Az élet újra szép, ...?

8. Fejezet

Naruto

- Nyugodjunk meg. Lehet, csak elfojtották a chakráját, vagy túl messzire vitték, s azért nem érzékeled – próbált életet lehelni belénk Tsunade. Szükségünk is volt rá.

- Lehet. Tsunade, azonnal szedj össze egy csapatot, hogy Sakura keresésére indulhassunk – ült az ágy szélére Itachi.

- Szó sem lehet róla! Küldök egy csapatot, de te itt maradsz!

- Tudod, hogy csak én vagyok képes megtalálni. Bizonyára jól rejtegetik. Feltéve, ha még él... - Már állt is fel az ágy széléről, s a szekrényhez lépett, hogy előhalássza ruháit. Tsunade nagyot sóhajtott.

- Igazad van. De mindenképpen veled megy egy orvos, mert szükséged lehet további ellátásra. – Itachi bólintott, majd eltűnt a fürdőszobában.

- Nagyi, én megyek. Hinata már vár – szólaltam meg most már én is.
- Igazság szerint azt szeretném, hogy ti is velük menjetek. Pontosabban rád gondoltam, Hinatára, Shikamarura, Leere, Nejire és Inóra.
- De ez túl veszélyes – akadékoskodtam. Még hogy vigyem Hinatát.

- Hinata tehetséges, sokat fejlődött az elmúlt évek alatt. A segítségetekre lesz. Ráadásul két byakugannal két csapatra tudtok oszlani. Minden rendben lesz. Bízz benne kicsit jobban. Kérlek, szólj a többieknek, s holnap reggel gyertek az irodámba. – Bólintottam, majd haza indultam. Gondolom, Tsunade még megvárta Itachit, hogy beszéljen vele.

Nem tetszett az ötlet. Nem arról volt szó, hogy nem bíztam Hinatában, de féltettem őt. Viszont nem óvhatom meg mindentől. Hinnem kell abban, hogy kellőképpen tud vigyázni magára. Különben is, én is ott leszek.

Mikor beléptem a házba, ínycsiklandozó illatok fogadtak. Imádtam Hinata főztjét, s ezt nem győztem hangoztatni. Sunyi módon lopóztam be a konyhába. Épp a tűzhelynél ügyeskedett, amikor mögé léptem, hátulról átöleltem, s arcomat ébenfekete tincseibe fúrtam. Összerezzent.

- Naruto-kun... Megijesztettél – suttogta bársonyos hangján.

- Ne haragudj, nem az volt a szándékom. – Gondterhelt volt a hangom, amit azonnal észrevett.

- Mi a baj? Történt valami? – kérdezte aggódva, miközben felém fordult.

- Tsunade csapatot indít Sakura keresésére, s azt akarja, hogy mi is menjünk.

- És ez miért baj? Minél hamarabb indulunk a keresésére, annál hamarabb kerül haza.

- Tudom. Csak féltelek. Bízom benned, tudom, hogy tehetséges vagy, de mégis... - Lehajtottam a fejem, s a padlót kezdtem fixírozni. Hirtelen arcomat két tenyerébe vette, s felemelte a fejem. Egymás szemébe néztünk.

- Nem lesz semmi bajom, hiszen ott leszel te is. Minden rendben lesz. – Elmosolyodott, ami valamelyest engem is megnyugtatott.

Ezzel a témát le is zártuk. Miután vacsoráztunk, újra megdicsértem a Konyhatündérem, s elmentem zuhanyozni. Sokáig áztattam magam, s akarva-akaratlanul eszembe jutott, amit ma Itachi mondott: „Nem érzem őt...". Mi van, ha valami történt vele? Mi van, ha elkéstünk? Azt sose tudnám megbocsájtani magamnak. Főleg azok után, hogy még ma is tétováztam. Hogy a fenébe ne mennénk Sakura után? Holnap, kora reggel, amint beszéltünk a Nagyival.

Miután végeztem, s láttam, hogy Hinata már elaludt, még kiültem a teraszra, s a csillagos eget kezdtem bámulni. Eszembe jutott néhány emlék. Amikor kaptam egy-egy fülest a hülyeségeim miatt, vagy amikor azt mondta, szeret, csak azért, hogy ne hajkurásszam tovább Sasukét. Észre sem vettem, s végiggördült egy könnycsepp az arcomon. Meg fogjuk találni, s vissza fogjuk hozni. Sakura erős, s nem az a fajta, aki könnyen feladja.