Az élet újra szép, ...?

14. Fejezet

Kisame és Deidara vészesen közeledtek Konoha felé. Még mindig valódi öngyilkosságnak tartották ezt a küldetést, de úgy voltak vele, hogy teljesen mindegy, hogy a konohaiak, vagy Pain keze által halnak meg. Legalábbis ez volt az alapelmélet. Aztán rájöttek, hogy a konohaiakkal jobban járnak, hiszek ők levágják a fejüket, vagy szíven szúrják őket, Painnel ellentétben, aki több, mint valószínű, hogy napokig kínozta volna őket, mielőtt végleg kilehelik a lelküket. Tisztában voltak a helyzet súlyosságával, ezért nem is próbáltak tenni ellene bármit is. Ha megpróbálnának elszökni, Painnek egy csepp erőfeszítésébe sem kerülne, hogy megtalálja őket. Veszett ügy.

- Ki vagy? - szólalt meg hirtelen Kisame, miután megtorpant. Deidara csak a fejét kapkodta, nem tudta mi történt, s Kisame kihez beszélt.

- Kisame, jól vagy? Kit látsz? Nincs itt senki - jelentette ki könnyedén, amivel sikerült felhúznia a társát annyira, hogy egy fülessel gazdagodott.

- Figyelj jobban, te idióta! Ott a fák között. Valaki bujdosik, s szerintem minket figyel. Előbújsz, vagy menjek utánad? - kiáltott a lombok felé fordulva. Nem telt bele pár perc, megjelent előttük egy hosszú, vörös hajú nő. Kisame azonnal felismerte.

- Emlékszem rád. Hozzánk tartoztál egy ideig. Karin, mi?

- Mit akartok?

- Mit keresel itt?

- Semmi közötök hozzá - hátrált meg a válaszadás elől.

- Valamiért úgy hiszem, Konoha felé tartasz, s ez esetben elég sok közünk van hozzá.

- Megyek Sasuke után. Mindenáron vissza kell hódítanom magamnak. Kerül, amibe kerül. Ha a megérzésem nem csal, nektek arra a kis rózsaszínre fáj a fogatok, úgyhogy jobban jártok, ha elengedtek. Szerintem éppen elég egy Uchihával szembeszállnotok. Én majd foglalkozom a másikkal - mondta el nekik az elméletét, s remélte, hogy ezzel egérutat nyer, de csak azt érte el, hogy mindketten nevetni kezdtek.

- Te tényleg azt hiszed, hogy Sasuke veled fog tartani? Sose bírt elviselni. Nem most fogja elkezdeni - mondta Deidara, majd újra nevetésben tört ki.

- Majd, ha megtudja, hogy a kis Pinky gyermeket vár a bátyjától, majd velem fog jönni! - ordította nekik Karin, majd először meg is bánta, mert nem akarta, hogy idáig fajuljanak a dolgok, hisz ez csak egy kis hazugság, amivel Sasukét újra maga mellé tudja állítani. Viszont mikor látta a két akatsukis ábrázatát, hirtelen ördögien elvigyorodott, s minden kétsége elszállt. Hisz ez neki plusz pont. Ha ez a két idióta visszamegy Painhez, s elmondják neki, amit most tőle tudtak meg, akkor még inkább hajtani fognak Sakuráért. Hogy tetézze a dolgokat, újra megszólalt. - Ahogy mondtam. Sasuke gyűlöli, ha hazudnak neki. Biztos bántani fogja a becsületét, hogy a testvére, s Sakura elárulták, ezért gondolkodás nélkül velem fog jönni. Nektek pedig könnyebb dolgotok lesz. A soha viszont nem látásra.

Azzal tovább indult, maga mögött hagyva a két szeppent akatsukist. Azok ketten egymásra néztek, meg voltak döbbenve, majd Kisame volt az, aki meglátta ebben az egészben a lehetőséget.

- Deidara, megmenekültünk.

- Mégis miért? Édes mindegy, hogy ott van Sasuke, vagy nincs. Úgyis meghalunk.

- Te idióta! Használd a fejed, azért van! Ha most visszamegyünk, s elmondjuk ezt Painnek, jobban fog örülni, mintha a lányt vittük volna el neki - hátat fordított, s elindult arra, ahonnan jött.

- Mi? De miért? Kisame! Várj már meg! Most miért vagy ilyen? Nem csináld már! - rohanni kezdett utána, mert mire észrevette magát, igencsak lemaradt társától. Nem sikerült felfognia a lényeget, de annyira nem is érdekelte, hisz később úgyis elmagyarázzák majd neki. Pain mindig mindent elmagyaráz neki. Szedte a lábát, hogy lépést tartson Kisaméval, aki szélsebesen haladt az Akatsuki rejtekhelye felé. Deidara elcsodálkozott. Eszébe sem jutott volna, hogy Kisame ennyire fog örülni annak, hogy még élhet egy kicsit. Mondjuk, nem mintha értette volna, honnan vonta le ezt a következtetést, de mindegy is. Lényegtelen.