Paha társa

21. Te egy jó ember vagy, Ville

Vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen csak elszorul az ember szíve. Ilyen, amikor egy kidobott kismacskát talál az út szélén vagy amikor egy felborult kocsi mellett hajt el az autópályán. Nem szeretem ezt az érzést. Mindig a hideg futkos a hátamon és a torkom elszorul.

Hasonló érzés kerített hatalmába, amikor Clear lakosztálya felé tartottam.Tudtam, hogy mindig a földhöz a legközelebb lévő luxus-szobát veszi ki, legalább egy hónapra előre fizetve, hogy soha senki ne zavarja. Ennek pedig egyetlen oka volt: eléggé félt a magasságtól. Emellett nem szerette, hogyha bárki betolakodik a saját terébe. Ez azt jelentette, hogy elenyésző számú ember járt csak a hálószobájában. Számára a privátszférájába való belépés olyasmi bizalmi légkörrel járt, amit legtöbbször nem engedhetett meg magának. Amennyire tudom, én voltam az egyetlen olyan férfi, akit a párjának mondott. Ez pedig nagy szó volt hosszú ideig mind számomra, mind pedig számára.

Amikor ajtót nyitott nekem, az arca még mindig maszatos volt Jack vérétől és a könnyeitől. Sosem sírt. Számtalanszor kellett őt bántanom, mégsem láttam soha sírni. Bőre sápadt volt, így a szeplői sötétnek látszottak. Kék tekintete szinte feketévé változott. Szó nélkül vontam az ölelésembe. A bűntudat szinte megbénította, így moccanni sem tudott. Éreztem, hogy abban a pillanatban nem a szemrehányásomra van szüksége, hanem arra, hogy lássa: megbocsátok neki. Tulajdonképpen már elégtételt vettem rajta azzal, hogy tudja, sosem lehetünk újra együtt, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy szeretem Jacket.

Más tekintetben pedig lehetséges, hogy naivság azt gondolnom, a karomban tartott férfinak van bármilyen szíve.

Az ölelés akkor ért véget, mikor eléggé összeszedte magát és szipogva egyet megpaskolta a vállamat. Eddig tartott az érzelmes Clear.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte suttogva.

- Ahha. Kivehetnéd a szomszéd szobát magadnak, aztán kitehetnél ennek a féregnek a Twitterére meg a faszom tudja mijére pár képet, hogy valahol éppen szórja az apja pénzét. Pár hétig még élőnek kell lennie - nyújtottam felé David mobilját.

A legújabb darab, de a kijelzője betört, amikor ráesett a jobb egyenesemtől. Az exem részletesen megszemlélte a készüléket, majd hümmögött egyet.

- Nem probléma - sóhajtott egyet még reszketve - Két bordája tört csak el szerintem és jópár zúzódása van, de semmi, amit nem lehetne rendbe hozni. Már téged keresett, amikor felébredt.

Minden sajnálatot vagy együttérzést mellőzött, ahogyan Jackről beszélt. Nem miatta volt bűntudata, hanem miattam. Nekem okozott csalódást.

Talán éppen ezért tudtam olyan könnyen otthagyni és elindulni a hálószoba felé, ahol a hófehér ágyban Jackson feküdt.

Annyira törékenynek és egyben összetörtnek tűnt abban a pillanatban. Olyan volt, akár egy játék, amit egy óvatlan gyerek kezébe adtak és az nem vigyázott rá eléggé. A gyönyörű arcát horzsolások és épp kialakuló kék foltok díszítették, miközben a nyakán még mindig ujjnyomok látszódtak. Szégyelltem, hogy ezt tudta tenni David azzal az emberrel, aki hozzám tartozik. Rossz volt, hogy nem tudtam megvédeni.

Óvatosan megérintettem a takarón nyugvó kezét, mire kinyitotta a szemeit. A jobb szemöldöke annyira be volt dagadva, hogy valószínűleg alig látott.

- Szia, tündérem - suttogtam, leülve lassan mellé.

Felpüffedt, még kissé vérző ajkait mosolyra húzta. Fájdalmas, de boldognak látszó mosolyra.

- Szia.

Igyekeztem úgy az arcához érni, hogy ne okozzak neki még több kellemetlenséget, de hozzá kellett érnem. Éreznem kellett, hogy ott van és minden rendben van. Hogy minden rendben lesz.

- Fáj valamid? Clear adott valamit erre? - kérdeztem halkan.

Komoly erőfeszítéseket tettem annak érdekében, hogy ne látszódjon sem az arcomon, sem a hangomon, mennyire aggódom. A kétségek hatalmas sziklákként ülték meg a szívemet.

- Persze... Nagyon kedves volt - felelte, mire felnevetettem akaratlanul is.

- Clear a saját anyjával sem kedves. Komolyan, előttem végezte ki a szüleit, ismerem őt.

- Velem az volt... Igazán figyelmes.

Azért leellenőriztem az éjjeliszekrényen lévő gyógyszeresüvegeket. Mind teljesen törvényesen lett beszerezve, amit enyhe kifejezéssel is csodáltam az exemtől. Ő mindig is a keménydrogok híve volt. Sosem szokott rá igazán, de rengeteg fiatal férfi esett általa áldozatul például a heroinnak. Ez egy kicsit olyan, mintha ő ölte volna meg őket, pedig igyekezett kedves lenni velük.

Ledőltem Jack mellé, ő pedig gyakorlatilag rám feküdt, amennyire a sérülései engedték. A közelsége valami éteri nyugalommal árasztott el, amire mindkettőnk lelke annyira vágyott.

- Mit csináltál Daviddel? - kérdezte már, amikor a Nap sugarai elkezdtek beszűrődni az ablakot fedő függöny ráncai között.

- Pénzt adtam neki, ő pedig megígérte, hogy soha többet nem jön a közelünkbe - feleltem könnyedén.

Nem akartam a lelkiismeretét terhelni annak a féregnek a halálával. Nem, az a szemét nem érdemel meg ennyit. Azt érdemli, hogy feledésbe merüljön Paha által. Ő meg tud vele birkózni és utána senkinek sem kell feldolgoznia újra a történteket.

- Nem bántottad?

- Nem. Nem ér annyit, hogy besározzam a kezemet egy ilyen ügy közepén. Talán bántanom kellett volna?

Felnézett rám lassan és édes csókot nyomott az ajkaimra.

- Büszke vagyok rád, ugye tudod? Te egy jó ember vagy, Ville.

Az volt az első alkalom, hogy úgy igazán hazudtam Jacknek. Akkor valójában a saját érdekében tettem, azonban mégis megtettem. Lehetséges, hogy fel kellett volna vállalnom magam és a tetteim valódiságát. Azonban abban a pillanatban szerettem volna megóvni ettől a tehertől azt az embert, akit imádtam. Akkor még nyilvánvaló volt, hogy ő ezt megérdemli.