Paha társa

14. Parancsolj

A szerző megjegyzése: Ebben a fejezetben rengeteg káromkodás van, illetve a lelkiismeretem miatt meg kell jegyeznem, hogy az alkoholfogyasztás nem vicces a valóságban. A pia méreg és jobban megéri nélküle élni, hogy minden pillanatot ki tudj élvezni és emlékezz is rájuk! :)

Fredrick szemszöge

Nincs annál jobb érzés, mint otthon lenni. Amikor minden rendben van és kellemes légkör fogad a házba, amiért te dolgoztál meg. Hazatérni olyanok közé, akik szeretnek és te is szereted őket. Az otthon nagyon fontos dolog a köreinkben. Ahol a családunk van, ott az otthonunk is.

- Apa, itthon vagy? - hallottam meg a hátam mögött a jól ismert, határozott szólamot.

Frida képes volt mindig úgy állni a világgal szemben, mintha maga alá tudna gyűrni mindenkit és mindent rajta. Elvárta, hogy a lábai előtt térdeljen mindenki, akihez csak hozzászól.

Elmosolyodva csaptam be a kocsim ajtaját, Gyors pillantással végigmértem őt és amin munkálkodott. Tudom, nem éppen egy a legmegfelelőbb hobbi egy úrihölgynek a fegyverek. Ez is az anyja hibája. Mit kellene tennem, ha ez érdekli?

Rövid, kecses ujjai közül letette a hegesztő pisztolyt és lehúzta a sisakot a fejéről. Szőke haja kócosan repült a levegőben. Szürke overállja a nyakáig poros volt, reprezentálva, hogy ő bizony egész nap a mocsokban kúszott.

- Igen, életem. Korábban elszabadultam - feleltem - Sikerült megoldani a Thomson problémáját?

Arcára vidám mosoly húzódott, mint mindig, amikor nem szóltam le a ténykedését, hanem egy kis érdeklődést mutatok iránta. Büszkén tartotta felém a vaskos fémhengert, amit az imént fejezett be. Óvatosan közelebb hajoltam csak, de nem értem hozzá. Mindig is szerettem az egyedi dolgokat, azokat, amik senki másnak nincsenek.

- Tizenöt rétegű. Hogyha ezen keresztül lősz, olyan, mintha egy kismadár csicseregne - mondta és egyszerű mozdulattal felkapta a munkapad másik végéről a gépfegyvert.

Néha elgondolkodom: mennyire vagyok rossz apa, amiért hagyom, hogy a gyerekem fegyvert fogjon. Aztán eszembe jut, hogy vele sosem történhet meg, hogy nem tudja majd megvédeni magát, ami manapság egy nőnél nagyon fontos. Igen, Frida tizenkilenc éves kora ellenére, kifejezetten tapasztalt e téren, ami tulajdonképpen jó is.

- Későn van. Aludnod kellene, szívem - simogattam meg a hátát.

- Apuci... Meg akartalak várni ezzel. Komolyan... Ez kurva jó - lelkendezett, miközben rápattintotta a csőre a művét.

A falra szerelt céltábla felé fordult, amit az idő és az igénybevétel igencsak megviselt. A vállához szorítva a fegyvert, célzott. Az elsütés csak egy tompa, távolinak tűnő puffanásnak tűnt. Telibe találta, mint mindig. Elismerően füttyentettem.

- Csodálatos. Gratulálok! - nyújtottam neki kezet.

Időnként az is eszembe jut, hogy a lányom túlságosan is fiús. Ennek az lehet az oka, hogy a barátnőimen kívül nem igazán találkozik csajokkal. Ő is igényli, hogy találkozásnál jobbot rázzunk és elsősorban, hogy egyenlőként kezeljék a férfiak. Ez szerintem egyáltalán nem baj. Ő az én kislányom, akit mindenkinek tisztelnie kell, különben velem gyűlik meg a baja.

Furcsa, hogy a munkámmal kapcsolatban negyed annyi dilemmával és kétellyel nem küzdök, mint a gyerekeimmel.

Hirtelen megszólalt a telefonom. Paha neve villogott a kis, nyomógombos mobilon.

- Ne haragudj. Fel kell vennem - mosolyogtam rá és elindultam a garázs másik vége felé - Hallo?

Artikulálatlan morgás törte meg a vonal túloldalán uralkodó dübörgő zenét. Összevontam a szemöldökömet.