Fiatalság Félegészség-Xiuchen[Hun]

27. Rész

Kim Minseok szemszöge

Másnap reggel semmi kedvem nem volt suliba menni, inkább maradtam volna - a még mindig kezemet fogó - Jongdaevel, de sajnos már így is eléggé lerontottam a jegyeimet, megbukni a vizsgákon pedig nem akartam az esetleges tudáshiány miatt. Daenek úgyse lesz rám szüksége. Vagyis csak azt hittem.

Álmosan szálltam ki az autóból, hogy a büfébe menjek egy kávéért, azonban Sehunék az utamba álltak. Chanyeol egy kávés poharat tartott felém egy mosollyal.

- A közeli kávézóba vettük, az jobb minőségű, mint a büfés.

- Köszönöm. – vettem át hálásan és belekortyoltam. Még forró volt, ezért végig égette a torkomat, de nem zavart.

- Történt tegnap valami? – érdeklődött Jongin.

- Ma hajnalban felkelt.

- Hála az égnek. – sóhajtott Chanyeol. A többiek is sokkal nyugodtabbak lettek.

- Volt egy közepes szintű pánikrohama. De minden oké, a kezemet fogva aludt el. – kortyoltam a kávéba egy kis mosollyal az arcomon. Többieknek kidülledt a szemük, Baekhyun és Sehun azonban csillogó íriszekkel figyelt engem.

- És nem vetted ki a napot? Borzalmas vagy. – ingatta Baek a fejét.

- Ki akarja javítani a jegyeit.. – hangoztatta Sehun. – Mindenkinek ezt kellene csinálnia. Főleg nektek, végzősöknek. Chanyeolék elhúzták a szájukat. 

- Menjünk be. – biccentettem fejemmel a bejárat felé.

- Fogták egymás kezét! – suttogta Sese, de nem elég halkan.

- Igen és… – Inkább nem is figyeltem rájuk.

Hirtelen Minji tűnt fel a látóteremben. Meg se próbáltam menekülni, tudtam, hogy egyszer megtalál.

- Rossz passzban vagy.

- Köszi. – indultam volna tovább, de elkapta a karomat. Chanyeolék magunkra hagytak. Szuper.

- Figyelj, hulla fáradt vagyok, most nem-.. 

Megölelt. Fejét mellkasomra hajtotta és átkarolt a derekamnál.

- A testvéred vagyok. Tudom, elég szar, de itt vagyok, ha kell valaki.

- Nincs szükségem senkire.

- Azt kétlem.

- Minji-... – toltam el magamtól. – Most erre tényleg nem vagyok vevő.

- Nem sminkelek. – mutatott arcára. Mikor Yehoonnal meg a másik sráccal járt, akkor volt rajta bőven vakolat. – Most már esküszöm, a jó útra fogok térni. Velem nem lesz több gondod. Anyuék sajnálják és szeretnék, ha ma az autód helyett otthon aludnál. Nem fognak zaklatni, erre megesküdtek. Én meg nagyon remélem, hogy hamar helyre jön minden, mert utálom nézni ezt a fancsali képedet.

- Kösz… – eresztettem el egy halvány mosolyt.

- Nem, komolyan mondom. Olyan nyomi fejed van. – vette két keze közé az említett testrészt, hogy jobban megvizsgálja.

- Minji! – toltam el kuncogva.

- Szeretlek, nyomim. – ölelt megint magához. – Szóval nehogy nekem itt depressziós legyél!

- Jól van, elég. A végén miattad vágom fel majd az ereimet.

- A-a. Te biztos nem, majd én felvágom neked! – mutatott magára büszkén, miután ellépett tőlem.