Paha társa

25. Ő nem pótolható

Jackson szemszöge

- ... milyen sztrájkról beszél? - bukott ki belőlem zavartan.

Életemben kétszer ültem eddig repülőgépen, magángépen pedig még soha. Mégsem tudtam a saját pánikomra koncentrálni. Féltem a magasságtól... pontosabban a lezuhanástól.

Kitágult szemekkel néztem az egyik légikísérőről a másikra. Azok csak Orchidra néztek, majd lehajtották a fejüket bocsánatkérően. Paha anyja hatalmasat sóhajtott, majd a kezembe nyomta az asztalon lévő újságot.

- Megértem Önöket és köszönöm, hogy még munkába álltak. Igyekszem jobb belátásra bírni a királyt - felelte higgadtnak szántan.

Arcát enyhe pír öntötte el, de nem mondott egyebet, ameddig a két nő vissza nem tért a kiszolgálóhelyiségbe.

Rápillantottam a friss napilapra, aminek címoldalán Ville szerepelt. Egy emelvényen állt, mikrofonok gyűrűjében és éppen beszédet tartott. A lemondása napján készült róla. A következő képen a finn parlament előtti tér volt látható. A hatalmas, térköves területet sűrűn belepték a sátrak.

- Gondolom, nem hallgattál híreket mostanában. Ebben is össze lehetne titeket kötni Paha-val - felelte Timo halkan - Három hete tüntetések vannak Helsinkiben. Sztrájkolnak a közszolgák, a kereskedelmi dolgozók, a diákok, az egészségügyisek, a vasutasok, a reptéri dolgozók... Még a kurva rendőrök is.

Nyeltem egyet.

Valóban eléggé elzártam magam a külvilágtól. Kényelmesebb volt be sem kapcsolni a tévét, hogy véletlenül se bukkanjak egyetlen vele kapcsolatos hírre. A közösségi médiát szintén hasonló okok miatt kerültem tudatosan, illetve nem is nagyon volt semmilyen olyan kapcsolatom, ami indokolta volna, hogy rendszeresen látogassam ezeket az oldalakat.

- Az ország gyakorlatilag válságban van. Nem hoztunk olyan törvényeket, amik működtetnék az országot uralkodó nélkül, aki csak olyan lehetett volna, akit ő kijelöl. A parlament döntésképtelen és az emberek elégedetlenek. Megrendült a bizalmuk a kormányban és már nem érzik magukat biztonságban. Több mint száz éve volt király... Őt nem lehet pótolni - tette hozzá Orchid kissé szárazon.

Kecses, feketére lakkozott körmeivel lecsippentett egy szem szőlőt az gyümölcsökkel megpakolt tálból.

- Nikkili majd megoldja azt a szart, amit ő kevert - motyogtam bosszúsan.

Ekkor kezdett összeállni, miért is volt annyira sürgős, hogy Finnországba utazzak. Ville szülei egész vagyont költhettek, hogy felkeressenek és ezzel a repülő luxuslakással elvigyenek hozzá.

- Kivezényelte a katonákat a Főtéren letáborozott tömeg ellen. A tábornokok azonban nem hajlandóak ártatlan életeket kioltani emiatt. Nem mellesleg, még mindig Paha a hadsereg marsallja. Kis idő kell csak és erre az emberek is rájönnek. Akkor pedig elszabadul a pokol...

Timóra pillantottam, aki csak keserűen elmosolyodott. Férfias, kerekded arcát mintha görcs húzta volna össze egy pillanatra.

- Tehát mindenképpen újra a trónra kell kerülnie - összegeztem.

<>

- Nagyon álmos leszel, ha most nem alszol - nézett rám Timo félálomban.

Még mindig a kanapén ült, jobban mondva: gyakorlatilag feküdt. Egy párnát húzott a feje alá és laposakat pislogva nézte a filmet, amit én választottam. Előzékenyen hagyta, hogy a harmadik Guy Richie-művet is bekapcsoljam, pedig már a másodikat sem élvezte igazán.

A párja már órák óta eltűnt a hálófülkében, de ő valamiért szent küldetésének érezte, hogy engem szórakoztasson.

- Elég ideges vagyok most... De örülök, hogy a feleséged tud pihenni. Ráfér az ő állapotában - motyogtam.

Én is elég érdekes, fekvő pozícióban terpeszkedtem a fotelomban, de nem akartam még aludni. Folyamatosan zakatolt az agyam és fájni kezdett a fejem is.

- Orchid nem a feleségem. Nem vagyunk házasok - mondta könnyedén.

Rápillantottam és egy percig elidőztem a széles mellkasán. Ahogy emelkedett és süllyedt, reprezentálva, hogy ő csak féldémon. Paha és az anyja már nem igazán foglalkoztak ilyesmivel, ami néha elég rémisztő volt.

- Hogyhogy?

Vállat vont, ahogyan a fia szokott. Flegmán, mégis arisztokratikusan. Annyira vonzón, amennyire csak ők képesek. Ville külsőleg leginkább rá hasonlított, eltekintve a szokatlan szokásaitól, természetileg azonban gyakorlatilag a nő másolata volt.

- Amikor mi összejöttünk, mindenki házasodott. Orchid ezért nem akart, én pedig elfogadtam. Nem mellesleg, Paha menőnek érezte mindig is, hogy gyakorlatilag balkézről született gyerek...

- Hogy' ismerkedtetek meg?

Mire feltettem a kérdést, már elterült az arcán egyfajta büszke, mégis kissé megviselt mosoly, amit igazából nem is csodáltam, egyre jobban megismerve az élete párját.

- Ő a Pysy-család egyetlen gyermeke volt... Az én apám pedig egy egyszerű zsidó tanító, így bár egy faluban éltünk, sosem találkoztunk. Ők sehová se jártak el és otthon tanult. Nem keveredtek olyan népekkel, mint mi. Sokat pletykáltak róla. Hogy férfiruhában jár és úgy harcol, mint a férfiak. Ez azért érthető, miért volt furcsa az 1880-as években - sóhajtott egyet és kissé megigazította a párnáját - Először egy hadiszemlén láttam. Ott volt az orosz cár és minden előkelőség... Nem is emlékszem, miért Lappföldön tartották. Ő volt a menet élén és amikor elhaladt mellettem, rám nézett. Egyetlen pillanat alatt tudtam... Érezte, hogy én vagyok az Igazija... Basszus, csak tizenhét voltam. Ő meg huszonöt éves vén lány - nevetett fel kissé kínosan.

Elgondolkoztam. Elképzeltem ezt a mesebeli jelenetet. Egyértelmű volt, hogy Orchid hordja a nadrágot, hiszen démon. Azonban gyakorlatilag minden téren Timo felett áll. Mégis olyan rajongással néznek mindig egymásra, mintha az életet jelentenék egymás számára. Látszott, hogy imádják egymást. Mindenemet odaadtam volna, hogy Paha újra úgy nézzen rám.

Amikor a királyi villában szolgáltam, gyakran elnéztem, Orion és Daniel hogyan évődnek egymással. Mindig húzták a másikat. Számukra ez volt a szeretet. Érezték, mire van szüksége a másiknak. Tudták, mikor kell gyengédnek vagy szigorúnak lenniük. Mikor kell engedniük, hogy a másik uralkodjon.

- Nem bánod.. Mármint nem kényelmetlen, hogy mindig ő... - vontam össze a szemöldökömet.

- Nem... Ez természetes számára és én bármit megtennék, hogy ő jól érezze magát. Ő és a gyerekek az életem... Majd, ha lesz családotok, megérted... - motyogta, mielőtt mély álomba merült volna.

Nem tudtam tőle megkérdezni, hogy hogyan értette ezt a család dolgot.