Egy pillanat, és összetörtem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 2. évad

90. Adele

Április 13. (csütörtök)
- Meghallgattad a zenéket, amiket tegnap átküldtem? - kérdezte Saci kíváncsian.
- Még nem tudtam, mert tegnap Cassoval randizni voltunk és későn értem haza - magyarázkodtam - De ma mindenképpen meghallgatom.
- Akkor okés - bólogatott Saci jókedvűen - Képzeld, tegnap Ricsinél aludtam.
- Igen? És jó volt? - mosolyodtam el.
- Nagyon - vigyorgott a barátnőm - Mesélsz a tegnapról?
- Persze. Gyere - pattantam fel, majd együtt bementünk a lányvécébe megvitatni a dolgokat, amiket töviről-hegyire elmeséltem.
- Ez azért ijesztő - mondta Saci - Mármint Zsombi. Már tök rég óta szakítottatok, most meg nyomul és nem hagy békén.
- Hát, az nem kifejezés - ráztam a fejem indulatosan - És az a nagy baj, hogy rengeteg lehetősége van, hogy pillanatok alatt tönkretegye a kapcsolatunkat Cassoval. Még régről, amikor jártunk. Életem legnagyobb hibája volt összejönni vele - láttam be. Saci együttérzően leült mellém törökülésbe és megsimogatta a vállam, hogy "ne aggódj, minden okés lesz".
Imádom, hogy ilyen pozitív. <3
Mindenesetre Zsombi tegnap, meg pár napja is, egyfolytában zaklatott mindenhol, egyre nyomulósabban, és nem hagyta abba, amiről nem szóltam senkinek, de már kezd nagyon nyugtalanító lenni.
Udvari szünetben egész végig szorosan Casso mellett álltam. Laci nem volt a társaságunkban, hanem egy tizenegyedikes-végzős lányok alkotta "körbe" ült le hozzájuk.
Mostanában a lányok odavannak érte és gyakorlatilag két-háromnaponta váltogatja "barátnőit". Ha jól tudom, a napokban keményen nekifogott az edzésnek, és bár eddig is sportolt, a múltkor konditermes képet töltött fel instasztoriba, úgyhogy igen, egy kicsit megváltozott, amióta Lilivel szakítottak, de mindegy, ez van. Ha ez segít neki továbblépni, akkor hajrá. Meg amúgy is, ő Laci, szóval így kell szeretni. :)
Nap végén, ofőórán ugyebár töriztünk Bíróval, aminek szerintem nem örült senki az osztályból, érthető okok miatt.
Amikor hazafele menet kinyitottam a sulis szekrényem, kihullott belőle egy szórólap, miszerint idén is lesz énekverseny, a jelentkezős doboz pedig már kint van az aulában.
- Szerinted jelentkezzek? - kértem ki Saci véleményét, aki mellettem lábujjhegyen állva figyelte a kezemben tartott lapot.
- Hát, tavaly tök jó voltál, úgyhogy szerintem igen - tanácsolta.
Így is tettem, az aulában leraktam a táskámat egy padra, kitöltöttem a jelentkezési lapot, majd húztam egy előadót a dobozból.
- Na, kit húztál? - kíváncsiskodott Saci.
- Adele - olvastam fel a nevet, majd befirkantottam a lap üresen hagyott helyére.
Otthon egész végig azon agyaltam, hogy mit énekelhetnék tőle.
- Szerintem a Rolling in the Deep illene hozzád. Vagy a Someone Like You. Vagy a Hello. Vagy a... - sorolta Enikő - Mit tudom én, többet nem ismerek - akadt meg, majd felnevetett a saját "hülyeségén".
- Még gondolkozom rajta - vontam vállat, majd beraktam a lapot a mappámba. Nem kéne elfelejtenem, hogy kitöltsem.
Este Casso felhívott, vagyis akart csak, de nem tudott, mert repülő módban voltam, hogy Zsombi ne tudjon elérni (csak ma, amíg nem kapcsoltam be a repülő módot, háromszor keresett!), szóval a barátom írt, hogy ki vagyok kapcsolva.
Leni: Jaj, bocsi, véletlen volt!
Casso: oké, nem gáz
Szóval kikapcsoltam a repülő módot, és mielőtt fogadtam volna Casso hívását, az értesítéseimre pillantottam.
Tizenkilenc értesítés. Tizenkilenc.
Őszintén, már majdnem azon voltam, hogy szólok róla Cassonak, de még őszintébben, túlságosan jó volt a beszélgetésünk, megnevettetett, aranyos volt, hogy elrontsam vele.

Mai nap - 5/4: vigyáznom kell. De úgy mindenre.