Az élet újra szép, ...?

24. Fejezet

/* Kérésre hoztam, de ne sírjatok, hogy megint olyan vége van, ami nem tetszik. 😂 Jó szórakozást! 😍😘*/

Itachi

Feltűnt a nagy hangzavar. Valami történt, s az a valami egyre közelebb került hozzám, ugyanis egyre közelebbről hallottam a rombolás hangjait. Aggódtam, mert ha igaz, amit Kisame mondott, akkor Daisuke már itt van. Sakurának egyedül esélye sem lehetett Pain ellen, s kétlem, hogy a falusiak bármit megtettek volna azért, hogy segítsenek neki. Ilyenkor haragudtam a legjobban Sasukéra, amiért lelépett. Ha velük lett volna, ahelyett, hogy hátat fordít nekik, nem kerültünk volna ilyen helyzetbe. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy volt képes ilyesmire. Logikátlan volt az egész. Nem tudtam elképzelni, hogy ennyire érzéketlen lenne. Azt is csak én tudtam, hogy Daisuke hányszor sírt az apja után. Csak nekem mondta el, mert Sakurát nem akarta elszomorítani vele. Gyermek létére is látta, s tudta, hogy az anyjának így is nehéz egyedül. Sasuke, te bolond.

Nem tudtam sokáig szidni az öcsémet, mert a cella falai megrepedtek. Külső hatás. Pont erre volt szükségem, de ha rám omlik az egész, akkor nem sokat értem el vele. Az egyik sarokba húzódtam, s vártam. Ahogyan sejtettem, tovább repedt, míg az ajtó melletti fal beomlott. Kaptam az alkalmon, s mikor kiléptem a folyosóra, akkora láttam, hogy mi is történt valójában. Madara harcolt... Sasukéval?

- Itachi? - nézett rám, miközben mindkét kezével lefogta Madarát, hogy ne tudjon támadni.

- Te mit keresel itt? - tettem fel a kérdést, bár nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat a beszélgetésre, de egyszerűen nem tudtam összerakni a dolgokat.

- Sakuráék már kint vannak, menj te is! - szólt rám. Sakura is itt van? Milyen meggondolatlan. Biztos egyedül jött Daisuke után.

Nem akartam feltartani, ezért elindultam kifelé. Ha maradok, csak hátráltattam volna, mert napok óta nem ettem, nem ittam, s még chakrám is alig volt. A cella teljesen legyengített. Mikor kiértem, Sakuráékat kerestem, s meg is találtam őket, az egyik távolabbi fa tövében ülve.

- Itachi - ugrott a nyakamba Daisuke, amikor odaértem melléjük. Megöleltem.

- Hogy jutottatok ki? - kérdeztem.

- Sasuke segített - mondta Sakura, mire tágra nyíltak a szemeim. Tényleg ezt tette volna? A rejtekhely felé néztem, ami pont akkor omlott be. Rohanni kezdtem a romok felé. Félúton lehettem, amikor Madara suhant el mellettem. Megtorpantam, s utána néztem. Mögöttem néhány méterre csapódott a földhöz. Újra előre kaptam a tekintetem, s Sasukét kerestem. Tudtam, hogy az ő műve volt. Pillanatokon belül meg is jelent, de mintha nem is az öcsémet láttam volna. Az átokjel erejét használta. Ijesztőnek hatott a sötét bőrével, s azokkal a szárnyakkal. Daisukéra néztem. Sose akartam, hogy így lássa az apját, de azon kívül, hogy meglepődött, nem láttam rajta mást. Most már csak azt nem tudtam, hogy Sasuke mennyire tudja irányítani, mert arról nem voltak információim. Lassú léptekkel közeledett felém, majd elment mellettem, mintha ott sem lettem volna. Madarát vette célba. Amint mellé ért, torkon ragadta, s a talaj fölé emelte.

- Még mindig nagy a szád? - teljesen érzéketlen volt. Semmi nem látszott rajta. Szinte már ijesztőnek hatott. Még engem is kirázott a hideg attól a gondolattól, hogy még én sem süllyedtem ilyen mélyre.

- Ugyan, Sasuke. Beszéljük ezt meg - próbálkozott Madara, de ahogy elnéztem Sasukét, nem volt beszélgetős kedvében.

- Nincs miről beszélnem veled.

- Akkor csak egy kérdésre válaszolj. - Milyen kérdés? Mire készül?

- Legyen. Annyi belefér - hagyta rá, majd várt. Madara elmosolyodott. Ez így nem lesz jó. Tervez valamit.

- Emlékszel, mi történt, mikor Naruto utánad jött évekkel ezelőtt? Emlékszel, mit mondtál? Hogy is volt? - Ne. Csak ezt ne. Daisuke erről nem tud. Sakurára pillantottam. Ő is ugyanarra gondolt, amire én.

- Hallgass! - kiáltotta el magát Sakura, mire Sasuke rá nézett. Azonnal elhallgatott. Megijedt tőle.

- Mintha azt mondtad volna, hogy nem érdekel egy szerencsétlen fattyú sorsa. Most miért segítettél? - Mély lélegzetet vettem. Alig mertem újra Daisukéra nézni. Azt hittem, a szívem megszakad, mikor láttam, hogy leperegnek a könnyei az arcán.

- Semmi közöd hozzá - mondta ridegen Sasuke, mintha semmi sem történt volna, pedig biztos vagyok benne, hogy ő is észrevette Daisuke reakcióját. Mindvégig rajtuk tartotta a szemét. Viszont váratlan dolog történt. Madara ahelyett, hogy magát próbálta volna kiszabadítani, jeleket kezdett formálni, s Sakuráék ellen indított támadást. Reagálni sem tudtak az előbbiek után, s még csak nem is számítottak rá. Annyira le voltam gyengülve, hogy esélyem sem volt időben odaérni.