Fiatalság Félegészség-Xiuchen[Hun]

5. Rész

[For the biggest Sekai shipper: Honeybabbe❤️❤️❤️]

Oh Sehun szemszöge

Mióta együtt vagyok Jonginnal, teljesen megváltozott az életem. Az az egy hét is elegendő volt arra, hogy elinduljak az emelkedőn. Anya örült ennek a legjobban. Ninit anya még a születésnapomon megismerte, ami valljuk be, elég kínos volt. Mivel csak egy hete voltunk együtt, nem jött át nagyon hozzám, inkább a suliban voltunk összenőve. Ezért is lepődtem meg, hogy randira hívott. Teljesen bepánikoltam, hogy ez mit jelent, hiszen azok szokták ezt csinálni, akik nincsenek együtt, de mi egy párt alkottunk, nem? Jongin látta, hogy megrémültem, így megnyugtatott, hogy ez normális. Az együtt lévők is szoktak randizni, hogy még szorosabb legyen a kapcsolatuk.

Ingem utolsó gombját gomboltam be, mikor csengettek. Telefonomat felkapva rohantam a bejárati ajtóhoz és majdnem felszakítottam azt.

- Nyugi. – kuncogott köszönés nélkül Jongin. – Nem kell ennyire izgulnod. – borzolta össze a hajamat.

Már nyúltam volna oda, hogy megigazítom, de elkapta a kezemet.

- Így tökéletes. Mehetünk? – kérdezte.

- A-azt hiszem, igen. Anyu, elmentünk! – ordítottam.

- Érezzétek jól magatokat! Kilenc előtt itthon legyél!

Jongin összekulcsolta ujjainkat és úgy indult el velem jobbra. Izzad a kezem. Vajon érzi? Jól áll rajtam a ruha? Miért nem hagyta, hogy megigazítsam a hajam? Most biztos úgy néz ki, mint egy szénakazal.

- Ne idegeskedj, mert rám ragad.

- J-jó. – motyogtam bűnbánóan.

- Hunnie! Csak vicceltem! Oldódj fel egy kicsit, mert azt fogom hinni, hogy valamit rosszul csinálok.

- B-bocsi. – hajtottam le a fejemet.

Jongin megállt, elengedte a kezemet és bement egy házba. Itt lakik? Hány utcára van ez tőlünk? Jesszusom, én ennyire nem figyeltem!?

- Sehunnie. Nyugi. – puszilt a számra hirtelen, amitől felébredtem a gondolkodásból. – Deszkáztál már?

- Mi? – pislogtam.

- Gördeszka. Tudod, ez. – emelte meg a kezében tartott tárgyat.

- N-nem..?

Megingatta a fejét és letette a földre.

- Sehun, oldódj fel. Mondtam, hogy ez csak még magasabb szintre emeli a kapcsolatunkat. Nem fogok szakítani veled, ha elesel a deszkával. Nem fog történni semmi rossz köztünk, jó? – simított arcomra.

- J-jó. – bólintottam.

- Oké. Akkor állj rá. – mondta izgatottan.

- Nem láthatnálak először? – kérdeztem félénken.

- De. – mosolygott féloldalasan, majd egyszerűen ráállt az egyik lábával, a másikkal meg hajtva magát, elment az út végéig. Trükköket is csinált, amelyeknél lélegzetvisszafojtva reménykedtem, hogy nem esik el és nem töri össze magát. Viszont nem tette. A végén pedig még rám is ijesztett. Azt hittem, nekem jön, de megállt, pont előttem.

- Most már rá állsz? – lépett le róla.

- Csak, ha fogod a kezem. – jelentette ki.

- Fogom. Na, gyere. – nyújtotta ki karjait.