Kim Jongdae szemszöge
Baekhyun elengedte a kezemet, Sehunék pedig befejezték a motyogást. Egy hangot lehetett hallani.
- Szabad Minseokkie. - kuncogott az egyik csaj.
Halkak voltak, mégis még épp meghallottam őket. Seok arcomat fürkészte aggódva, majd lágyan elmosolyodott és gyengéden magához ölelt.
- Jól áll rajtad a pulóverem.
Megjegyzésétől elvörösödtem és nyakába fúrtam a fejemet. Izzadt volt, de nem zavart. Tesi után úgyis kötelező volt a zuhanyzás.
- Suli után átjössz? És megbeszélünk mindent. - simogatta a hátamat.
- Nem.
Mert nem akarom, hogy hozzám érj, úgy.
- Akkor átmenjek én? - tolt el magától.
- Ha nem terveztél mást és nem vagyok terhedre és ne! - emeltem fel a hangomat ijedtembe, mikor meg akart csókolni.
- Még egyszer az én fos szavaim miatt visszautasítod, én foglak megcsókolni! - háborodott fel Baekhyun.
- Milyen szavak? - ráncolta a homlokát Minseok.
- Pénteken, mikor elrohant tőled, rám írt, majd Sehunt is megkérte, hogy zaklasson, visszaírtam és megkérte, hogy írjak le mindent, amit gondolok róla, rólatok. Én megtettem, de megbántam, ő azt mondta, semmi baj, de reggel óta kerül, amit te is észrevettél, szóval dugd le a nyelvedet a torkán, mert felakasztom magam! - hadarta el Baekhyun az egyik problémámat.
Feszülten néztem barátomra, aki szintén rám emelte tekintetét. Derekamat az övéhez húzta és ajkaimra hajolt. Igyekeztem nem visszacsókolni, de nagyon hívogató volt az, ahogy csinálta. Végül elvált és homlokát az enyémnek döntötte.
- Azt hittem, tudod, miket gondolnak rólunk.. Viszont így... én tudtam és büszkén mutogattalak. Ez a suli elfogadó, nem olyan, mint a világ nagy része. Szóval ne utasíts vissza, kérlek. Tudod jól, hogy bármit bármikor elmondhatsz és nem szeretném, ha hasonlók miatt emésztenéd magadat, értve vagyok?
- Borzalmas illatom van?
- Nem. - kuncogott és ismét birtokba vette ajkaimat.
Átkaroltam nyakánál és úgy csókoltam vissza. Valakik a pályáról fütyülni kezdtek, majd ordítozni, hogy már csak fél óra van a tesiből, ne most essünk egymásnak. Minseok puszikkal elvált számtól, levette atlétáját, kezembe nyomta és visszakocogott a focipályára.
- Jól láttam?! - kerekedtek ki Baek szemei, mikor visszaültem.
- Mit?
- Először is, nem szakítottatok. Másodszor, van tetkója Minseoknak!?
- Igen, de mindenki tudta ezt a suliban..
- A mellkasán lévőt nem. Mikor akartátok megmutatni?? - kérdezte Sehun.
- Milyen..? Ja, hogy az! Ne...mm. - fúrtam fejem az atlétába zavaromban.
- Egy, ez bűzlik az izzadtságtól. - húzta el a fejemet Baek. - Kettő, rohadt aranyos vagy. Három, mióta van meg a tetkó? Négy, honnan tudta, hogy nem fogsz szakítani vele? Miért volt ennyire biztos benne?
- Nem igaz. Illatos, szagold meg. - nyomtam az orra alá.
- Fúj, kösz, kihagynám.
- Hát, jó. A tetoválást két hónapja csinálta és... a szakítsunk valami s.o.s jel akar lenni. Mikor először volt rohamom előtte, megbeszéltünk mindent. Többek közt azt is, amit neked elfelejtettem mondani, hogy néha lassabban jön a roham és van esélyem megelőzni. Akkor találta ki, hogy a szakítsunk szó legyen a segélyhívás. Mivel ez eléggé lesokkolja, van ideje megvizsgálni és rájön, hogy komolyan gondolom-e.
ESTÁS LEYENDO
Fiatalság Félegészség-Xiuchen[Hun]
Historia CortaÍrva és publikálva: 2019 tavasz - 2021 nyár, 8. könyvem Romantikusnak szánt történetem, ha kíváncsi vagy, hogyan alakulnak szerencsétlen karaktereimnek az élete, less bele a könyvbe!