Paha társa

17. Nagyon aranyos fiú

Tudjátok mi a világ egyik legbékésebb tevékenysége?

Alapvetően elmondható, hogy elég nyughatatlan lélek vagyok. Nagyon ritkán tudok valóban kikapcsolódni, bár az Amerikában töltött időm alatt, egyre gyakrabban sikerül. Az államügyek és gazdasági dolgok leginkább Ville-nek valók, én pedig csak lesek elég messziről ahhoz, hogy ne kelljen beleszagolnom ebbe a procedúrába. Ő sokkal jobban ért az uralkodáshoz. Én a legtöbbször szeretném magam egyszerű katonának hinni, aki egy kicsit kirándul az élet más területeire is. A békeidő pedig nem egy katonának való. Olyankor minden borzalmasan unalmasnak hat és végtelenül feleslegesnek érzem magam. Annak ellenére, hogy én vagyok Finnország királya.

- Kicsikém és mi van azzal a csodálatos fiatalemberrel, akiről Malik annyit mesélt nekem? Apropó, mi a faszt csinál a barátod?

Az a bájos, kedves hang az anyukámhoz tartozott. Kicsit neheztelően pillantottam a laptopomra mellettem az asztalon. Bármennyire is voltam király, ő mindig becézett és babusgatni akart. Azt hiszem, ő jó anyuka.

- Húsz perce nem elérhető, úgyhogy szerintem meghalt - nevettem fel, óvatosan belepakolva az utolsó szem felvágott epret is a hatalmas tálba - Jack pedig alszik. Neki csinálok reggelit.

Szóval, a legbékésebb tevékenység számomra az, hogyha egy nyugis reggelen, mielőtt a párom felkel, elkészítsem neki a nap legfontosabb étkezését. Mély sóhajjal pislogtam az anyámra, aki a világ egyik legszebb mosolyával ajándékozott meg. Hosszú, vörös haját egy kócos kontyba fogta. Madridban kora délután volt, így fogadni mertem volna, hogy az ebéd utáni szundításából kelt fel. Jégkék szemeiben még ott csillogott az álom utolsó szikrája. Ez a kék tekintet a családunk sajátja volt. Én annak ellenére örököltem tőle, hogy az apámnak szinte fekete a tekintete. Ez ilyen Pysy-dolog.

Anya minden nap felhívott, legyek bárhol és csináljak bármit, akkor is 24 óránként beszélnünk kellett. Ezzel érezte, hogy fontos nekem és jó szülő. Valójában mindketten azok, de én sosem mondanám ezt meg nekik. Elég, hogyha érzik. Azonban igyekeztem tartani a kapcsolatot velük, főleg most, hogy anya terhes és a hormonjai olyanok, mint egy tinilányé. Komolyan, agyfaszt kapok néha tőle.

- Clear szerint nagyon aranyos fiú... - rám villantotta ismét hófehér, hibátlan fogsorát - Neki sosem főztél.

- Egyszer próbált felvágni valami gyümölcsöt előttem és elvágta az ujját. Inkább ne csináljon a szopáson kívül semmit a konyhában - feleltem kissé ördögi vigyorral.

- Túl sok információ, életem.

Tudtam pontosan, mire gondol. Ő ismerte minden pasimat. Nem volt belőlük túl sok, de mindegyiket ismerte és a legtöbbel a mai napig tartja a kapcsolatot. Annak ellenére, hogy anyám egy hidegvérű gyilkos volt, kifejezetten jó "anyósnak" mondható. Tud kedves és elbűvölő is lenni, hogyha nagyon akar.

- De valóban nagyon aranyos fiú - ismertem el végül - Ti jól vagytok? Voltál valami vizsgálaton? Apa hogy viseli?

Csak sóhajtott egyet a terelésemet hallva. Az a baj vele, hogy ő nevelt fel és emiatt egész jól ismer engem. Persze, a legtöbb dolog előtte is rejtély, de ennek tulajdonképpen örülök is. Megrémülne tőle a legtöbb ismerősöm és nagy valószínűséggel diliházba dugnának. Nem akarom, hogy egy őrültnek higgyenek. Persze... Ennek a mai divatos neve, disszociatív személyiségzavar. A leginkább a zavar szó borít ki. Én nem egy zavar vagyok...

- Teljesen oda és vissza van a babától. Mielőtt eljöttünk, voltunk a 12. hetes ultrahangon. Azt mondta a doki, hogy a harmadik trimeszterig szerinte utazhatok - vont vállat.