Paha társa

10. Szia, Paha

Wilde szerint egy férfi addig lehet boldog egy nővel, ameddig nem szereti. Nos, ez lehetséges, hogy valóban működik, de pasik között biztosan nem... Sokáig úgy éltem, hogy boldog voltam, mégsem szerettem egyetlen páromat sem. Soha nem is fogadtam monogámiát nekik. Ennek ellenére, egész életemben, a legszebb férfiak vettek körül. Mindegyiket kihasználhattam és Paha megjelenése után meg is tettem. Nem is nagyon érdekelt egyik sem, csupán használtam őket. Egy kósza dugás a takarítóval az asztalomon vagy egy kellemes szopás a lakásomhoz vezető lépcsőn. A legtöbb sosem járt az otthonomban. Az mindig szent volt, hiszen Malik mindig is utálta a futó kalandjaimat, előtte pedig bármennyire is ciki: a szüleimmel laktam baromi sokáig. Nagyon szerettem, hogy annyira közel vannak hozzám. Szerettem és Paha is szeretett anya kicsi fia lenni. Visszatérve a szeretetre: szerintem nem ennyire egyértelmű a dolog, hiszen nem könnyű megfogalmazni magunkban azt sem, mit jelent a szeretet. Én például nem tudnám behatárolni azt a pillanatot, amikortól szeretek valakit. Daniel azt írta a könyvében, hogy pontosan tudta, mikor szeretett bele Orionba. Jómagam erre nem vagyok képes.

Abban a pillanatban, amikor megláttam Jack kék tekintetében a mérhetetlen fájdalmat, tudtam, hogy összetört benne valami. Ott volt a szemeiben egy elveszett, csalódott kisfiú, akiben a világ legkedvesebb személye lakozott. Valójában teljesen mindegy is lehetett volna, mit gondol rólam abban a pillanatban, hiszen ott volt mellettem Clear és nem kellett volna érdekelnie annak a hozzám túlzottan is fiatal srácnak. Sokkal több érv szólt ellene, mint mellette. A leglényegesebb azonban az volt, hogy a király és Dan akarták a nyakamba sózni. Sosem szerettem, hogyha irányítani akartak. Jackson esetében azonban volt valami borzalmasan ártatlan és vonzó abban, ahogy pusztán létezett. Ez nem elsősorban testi vonzalom volt, hiszen az exem ebből a szempontból sokkal inkább volt az esetemnek nevezhető. Sosem jöttek be ezek a törtékeny, éteri szépségek, akik olyanok, mintha egy festményről léptek volna le. Számomra ők túl kényeseknek tűntek mindig is.

- Tündérke... - nyögtem ki finnül.

Tudtam, hogy nem érti, de nem jött ki már hang a torkomon. A mellkasomban olyan érzés kezdett felgyülemleni, mintha egy égő vasdarabot szúrtak volna bele. Egyszer volt szerencsém a második világháború alatt egy lángszóróval találkozni. Nos, ez ahhoz hasonló volt. Közben hányingerem támadt.

Jack csak lassan biccentett a fejével egy aprót, majd némán elindult a kampusz parkolója felé. Léptei nem voltak gyorsak, de határozottnak mondanám őket.

- Sz-szerintem te most menj... Tudod a számomat... - motyogtam Clearnek.

Valójában nem adtam meg neki a telefonszámomat, de már ismertem annyira, hogy tudjam: ő tökéletesen tudja még azt is, milyen alsónadrág van rajtam. Mindig is szeretett kémkedni mások után. Úgy figyelte meg az embereket, mintha hangyák lennének csak egy terráriumban és ő kedvére bámulhatná őket. Néha úgy éreztem, ez azért van, mert ő kívülálló és így próbál kompenzálni. Mert mindenki kompenzál valahogyan. Ez volt az első dolog, amit megtanultam Jacktől. Így utólag, már el tudom mondani, hogy ő is elrejt így valamit, ahogyan én is. Egyikünk sem teljesen normális, de cserébe valahogyan megmagyarázhatatlanul vonzott magához.

- Szállj be... - mondta a parkolóban.

Némán tettem, amit kért és beültem Orion Ferrariába. Elgondolkoztam, mikor adhatta oda a király neki a kulcsot. Tudom, rám sosem bízta volna az autóját. Vicces, hogy a lányára vigyázhatok, de egy kocsira nem.

Szó nélkül indultunk meg kifelé a városból. Jack arcán nem látszottak érzelmek, ami egyre jobban kezdett zavarni. Sok kérdés kergette egymást a fejemben, de egyiket sem mertem feltenni. Paha ismét olyan szarba kergetett bele, amibe önszántamból sosem kerültem volna.