Fiatalság Félegészség-Xiuchen[Hun]

57. Rész

Kim Jongdae szemszöge

Étkezés előtt és közben még anyáékkal beszélgettünk, sőt, utána is, a nappaliban egy film mellett, míg be nem jelentették, hogy vásárolni mennek. Pár percen belül teljesen csendessé vált a lakás, mivel mindketten a tévé képernyőjét figyeltük. Kezdtem elálmosodni, látásom is többször elhomályosodott, szememet is néha-néha lehunytam, de egyből felnyitottam pilláimat. Beszélgetni kellene vele és nem aludnék el. Amúgy is van mit megbeszélni.

- Felmenjünk a szobádba? Hogy tudjál ott aludni?

- Nem vagyok fáradt. – motyogtam félálomban.

Felnevetett és gyengéden combomra simított.

- Na, jó. Egy kicsit – ültem fel –, de most van egy fontosabb dolog az alvásnál.

Muszáj beszélnem a fejével és ez nem várhat. Az álmosság majd elszáll.

- És mégis, mi az a nagyon fontos dolog, ami még az alvásodat is felülmúlja?

Felsőtestét jobban felém fordította.

- Te. – Összeráncolta a homlokát. – Te nem fogod feladni az álmod. Focizni fogsz, ha esik, ha szakad.

- Jongdae. Már megmondtam, hogy az álmom az te vagy, nem más.

Ha tovább erőltetem ebben a stílusban ezt a beszélgetést, nem fogom tudni rábeszélni. Okosan kell játszani. Talán, ha én most az ölébe ülök és…

- Mi van akkor, ha az álmod azt szeretné – bal lábamat áttettem másik oldalára, majd lassan combjaira ültem, kezeimet vállára ejtve –, hogy újra focizz?

- Jongdae.

- Még értem se tennéd meg?

Arcához hajoltam és elkapott a vágy, hogy ajkainak essek, de visszafogtam magamat. Hiányzott ez a fajta testi kapcsolat. Bent nem ülhettem az ölébe. Csak a csókot engedték, de mondták, hogy ne essünk túlzásokba. 

- Dae.

- Szomorú leszek.

Elkezdtem tincseivel játszadozni, míg alsó ajkamat lebiggyesztettem és elnéztem róla. Ő a derekamra simított.

- Már hoztam egy döntést és-

Félbeszakítottam.

- Tudom, hogy el kellene fogadnom, ahogy te is tetted márciusban, de nem akarom. Történt valami? A focizás emelt fel a depresszióból és most képes vagy úgy csak eldobni magadtól, mint egy használt rongyot?

- Jongdae.

- Ha azon rágódsz, hogy visszavesznek-e, felesleges. Biztos vagyok benne, hogy kapkodnának utánad. Tehetséges vagy, ne szalaszd el ezt a lehetőséget.

- Megpróbálom.

Felcsillant a szemem. Ezaz!

- Akkor tehát-

- Ha minden meccsemen ott leszel, megyek.

- Ó, én vagyok a kabalád? – húzódott egy huncut mosoly arcomra.

- Igen. Nélküled más. Ha nem ülsz a nézők között, más. Akkor már nincs értelme a játéknak. Nincs miért játszanom.

- Minnie?

Aggódva próbáltam meg felvenni vele a szemkontaktust, de nem hagyta. Leejtette fejét és lábaink között lévő területtel szemezett.

- Minseok, minden rendben?