Fiatalság Félegészség-Xiuchen[Hun]

3. Rész

Byun Baekhyun szemszöge

- Anyáék el akartak válni, de apa nem akarta, hogy nála maradjunk a bátyámmal. Beültetett minket az autóba. Én egyből bekötöttem magamat, a bátyám viszont nem. Nem tudom, hogy apa ivott-e vagy, csak a düh miatt volt lassabb a reakció ideje, de mikor egy kamion a mi sávunkba került a hídon, későn rántotta el a kormányt. A kamion kilökött minket a híd szélére és le is estünk volna, ha nem akad be valamibe az eleje. Csak az felsérthetett valamit a motorházban, mert olaj kezdett el szivárogni, ami picivel később lángra kapott. Annyira le voltam sokkolva a bátyám vérző testét látva, hogy apumnak rám kellett ordítania, kössem ki magam és ugorjak a folyóba. Neki beszorult a lába és azt igyekezett kiszabadítani. Nem tudtam és most sem tudok úszni. Apára az utolsó pillanatokig vártam, míg… – összeszorította a szemeit és a pólómba markolt. – Elérte a tűz. Meglökött, hogy az ablaknak essek, az pedig kitörve engedett a mélybe. A rendőrök jóval lentebb találtak rám a parton, eszméletlenül.

Szívem hevesen vert. Baekbeomot és apát egyszerre elveszíteni? Bele se merek gondolni. Vele meg megtörtént. És mégis boldog tud lenni nap, mint nap. Pénteken viszont nem. Azóta nem. Anyja, aki mellette volt, túllépett, nem is akárhogyan. Minseok volt az egyetlen akkor neki, de őt nem tájékoztatta a bajról, hyung pedig a saját feje után ment. Nem akart rosszat, nagyon is jót szeretett volna, csak az időzítés nem volt megfelelő. Aztán jövök én és…

- Sajnálom. Miattam történt. Azt mondtam Sehunnak a szülinapján, bárcsak történne veled valami szar, hogy megtapasztald, milyen is az élet. De veled már történt. Miattam pedig tönkre ment a-...

- Nem miattad van. Ma, most azért vagyunk itt, mert már kétszer volt rohamom. Egy nap csak egy szokott lenni. Az egyik reggel volt. Anya nem tudott róla, én meg majdnem megfojtottam magam. Valamiért ilyenkor mindig belenyomom valamibe a fejemet, és reggel majdnem sikerült megfulladnom a párna miatt. Itt, suliban nem volt ilyen, mert csak a földön fetrengtem.

- De… mik ezek a rohamok? Akkor vannak, mikor magad alatt vagy?

- Akkor csak több és durvább, de amúgy bármikor előjöhet.

- Olyankor mi történik?

- Átélem az egész balesetet újra. És addig nem tudok kiszabadulni, míg a vízbe nem fulladok.

Ez… erre nincsenek szavak. Vagyis…

- Azért vettél be annyi gyógyszert, hogy meghalj?

- Mi? Dehogy! Csak azt akartam, hogy ne jöjjön elő a roham egyik mellékhatása se. Meg… Elegem volt a mai napból. Szeretnék otthon lenni, de lógni nem akarok. – ült fel rendesen.

- És Minseok? Kellene vele beszélned.

- De nem merek. – törölgette szemeit.

Elővettem egy pár zsepit és odaadtam neki.

- Köszi.

- Figyelj. Minseok meglátogatott, míg beteg voltál?

- Nem. Vagyis de. Ha jött, bezárkóztam a szobámba és sajnos olyankor órákig képes volt maradni. – fújta ki az orrát.

- Látod? Ebből is az jön le, hogy szeret és sajnálja, amit tett. Mikor Chanyeollal odáig jutottunk, én is menekülni akartam. Először sikerült is. Másodjára viszont megállított. Azt mondta, ígéri, nem fogja tovább erőltetni, mikor én készen állok, szóljak. Minseok se haragszik, emlékszel mit csinált reggel, nem? És tudom jól, hogy nem a nem létező betegséged miatt nem akartad megcsókolni, hanem amiatt, amit mondtam, vagyis írtam neked. És sajnálom. Csak féltékeny vagyok egy kicsit…. Nagyon. Mi már az első év óta együtt vagyunk, de soha nem néz ránk senki. Nem tartanak aranyosnak, satöbbi. Viszont ti! Minseok a suliba jött, te orrba vágtad egy labdával és mindenki szurkolni kezdett nektek, hogy összejöjjetek, most együtt vagytok, és ti alkotjátok a lehető legaranyosabb párt. Emiatt voltam ilyen. Hogy ti egyből megkaptatok minden figyelmet. Rohadtul sajnálom, hogy ezt tettem veled. Engem nem érdekelnek a szinglik, azt csak azért írtam, hogy rosszabbul érezd magad.. Nem tudtam, hogy ennyire… Lent vagy.