Paha társa

2. Igen, itt vagyok.

Te emlékszel egyetlen pillanatra az életedből, amikor megváltozott minden? Amikor érezted, hogy innentől már nem, leszel ugyanaz az ember és a világ kifordult a sarkaiból? Amikor minden gyökeresen megváltozott. Gondolj erősen erre! Megvan? Mi az? Amikor felvettek az egyetemre? Amikor megkaptad az első munkádat? Amikor beindítottad a vállalkozásodat? Amikor megházasodtál? Amikor megszületett a gyereked?

Az átlagos emberek ilyen szentimentális dolgokat mondanának. Nekem eszembe sem jutnak ezek.

Három ilyen pillanatot tudtam felsorolni nagyon sokáig.

Az első, amikor befejeződött a Nagy Háború a démonok között. Három évnyi folyamatos harc után végre béke szállt a társadalmunkra és megszűnt a fenyegetettség. Térdig jártam a fajtánk vérében a törvényes királyért. Egyetlen perc alatt felszabadító, mindent elsöprő nyugalom telepedett a lelkemre, amit azóta is őrzök. Történjen bármi az emberek világában, tudom, hogy addig nem lehet gond, ameddig a belső köreinkben nincsenek nagyobb problémák. Momentán én vagyok az egyik legnagyobb probléma.

A másodikat nehéz eldönteni, de mindenképpen idekerülne az, amikor megismertem Danielt. Nagyon komplikált megfogalmazni, ami köztünk van, hiszen a Teremtője vagyok. Nekem köszönheti, hogy most féldémon és még mindig életben van. Egy súlyos sérülés miatt kómába esett, amiből az én segítségemmel tudott csak visszatérni. Persze ezt nem tudtam kiélvezni, mivel ő a király Igazija. Tehát szent és sérthetetlen. A fajtánknál ez nagy szó, hiszen nekünk egyetlen személy van csak, aki az Igazi. Senki mással nem alapíthatunk családot, így addig válogatunk örök életünk alatt a Társak között, ameddig az egyik megfelelő lesz. Nos, az én kis szerelmem pontosan ez a leghatalmasabb démonnak a világon. Vele hozta össze az Örököst. A köztük lévő mágia miatt gyakorlatilag a nullára redukálódik az esélyem nála.

A harmadik momentum még Daniel előtt köszöntött be az életembe a legjobb (oké... egyetlen) barátom személyében. Malik eredetileg iráni származású, de a háborúk miatt Finnországba költözött a szüleivel és a megszámlálhatatlan mennyiségű kishúgával. Eredetileg meg akartam őt ölni, azonban túl közel engedtem és már nem voltam rá képes. Ennek nyomait még mindig viseli, de becsületére kell írni, hogy sosem mondta el senkinek sem a gyengeségemet. Ő a barátom mindenki helyett és a testvérem a nem létezők helyett. Addig úgy éltem, hogy senkire sem voltam tekintettel. (Valójában még mindig így élek, hogyha Malik nem szerez róla tudomást.) Ő a legfontosabb ember az életemben és az egyetlen, akinek a szavára adok.

Szóval, így állunk jelenleg. Mi jön most?

- Paha, lennél kedves figyelni rám? - szakított ki a gondolatmenetemből Daniel.

Megráztam a fejemet, miközben megvakargattam a mellettem ülő Akka fejét. Ő csak kedvesen rám nézett és megnyalta a lassan őszülő szája szélét, hogy eltűntesse onnan a halas szendvicse maradékát.

- Igen, itt vagyok - motyogtam még mindig a kutyámat simogatva.

- Szóval, Malik néhány nap múlva meglátogathat, hogyha berendezkedtél. Mivel a számládat zárolták, a kártyádat kell használnod. Természetesen bármire levehetsz róla... Emiatt ne érezd magad kényelmetlenül.

Hirtelen ránéztem. Egyetlen pillantásommal el tudok hallgattatni bárkit. Ez volt az egyik szuperképességem.

- Dan, ha elfelejtetted volna: nem az anyám vagy, hogy megszabd, kivel találkozhatok és zsebpénzt ossz. M. holnapután itt lesz és tőle kérek kölcsön. Már azzal is túlteljesítettétek magatokat, hogy befogadtatok. Hogyha odaadod a lakás kulcsait, már vissza is vonulok...

Enyhe fintor jelent meg a jólfaragott, férfias orrán.

- Az az igazság, hogy a Parlament csak azzal a feltétellel engedte meg az itteni őrizetedet, ha állandó felügyeletet kapsz. A srác, akit találtam, abszolút megbízható és...

Ekkor teljesen eldurrant az agyam. Annyira megalázó volt az egész, hogy az elmondhatatlan. Mintha bébiszitterre lenne szükségem.

- Tudom saját magamat felügyelni! Egy király vagyok és már itt sem vagyok... - pattantam fel.

Tudod mi a baj azzal, hogyha szerelmes az ember? Olyan dolgokra veszi rá, amiket valójában nem akar. Ha abban a pillanatban nem Daniel ül velem szemben, feltehetően addig verem a fejét a fényes fenyőasztalba, ameddig ki nem loccsan az agyveleje, aztán otthagytam volna az egész kávézó szeme láttára. Dehát... Ő volt az.

Amikor elhaladtam volna mellette, elkapta a kezemet és felnézett rám. Sötétbarna szemeiben a segítési szándék fénylett.

- Paha... Kérlek... Bízom ebben a fiúban... Hogyha nem jöttök ki egymással, beköltözöl hozzánk a villába.

Szóval ez volt az a mondat, ami miatt az egész életem megváltozott. Ez bírt maradásra Amerikában és emiatt akartam teljes szívemből gyűlölni a jövőbeli lakótársamat. Ezzel egyetlen probléma volt: Jackson Mansont nem lehet utálni.