Fiatalság Félegészség-Xiuchen[Hun]

15. Rész

Kim Jongdae szemszöge 

Mivel anya közelebb állt a helyzetemhez, - Seongmin hosszas beszédéből ítélve - így másnap, délután, mikor anya végzett a munkahelyén videóhívást indítottam vele.

- Szia kicsim. – mosolygott bele a kamerába. 

- Szia anyu.. 

- Hogy telik eddig a nyaralás? 

- Még nehezen. – utaltam burkoltan arra, hogy lelkileg nem szedtem még össze magam.

- Jobb lesz, érzem. – Egymásra mosolyogtunk. 

- Te hogy vagy? 

- Kicsit hiányoztok…. Jó, inkább nagyon. – kuncogott.

- Hogy van a… – Mély levegőt vettem. – Kistesóm? 

- Remekül. – A mostani mosolya valahogy máshogy hatott. Büszke? Vagy eszméletlenül boldog? Ki gondolta volna, hogy ilyen kis mozzanat, mennyire fel tudja dobni az embert… (Na, ja..)

- Anyu…

- Mi a baj? – Aggódó hangja és arca megmelengette a szívemet, a telefont pedig erősebben fogtam. 

- Nem érezted soha úgy, hogy nem akarsz Seongminnal lenni? Hogy nem akarod lehúzni a mélybe? Nem akarod ráakasztani a bajaid? – kérdésem után a plüssömbe mélyesztettem az államat. Ezt még Minseoktól kaptam három hónapja… Jongdae! 

- De. Többször is. – Kicsit felegyenesedtem. Akkor tud tanácsot adni! – Viszont Seongmin azokban a pillanatokban is mellettem volt. Én megnyíltam neki és megbeszéltük a dolgokat. 

- És mit tennél akkor, ha ez a beszélgetés nehezen jöhetne össze? Mert mondjuk.. Eltoltad magadtól és elküldted, hogy vissza se forduljon? 

- Visszafordul, hidd el. Ha ő az igazi, visszafordul. Visszafordul, mert szeret. 

- Értem. – tettem vissza fejemet a dínóra és a lepedőt kezdtem el bámulni.

- Kicsim. 

- Hm? – néztem rá. 

- Gondold át, hogy mit szeretnél. Nehogy egy rossz döntésed miatt romba dőljön az életed. Ott leszek melletted, de nem úgy, ahogy ő tudott melletted lenni. – Hangja lágy volt. Igyekezett tanácsot adni, de közben nem akart megbántani sem. – Most viszont kapcsolódj ki egy kicsit apá…. Seongminnal. – mosolygott kínosan nyelvbotlásán. 

———

- Amúgy itt nőttem föl. – mondta. Éppen a teraszon ültünk és a nyugodt környezetet figyeltük. – A szüleim folyton utazgattak és lepasszoltak ide, a nagyszüleimhez. 

- És most is utazgatnak a szüleid? 

- Aha. Ritkán látom őket az évben.. Vagy soha. – ingatta a fejét. – Ezért is fogadtam meg, hogy a leendő családomra oda fogok figyelni. Nem akarom, hogy úgy érezzék magukat, ahogy én éreztem. 

Arcát figyeltem, ami elég szomorúnak tűnt. Most derül ki, hogy mennyire is vagyok jó az emberek felvidításában. Erről jut eszembe… 

- Francba. 

- Mi az? – nézett rám. 

- Nem anya figyel kizárólag magára. Én vagyok az, aki nem foglalkozik másokkal. Én vagyok az, aki leszarja mások érzéseit.

- H-...

- Minseok feladta az álmát miattam, én meg a baromságaim miatt a lehető legtávolabbra löktem magamtól. Rohamaim vannak és hisztis picsaként viselkedek, ha nem velem foglalkoznak. Nem is vettem észre, hogy mit tettem anyával! – álltam fel dühösen. – Nem figyelek semmire!