Naruto
Mikor Borutóval hazaértünk, Hinatának is elmondtam, mi történt. Nem találta a szavakat, mikor bejelentettem, hogy le fogok mondani, hiszen ismert. Tudta, hogy egész életemben az volt a legnagyobb álmom, hogy Hokage lehessek. A baj csak az volt, hogy már nem tartottam magam méltónak hozzá. Megértett, s hálás voltam neki, amiért nem akart lebeszélni, hanem egyszerűen csak támogatott.
- Sakuráék után fogok menni. Segítségre van szükségük. Ráadásul most már azt is tudjuk, hogy mi a baja Daisukénak. Minél előbb intézkednünk kell - vázoltam fel a szándékaimat.
- Apa, én is megyek - vált izgatottá Boruto. Szigorúan néztem rá, amivel azt akartam sugallni, hogy eszébe se jusson ilyesmire gondolni. Ki van zárva, hogy ilyen veszélynek tegyem ki. - Kérlek. Ő a legjobb barátom. Még így is. S egyedül te sem mehetsz.
- De nem ám. - Felkaptam a fejem. Tsunade volt, a bejárati ajtóban állt. - És nem is fog. Vannak néhányan, akik segíteni szeretnének nektek. - Elmosolyodott az értetlen arckifejezésemen. - Gyere ki, s meglátod.
Mind a hárman összenéztünk, majd megindultunk az ajtó felé. Tátott szájjal álltam meg a bejárat előtt. A konohai shinobik csapatokba rendeződve álltak a ház előtt, s mikor észrevettek, sorra meghajoltak. Boruto mellettem ugrándozni kezdett örömében, én pedig csak figyeltem őket, s nem hittem a szememnek. Ezek tényleg mind segíteni akarnak? Tényleg ekkora hatással lett volna rájuk Boruto kiborulása? Talán ezzel kellett volna kezdeni évekkel ezelőtt. Már akkor, amikor először felütötte a fejét az ikrek kiközösítése. Tisztán szembesíteni kellett volna az embereket a valós tényekkel. Ehelyett a háttérből próbáltam jobb útra téríteni a falusiakat, persze sikertelenül. A fiamra néztem, s elmosolyodtam. Úgy látszik, egy gyerek őszinte érzéseire volt szükség ahhoz, hogy végre észrevegyék magukat. Sajnálatos, hogy ezzel nem teszik semmissé annak a két gyereknek a szenvedéseit. Egyszerűen csak lehetőséget adnak nekik arra, hogy a jövőben félelem, s megalázás nélkül éljenek a faluban. Bár ez lehet, fontosabb. Több év áll előttük, mint mögöttük. Hátha sikerül bepótolniuk az elveszett időt.
- Naruto, Saradával mi lesz? Ő nem tud semmiről. Ha hazaér, s megtudja, hogy az egész családja eltűnt, ki fog borulni - figyelmeztetett Hinata. Ebben igaza volt. Talán meg kellene várnunk, hogy visszaérjen a küldetésről. De nincs vesztegetni való időnk, mert Daisuke élete foroghat kockán. Megint egy lehetetlen helyzettel kellett szembesülnöm.
- Te majd itthon maradsz, s mindent elmondasz neki. Nem várhatunk tovább. - Megértően bólintott, viszont bűntudatom volt, amiért rá hárítom ezt a felelősséget. Elmondani egy gyereknek, hogy a családja eltűnt, s fennáll a lehetősége annak is, hogy soha többé nem látja őket... Fájdalmas, de nem szabad őt ámítani, ahogy magunkat sem. Bármi megtörténhet. Az is lehet, hogy már elkéstünk. Nem csak Daisuke miatt, hanem lehet Sakurával is történt valami. Azok után, hogy egyedül indult el, bármi megtörténhetett. Itachiról pedig még mindig nem volt semmi hír, ami bármit jelenthetett, kivéve jót. Az emberekre néztem. Láttam a szemükben az elhatározást, s ez erőt adott nekem is. A tudat, hogy nem vagyok egyedül, hogy Sakuráék végre nincsenek egyedül. Elmosolyodtam. - Induljunk. Szorít az időnk.
Alig indultunk el, Sarada csapata jött velünk szembe. Megleptek. Két nap múlva számítottunk rájuk. Megálltam, s mögöttem a csapatok is. Sarada rideg tekintettel nézett rajtuk végig, majd mosolyogva odajött hozzám. Szinte hallottam a hátam mögött a visszafojtott lélegzeteket. Bizonyára eszükbe sem jutott, hogy Sarada tud kedvesen is viselkedni.
- Hetedik! Mi történt? S anyáék hogy-hogy nincsenek veletek? - szegezte nekem a kérdést, mire összerándultak az izmaim.
- Sarada... - kezdtem, miközben a vállára helyeztem a kezem. - Őszinte leszek hozzád, nem fogok köntörfalazni. Itachi eltűnt, Daisukét elrabolta az Akatsuki, édesanyád pedig utána ment... Egyedül. - Ránéztem. Ijedtség, félelem, majd düh kavargott a tekintetében. Fokozatosan fogta fel, amint hallott. Elhúzódott tőlem, majd a hátam mögé pillantott. Könnyek gyűltek a szemébe. - Ezek az emberek itt azért gyűltek össze, hogy visszahozzuk őket. Remélhetőleg épségben.
- Én is megyek - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Akaratlanul is elmosolyodtam. Valamiért Sasukét juttatta eszembe. Tudtam, hogy hiába tiltanám meg neki, hogy velünk jöjjön, úgyis találna módot arra, hogy követni tudjon, ezért csak bólintottam.
- De szigorúan mellettem maradsz. - Megértettem.
Elindultunk. Mivel Itachitól megkaptuk a pontos koordinátákat, nem volt nehéz dolgunk. Csak sietnünk kellett.
أنت تقرأ
Az élet újra szép, ...?
أدب الهواةEgy lány, akinek az amúgy sem egyszerű életét felforgatja a tény, hogy egyszerre több nagyhatalom is vadászni kezd rá. A helyzetet nem könnyíti meg az sem, hogy rég elmúltnak hitt érzelmei törnek a felszínre, egy nem várt találkozásnak köszönhetően.
