Az élet újra szép, ...?

28. Fejezet

Sakura

Alig végeztünk a klónokkal, megjelent Sasuke. Először megrémültem, de megnyugtatott, hogy Daisuke jól van, s elmondta, hogy merre találjuk. Mormoltam egy köszönömöt, majd rohanni kezdtem az erdő felé. Tudtam, hogy ennél többet érdemelne, mert megmentette a fiamat, de jelenleg csak az érdekelt, hogy újra magam mellett tudjam, hogy lássam, jól van. Igazán csak akkor nyugodtam meg, amikor megpillantottam. Egy fa tövében ült. Mikor közelebb értem hozzá, csak akkor tűnt fel, hogy mosolyog, s csillog a szeme. Észrevette, hogy jövök. Rám kapta a tekintetét, s még szélesebben elmosolyodott. Leguggoltam mellé, s szorosan magamhoz öleltem.

- Minden rendben lesz - suttogtam. Éreztem, hogy belém kapaszkodni, majd olyat mondott, amitől valósággal megremegtem.

- Szeret engem... Mondjon ki, mit akar. Éreztem.

- Daisuke, kiről beszélsz? - kockáztattam meg a kérdés, bár valamiért úgy éreztem, hogy Sasukéról van szó. De az is lehet, hogy csak reméltem. Szavakkal kifejezhetetlen, hogy miért, de hatalmas megkönnyebbülés lett volna számomra, még akkor is, ha éveken keresztül felénk sem nézett. Bizonyította volna a tényt, hogy az a Sasuke, aki megmentett az Akatsukitól, s aki értem visszajött Konohába, valóban létezett, s nem csak egy illúzió volt, egy ábránd.

- Apa. Megölelt. Ne kérdezd, honnan, de tudom, hogy fontos vagyok neki. És te is. Arra kért, hogy vigyázzak rád. - Rám nézett. Tágra nyíltak a szemeim. De több időm nem volt csodálkozni, mert Itachi is megtalált minket.

- Mi történt? - kérdezte, miután egyikünk sem szólalt meg.

- Bácsikám - rohant oda hozzá Daisuke. - Szerinted, ha apa hazajönne, Sarada képes lenne őt elfogadni?

- Nem tudom. Ezt megkérdezed tőle, ha hazaértünk. De miből gondolod, hogy Sasuke haza fog jönni? - Valami nem volt rendben. Túl feszült volt önmagához képest. Kerülte a válaszadást, s a testtartása is erről árulkodott.

- Tudom, hogy hazajön - mosolygott Daisuke, mire Itachi csak elfordította a tekintetét. Valamit elhallgatott. Megszólítottam.

- Itachi! - De nem figyelt rám. - Itachi! Mit akarsz elhallgatni előlünk? - Daisuke értetlenül nézett rám, majd rá. Aztán kezdett neki kitisztulni. Az juthatott eszébe, ami nekem. Sasuke nem fog hazajönni ezek után sem.

- Miért? - szegezte Itachinak a kérdést, de ő megint nem akart válaszolni. - Bácsikám, kérlek...

- Mert nem fogja túlélni. - Elcsuklott a hangja. Szerencse, hogy már a földön ültem, mert biztos, hogy a lábaim felmondták volna a szolgálatot. Daisuke rémült tekintettel nézett rá.

- Mi az, hogy nem éli túl? Az nem lehet. - A csatatér irányába kapta a fejét. Fordult, s rohanni szeretett volna, de Itachi lefogta. - Nem! Nem halhat meg! Nem lehet igaz! Tévedsz! - Összeszorult a szívem. Ennyire kétségbeesettnek még sosem hallottam. Itachi arcát látva, biztos voltam benne, hogy tudja, mit beszél.

- Ő is tudja. Láttam a szemében. - Keserű volt a hangja. Szóval, tényleg... Gombócot éreztem a torkomban. Felálltam, s odamentem Daisukéhoz. Magamhoz öleltem.

- Miért nem segítesz neki? Nem hagyhatod, hogy az öcséd fejjel menjen a falnak! Főleg, ha te is tudod, hogy őrültséget csinál! Én sem hagynám, hogy Sarada veszélybe sodorja magát!

- Daisuke... Ilyen állapotban csak hátráltatnám. Mindemellett, megígértem neki, hogy vigyázni fogok rátok. Az Akatsuki többi tagja bármikor feltűnhet. Tudja, mit tesz. Tudja, mit akar. S ha Sasuke elhatároz valamit, véghezviszi, kerül, amiben kerül. Pont, mint a húgod.