Paha társa

6. Normálisnak lenni nem erény

- Késtél... - nézett fel rám Frayja az asztalfőről.

Egyenesen a kastély nagytermébe vezetett a szolgálósrác, aki várt a bejáratnál. Legutóbb Daniel és Orion esküvőjén voltam itt. Hatalmas buli volt, ami után három napig részeg voltam és hazavittem egy kék hajú, aprócska srácot. Talán Kevin volt a neve, de ez sem biztos.

- Bocsáss meg... A kutyám nem engedett el. Jack nem volt otthon és eléggé egyedül érezte magát a lakásban - feleltem szabadkozva.

Nem is értettem, miért mondtam el neki az igazat.

A gyertyafény sejtelmesen megvilágította a gyermeki, kedves arcát. Fehér, Rammstein-feliratú pólót és fekete nadrágot viselt. Hosszú, szinte fekete haját felfogva hordta. Elképesztően bájosnak tűnt, ahogyan ott harangozott az apró lábaival az asztal alatt. Kerek, barátságos arcával rám mosolygott, miközben két szemeiben ott csillogott a Danielre jellemző, hihetetlenül vidám fény.

- Tényleg? Milyen kutyusod van? - tudakolta kedvesen, miközben intett, hogy foglaljak helyet.

Komótosan kihúztam a széket, majd leülve, az ölembe terítettem a drága szalvétát, amit a királyi család arannyal hímzett címere díszített. Orion uralkodása óta Amerika sokkal jobban hasonlított állítólag a 18. századi Franciaországra, mint előtte bármikor.

- Egy kaukázusi juhász. Akka a neve.

Freyja tekintetében megvillant valami és mosolyra húzta az ajkait. Kissé illetlennek éreztem, hogy egy kislánnyal vacsorázok egyedül.

- Legközelebb elhozhatnád. Itt nagy a kert és tudnánk játszani - ajánlotta.

Abban a pillanatban nem egy hercegnő volt. Nem Amerika örököse, hanem egy egyszerű hatéves, aki szereti a kutyákat.

Nem volt időm reagálni, mert két szolgáló kihozta a levest, ami lágy, édeskés illatot árasztott magából. Összevontam a szemöldökömet. Óvatosan belemártottam a kanalamat, majd kivettem. Nagy levegőt vettem. A piros és kékes gyümölcsök táncot jártak a kis csészében.

- Kiisseli... - mondtam alig hallhatóan, de tudtam, hogy ő észleli.

- Nincs benne ribizli.

Amikor felnéztem, szélesen mosolygott.

- Anyukád azt mondta, hogy nem szereted - felelte.

Tudom, hogy nevetséges gyermetegség, de hányingerem volt attól a savanykás, undorító gyümölcstől, amit a finn konyha szinte mindenbe beletett. Emiatt nagyon kevés olyan étterem volt otthon is, ahova eljártam, illetve alapvetően nem szerettem mások előtt enni. Nem tehettem róla. Ez valami elemi tartózkodás volt tőlem, amit Malik egyszerűen csak mókus-effektusnak hívott. Ő ellenben rengeteget főzött, méghozzá kifejezetten jól. Mivel gyakorlatilag együtt laktunk Helsinkiben, így a tudása nagyrészét az anyámtól szedte össze, mivel ő ismerte a kis faszságaimat az ízlés terén.

A vacsora többi része is az otthoni ízeket idézte, ami üdítő kellemességgel hatott. Eszembe juttatta, mennyire hiányzik Finnország.

Freyja kifejezetten jó társaság volt. Humoros és borzasztóan felnőttes. Kissé túlságosan is. Érdekelte a politika és Európa helyzete. Teljesen naprakész volt ezzel kapcsolatban. Nem úgy beszélt, ahogyan a gyerekek szoktak és nem is olyan dolgok érdekelték. Olyan volt, mintha egy mini-felnőtt lenne. Apró ujjai között tökéletes eleganciával forgatta az evőeszközöket, miközben a véleményem felől érdeklődött az orosz-ukrán viszonnyal kapcsolatosan. Eltűnődtem, hogy ezeket a témákat a szülei verték-e bele vagy valóban érdeklődik irántuk. Tudtam, hogy a királyi dinasztiáknál nagyon korán kiképzik az utódokat a feladatukat illetően, de ezt még én is túlzásnak éreztem. Mellesleg nem hittem, hogy Daniel hagyná "kínozni" a lányát ilyesmivel.