Az élet újra szép, ...?

15. Fejezet

/*Ez egy kicsit rövidebb lett. És hát... na. Majd meglátjátok. Ne utáljatok nagyon. 😱❤️*/

Sasuke

Reggel borzasztó fejfájásra ébredtem. Idővel rá is jöttem, hogy mi az oka. Az volt az utolsó emlékem, hogy Itachi rendel még egy üveg szakét, aztán filmszakadás. Komótosan nyitogattam a szememet, ugyanis eddig sehogy sem tudtam rávenni magam. Viszont mikor sikerült körbenéznem a szobában, olyat láttam, amit legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Hirtelen ültem fel az ágyban, s amint bal oldalra fordítottam a fejem, Sakurát pillantottam meg. Igaz, hogy csak a vállai látszottak ki a takaró alól, de nem volt nehéz kitalálnom, hogy meztelen, csak úgy, mint én. Emlékeim ugyan nem voltak, de könnyen kikövetkeztettem, mi történhetett a múlt éjszaka, főleg miután megpillantottam a szanaszét heverő ruhákat is.

- Jó reggelt, Sasuke. - Hallottam meg a hangját. Újra felé kaptam a tekintetem. Furcsa volt az egész. Sosem éreztem magam kínosan, de most fogalmam sem volt, mit mondhatnék.

- Jó reggelt - böktem ki nagy nehezen, már csak udvariasságból. Udvariasság? Mióta foglalkoztat engem ilyesmi?

- Fáj a fejed? - ült fel, miközben maga elé fogta a takarót.

- Eléggé... - vallottam be kedvetlenül. De jelenleg ez a legkisebb problémám. Az jobban foglalkoztat, hogy nem emlékszem semmire. Máskor lehet, hogy örültem volna neki, de erre igazán szerettem volna emlékezni. - De az elmúlik. Viszont valami más jobban zavar... - A tekintete megváltozott. Megijedt, s olyan volt, mintha össze szeretné húzni magát minél kisebbre. Valamiért úgy éreztem, hogy félreértette, amit akartam mondani. - Az zavar, hogy nem emlékszem semmire...

- Gondoltam, hogy így lesz - rám nézett. Gondolta? De hát akkor, miért? - Viszont miután arra kértél, hogy bízzak benned, nem tudtam nemet mondani. De gondolom, erre sem emlékszel. Hagyd el, én igen - mosolyodott el, amitől kissé megnyugodtam. De tényleg azt mondtam volna, hogy bízzon bennem? Mondjuk, ezt szeretném, de az is biztos, hogy józan fejjel nem lett volna merszem így kimondani. Viszont bűntudatom volt, s valamivel jóvá akartam tenni.

- Gyere ide... - mondtam halkan, alig hallhatóan, de észrevette. Felé nyújtottam a karjaimat. Megértette, közelebb bújt hozzám, s így meg tudtam ölelni. Furcsa érzés volt. Még nem voltam ilyen helyzetben. Általában alig vártam, hogy szabaduljak meg Karintól. Sosem volt türelmem az érzelgősködéseihez. Most viszont jól esett, hogy Sakura itt van mellettem, s megölel. - Megharagszol, ha lelépek pár órára? Lenne egy kis elintéznivalóm.

- Dehogyis. Menj csak. Addig én helyre teszem Itachit. Ő sem nézett ki jobban nálad. Bizonyára erős fájdalmakkal küzdhet ő is - mosolyodott el, majd a fejem fölé helyezte a kezét. - Nyugi, csak megszűntetem a fájdalmat. Neked. A bátyád hagyom majd szenvedni - nevetett, mire én is elhúztam a szám. Szegény Itachi.

Ezután bementem zuhanyozni, s mire végeztem, ő is fel volt öltözve. Gondolom használta a másik fürdőszobát. Elköszöntem tőle, majd a városba indultam. Akartam venni neki valamit bocsánatkérés végett. Fogalmam sincs, mi ütött belém, de úgy éreztem, ezt kell tennem.

Sakura

Miután Sasuke elment, berontottam Itachihoz.

- Uchiha Itachi! - kiáltottam rá, minek hatására lefordult az ágyról, s eltűnt annak másik felén. Csak egy fájdalmas jajgatást hallottam. - Csak nem fáj a fejed? - léptem közelebb hozzá. - Pattanj, gyorsan! Sok elintéznivalónk van ma! Szedd össze magad!

- Sakura, kérlek, halkabban - fogta a fejét.

- Egy fenét! S ha még egy ilyet megpróbálsz, elbúcsúzhatsz az apaság gondolatától! Megértetted?!