Az élet újra szép, ...?

9. Fejezet

/*Drágáim, megérkezett! :D S ha minden jól megy, hamarosan hozok még egy részt. Addig viszont kellemes olvasást kívánok nektek! <3*/

Sakura

Megkönnyebbülés volt számomra, hogy Sasuke elment. Nem szívesen töltöttem volna az éjszakám vele egy légtérben. Miután Suigetsu magamra hagyott, kiterítettem a még mindig vizes ruháimat. Megengedtem magamnak, hogy kutakodjak egy kicsit Sasuke szekrényében. Szerencsémre találtam egy sötétkék pólót, ami leért a combom közepéig, így tökéletes volt addig, ameddig megszáradtak a ruháim. Leültem az ágyra, s jobban szemügyre vettem a szobát. Nem volt benne semmi személyes, bár nem lepett meg.

Kopogtak.

– Szabad! – szóltam ki.

– Csak én vagyok – dugta be a fejét Suigetsu. – Gyere, vacsorázz velünk. – Velünk? Ja, az a vörös. Azt hiszem, Karin.

– Jövök – álltam fel, s követtem a konyháig. Mikor beléptünk, köszöntem Karinnak. – Szia. Sakura vagyok – nyújtottam a kezem bemutatkozásképpen, de ő csak rám mordult.

– Mégis mit keres rajtad az én Sasukém pólója? – A te Sasukéd? Mégis mióta? Felhúztam az egyik szemöldököm, mire nagy magyarázkodásba kezdett. – Sasuke és én együtt vagyunk lassan három éve, így én vagyok az egyetlen, aki hordhatja a ruháit. Vedd azt le, azonnal! – Nekem akart rontani, s letépni rólam a pólót, amit jelenlegi állapotomban hagytam volna. Szerencsémre Suigetsu lefogta, s veszekedni kezdett vele, de nem fogtam fel semmit a szavaikból. Együtt vannak? Három éve? Úgy látszik, Sasukénak csak én nem voltam elég jó. Eddig azt hittem, úgy gondolja, nincs szüksége senkire, de ezek után... Minél hamarabb haza akartam jutni. Ez az egész esélytelen, hiába ígértem meg Itachinak. Majd Karin segít a testvérén.

– Én inkább kihagyom a vacsorát. Majd reggel találkozunk. – Hátat fordítottam, s visszaindultam a szobámba. Vagyis Sasuke szobájába. Lépteket hallottam közeledni. Megtorpantam, s hátranéztem.

– Mi az, Suigetsu?

– Gondoltam, utánad jövök. Semmi kedvem ahhoz a némberhez. Annyira bosszantó és hisztis, hogy az hihetetlen. Már rég lapátra kellett volna tenni. De mondjuk, most már lehet, mert itt vagy te orvosnak – vigyorgott idétlenül.

– Én nem maradok itt sokáig. Csak zavarom a levegőt. – Végig néztem magamon. Nagyot sóhajtottam.

– Itt az egyetlen, aki zavarja a levegőt, az Karin.

– Kétlem. Ha három éve vannak együtt Sasukéval, akkor annyira bosszantó nem lehet. Sasuke valósággal menekül az idegesítő emberek elől. – Megrohant egy emlék, amikor engem is idegesítőnek nevezett. Összeszorult a szívem. Igen. Menekül az olyanok elől, mint én.

– Ugyan már – mondta jókedvűen Suigetsu, majd elnevette magát. Felvontam egyik szemöldököm magyarázatot várva. – Sasuke ki nem állhatja Karint. Öt percet nem bír eltölteni vele egy légtérben. A hálószobát leszámítva.

– Suigetsu. Azt hiszem, erre nem vagyok kíváncsi – szakítottam félbe. Sasuke és Karin... hálószoba... Elég volt.

– Jó-jó, bocsi. De ne menj el. Egy ilyen nő miatt nem érdemes – próbált győzködni.

– Majd Sasuke eldönti. Reggel megkérdezzük, mit mond. Menjek, vagy maradjak.

Mosolyt erőltettem az arcomra, majd újra a szobám felé indultam. Akarom mondani, Sasuke szobája felé. Nekem semmi közöm ehhez a helyhez.