Egy pillanat, és összetörtem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 2. évad

17. Zavar

Szeptember 27. (kedd)
Mielőtt felmentem volna az osztályterembe, beálltam a büfé sorába, hogy vegyek valami finomat magamnak.
Reggel volt, jó korán, kevés alvás után, így egy picit elgondolkodtam az élet nagy dolgain és a kevésbé nagyokon, amikor ketten beálltak mögém a sorba.
Casso és Jennifer voltak.
Biztos bunkónak tűnhettem, de nem volt hangulatom hátrafordulni hozzájuk.
- Előzni kéne - hallottam meg Casso hangját, mire akaratlanul elmosolyodtam, csak a hangja hallatára, meg mert egyébként is, jellemző.
- Ne már, pár perc - nevetett fel Jenni.
- Mikbe nem rángatsz bele, te jó ég - röhögte el magát Casso.
- A végén még rendes leszel - vigyorgott Jennifer a hangjáról ítélve.
- Ne bízd el magad - mondta Casso mosolyogva, egy kicsit halkabban, ami nekem, aki csak hallgatta ezt, egyértelművé tette, hogy közelebb hajolt a barátnőjéhez, akivel aztán egy gyors, rövid, diszkrét szájrapuszit váltottak.
Jobb is, hogy nem fordultam hátra.
Nagyon igyekeztem úgy tűnni, mint aki elfoglalt, nézegettem a körmeimet, meg ilyesmik, hogy ne érezzem magam annyira szerencsétlenül (nem jött be), ha nem lett volna feltűnő, már rég elfutottam volna, de ehelyett csak álltam előttük a sorban szó nélkül, egészen addig, amíg Jennifer nem szúrta ki, hogy én vagyok előttük.
Valószínűleg Jennifer háttal állt nekem eddig, vagy oldalt.
- Juj, szia Leni, bocsi, most veszlek észre - köszönt nekem, mire már muszáj voltam odanézni.
- Szia...sztok  - mosolyogtam rá, majd Cassora pillantottam, akivel összetalálkozott a tekintetünk.
Ettől egy kicsit zavarba jöttem, és már majdnem elvesztem abban a két szép szemében, amikor Jenni visszazökkentett.
- Tényleg amúgy, láttalak a múltkor, pénteken egy sráccal, ő ki volt? - érdeklődött kedvesen.
Kedves volt, de zavarba hozott, pláne, hogy elég nehéz volt Jennifer szemébe nézni, miközben a szemem sarkából láttam, ahogy a mellette lévő srác is rámpillant erre.
- Egy ismerősöm - válaszoltam teljes zavarban, majd átgondoltam - Most ismerkedünk. Jobbára.
- Tudtam, hogy randi - suttogta Jenni vigyorogva, mire elnevettem magam - Első?
- Első - mosolyogtam vissza rá - Pénteken lesz a második.
- Szurkolok - mosolygott Jenni.
Elvileg azért vettem fel a kapcsolatot Zsombival, részben, hogy Casso lássa, hogy továbbléptem és nem érdekel, hogy barátnője van, ehhez képest régen voltam annyira zavarban, mint most, hogy előtte beszéltem róla.
Mindegy.
- Utolsó öt perc! Gyerünk! - biztatott minket Somogyi, amikor éppen azt az utálatos cooper-tesztet futtatta velünk.
A következő pillanatban Kitti futás közben nekem jött és egyszerűen fellökött.
- Megvagy? - húzott fel Casso a kezemet megfogva, aki épp akkor futott a közelemben, mire feltápászkodtam.
- Nagyjából, köszi - húztam el a szám. Az orrom vérezni kezdett, úgyhogy Somogyitól kaptam egy zsepit, hogy felitassam a vért.
- Ne haragudj már Kitti, de ez mi a franc volt?? - szólt rá Jennifer.
- Mi? Nem csináltam semmit! - tette fel a kezeit Kitti.
- Aha, én pedig mexiói tábornok vagyok, hagyjad már - forgatta a szemeit Jenni.
- Elég legyen! Levendula idejön hozzám, ti pedig tovább futtok. Nyomás! - utasította Somogyi a többieket.
Tesi után angol jött, ahol Kocsis valami magnóval érkezett. A feladat az volt, hogy ment valami párbeszéd, amit nekünk meg kellett érteni (a tartalma kábé bemutatkozás szintű volt, semmi komoly), majd ahhoz kapcsoló feladatokat kitölteni. Igazából ez csak egy leegyszerűsített szövegértés volt, semmi extra.
Mielőtt hazamentem volna, gyorsan beszaladtam a titkárságra leadni, hogy milyen művészeti ágat választok idén. (Természetesen idén is a rajz mellett döntöttem.)
A titkárságos dolog lerendezése után összepakoltam a cuccaimat, majd elindultam haza.
- Igen Csepi, igazad van. Az élet bonyolult - nevettem fel a kishúgom töprengős fejét látva, majd egy puszit nyomtam a feje búbjára és nekiálltam tanulni.

Mai nap - 5/4: szegény orrom.