Fiatalság Félegészség-Xiuchen[Hun]

48. Rész

Kim Jongdae szemszöge 

Mivel Minji minél hamarabb haza akart érni, így a búcsúzkodásunkat sajnos rövidre kellett zárni. A többieket már hazadobtuk, így ők nem nyafogtak, hogy fejezzük be, csak a lány. Mint később kiderült ennek anyu is örült, hiszen nem maradtam kint olyan sokáig, emiatt szerinte nem volt esélyem arra, hogy megfázzak. 

- Milyen volt a vásár és a verseny? – érdeklődött anya. 

A nappaliban, a kanapén ültek, összebújva, míg én a konyhában ebédeltem. 

- Nagyon jó volt mindkettő és képzeljétek, Sehunékat felkereste egy menedzser, hogy ő szívesen segítene nekik. Nyáron elméletileg hírességek háttértáncosai lesznek!  –  meséltem kitörő örömmel.

- Add át a gratulációmat nekik! 

- Meglesz. 

- És hanyadikok lettek? – érdeklődött Seongmin. 

- Csak másodikok, mert homofób volt a zsűri. 

- Oh. 

- Az szar. 

- Seongmin! 

- Bocsi! 

- Szebben. 

Elmosolyodtam és újabb falatot emeltem a számba. Nem is értem, miért reagáltam úgy ahogy, mikor megismerkedtünk. A lehető legjobb apa, akit kívánhatnék. Bár nem ő a vérbeli apám… Leengedtem a kezemet, amiben a pálcikák voltak, mivel gombóc jelent meg a torkomban. Rég voltam a temetőben. Nagyon rég látogattam meg a bátyámat. Nem, Jongdae, az alig volt pár hete. Istenem, muszáj kimennem hozzá. Karácsony lesz és…

Váratlanul Diamond a fejét ölembe tette és arcomat vizslatta. Elmosolyodtam és fejére simítottam. Biztos hiányoztam neki, meg az is, hogy kaját csenek el neki. A húsból téptem egy nagyobb darabot és leadtam neki a földre. Sajnos nem evett olyan halkan, de nem is volt elég hangos ahhoz, hogy anya meghallja. Így ezt a folyamatot még jópárszor megismételtem az ebédem végéig. Étkezés után a mosogatógépbe tettem a tányéromat és a kutyával együtt a fotelban helyet foglaltam. Anyáékkal beszélgettem egy keveset a reklámok alatt, de amúgy csendben néztük a filmet.

———

- Dae. Jongdae, ébredj. – keltegetett halkan Seongmin.

- Hm?

- Jól aludtál? – nevetett fel.

- Mert?

- Nyolc óra van.

- Mi?! De ugye este nyolc?

- Igen. – kuncogott. – Édesanyád se volt különb, ő is csak negyed órája kelt fel, nassolt egyet és elment aludni. Csináltam neked vacsorát, de erről neki egy szót se. – Bólogattam. – És ne legyél olyan hangos este, nehogy felkeljen. – Megismételtem előző mozdulatomat. Tudja, hogy beszélgetni tervezek a többiekkel. Remélem, azért nem fog hallgatózni.

Diamonddal megvacsoráztam, az emeletre mentem és mielőtt a szobámba vonultam volna, megálltam a szüleim szobája előtt hallgatózni. Fél percig álltam csendben, mikor a kutya ugatott kettőt.

- Nee! Sh! – guggoltam le hozzá.  Farkát ezerrel csóválta. Biztos azt hiszi, hogy ez most valamilyen játék.

Mozgolódás hallottam a hálószoba felől, majd egy hosszú sóhajtást Seongmintól. Tehát alszik. Huhh. A szobámba csaltam a kutyát és becsuktam az ajtót.

- Teee! Áruló. – mutattam rá.

Nem volt különösebb reakciója az előbbinél, valószínűleg még mindig azt hitte, hogy játszunk. Leguggoltam hozzá és megvakartam a fülénél, majd - mivel elterült a földön - a hasánál is. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom, így azt előhúzva összeráncolt homlokkal néztem a képernyőt. CALL 911 Ezt a csoportnevet nem ismerem. Bár ha jól látom Baekhyun és Sehun profilképe van ott. Oh… Gyorsan megkerestem a fülesemet, a telefonhoz csatlakoztattam és fogadtam a hívást. Még a fülemben se volt a két vége, de már hallottam Baek ordítását.