétszedje őket, másrészt majd' kicsattanok a boldogságtól. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen fiatalon apa lehetek. Nagyképűnek tűnhet, de az anyagiaktól nem félek... Sokkal inkább az aggaszt, hogy nem tölthetek majd Clau-val és a kicsivel elég időt... Tudod, mennyire családcentrikus vagyok.

- Ahogy mindannyian azok vagyunk, Chris - csóválta meg a fejét a dominikai, de a szemében láttam az együttérzés szikráit. - Meg tudjátok majd oldani, nekem elhiheted. Elvégre, van egy kislányom. A világért sem cserélnék életet senkivel sem.

Még egy bő órán át az apaságról és annak előnyeiről, illetve hátulütőiről beszélgettünk, aztán visszamentem a barátnőmhöz. A fürdőszobában találtam a lányra; a mosdókagylóba kapaszkodva, lehunyt szemmel igyekezett visszanyerni az erejét. A lehajtott WC ülőke rögtön elárulta, mi gyengítette le ismét. Miután fogat és arcot mosott, egy fáradt sóhajtást követően elindult felém.

- Merre jártál? - dünnyögte a pólómba, miközben körém fonta a karjait. Feneke alá nyúlva az ölembe vettem s befektettem az ágyba, majd bokszerre vetkőzve csatlakoztam hozzá. Haját simogatva gondolkoztam egy keveset a válaszon, végül egy aprócska hazugság hagyta el a számat. - Sétáltam egy kicsit. Mióta vagy ébren?

- Úgy egy órája. Amikor felébredtem, hogy megkérdezzelek, nem eszünk-e valamit, rám tört a hányinger... Azóta ott üldögéltem a WC mellett és a csempéket számoltam kínomban - nevetett fel cseppet sem jókedvűen s közben végigsimított a mellkasomon. Ujjai mint mindig, most is elidőztek a tetoválásomon. Forró ajkai megváltásként hatottak hideg ujjpercei után. - A díjátadót követő reggel felkereshetnénk egy nőgyógyászt... Ha nem szeretnél, mehetek egyedül...

- Ha nem akarnád, akkor is elkísérnélek - vontam közelebb magamhoz, majd a füle mögé tűrtem egy tincset és elkezdtem puszikkal behinteni a száját. Nyöszörögve a csípőmbe fúrta ujjait; széles mosolyra húzva ajkaimat szenvedély csókcsatára invitáltam, amit egy rekedtes nyögéssel hálált meg. Percekig faltuk egymást, végül levegőért kapkodva a homlokomnak döntötte az övét. Gyönyörű, kék íriszei szórakozottan csillogtak. - Ugyanolyan makacs vagy, mint én... De, így szeretlek. 

Válaszom halk suttogásba váltott át. Clau szorosan hozzám bújva pilledt el, ajkain mosollyal. Igaza volt. Makacs és önfejű vagyok, mégsem akart megváltoztatni. Néha voltak ebből vitáink, de miután megbeszéltük a nézeteltéréseinket, úgy tekintettünk a dolgokra, mintha nem történt volna semmi.

Éjszaka egy szem hunyásnyit sem tudtam aludni, ezért halkan beizzítottam a tv-t és egy játékot, amivel egy-egy nyugodtabb napon szoktunk a fiúkkal játszani. Egy idő után olyannyira belemerültem, hogy észre sem vettem, Clau is felébredt. 

- Csatlakozhatok? - kúszott a hátam mögé, lábait és karjait pedig körém fonta. Állát a vállamon megtámasztva harapott a fülcimpámra. Egyik kezemmel végigsimítottam a lábán, aztán a kezén. - Ne haragudj, hogy felébresztettelek.

- Eleget aludtam - nyugtatott meg s lehelt egy puszit a fülem mögé. Nehezemre esett a játékra koncentrálni; egészen addig sikerült, míg meg nem kordult a gyomrunk. 

Barátnőm elfojtott kuncogással hívta a szobaszervizt, ami rövid időn belül meg is érkezett. Amint kettesben maradtunk Clau-val, nekiláttunk az evésnek. Eleinte óvatosan eszegette a tejszínhabbal és csokoládéöntettel díszített palacsintát; mivel nem jelentkezett hányinger, így egyre bátrabban tüntette el a tányérján roskadozó édességet. Öröm volt nézni, ahogy fesztelenül eszik és nem fordul undorodó grimaszba az arca, amit a mosdóba rohanás követ.

Miután jóllakottan bebújtunk a takaró alá, megnéztünk egy filmet és megpróbáltunk újra elaludni.