Az élet újra szép, ...?

21. Fejezet

Konohában Tsunade gőzerővel azon dolgozott, hogy rájöjjön, mi okozhatja Daisuke gyengeségét. Most, hogy elvitték őt, még sürgősebbé vált a dolog, mert bármi megtörténhet. Elkezdett kutatni a sharingan működése után, ami valósággal lehetetlennek bizonyult, mert alig volt pár feljegyzés róla. Az Uchihák nagyon vigyáztak, hogy ne szivárogjanak ki információk. Próbált összefüggést keresni a tünetek között. A szeme elhasználja a chakráját úgy, hogy nem aktív, de ennek ellenére mégis egyre gyengébb. Hosszú ideig nem jött rá semmire, nem állt össze a kép, aztán bevillant neki, hogy mi van, ha rossz irányba tapogatózik. Mi van, ha nem is a szeme emészti a chakráját, hanem valami teljesen más. Valami, ami szándékosan gyengíti.

- Hogy nem jutott ez eddig eszembe? - tanakodott Tsunade, majd sietősen az Uchiha birtokra indult. Azonnal beszélnie kellett Sakurával. Szinte biztos volt benne, hogy rájött, mi történik a fiúval, de hogy ez hogyan lehet rendbe hozni, azt még mindig nem tudta. Lehet, nehezebb lesz, mint a szemét meggyógyítani.

Percekig állt a birtok bejárata előtt, de senkit nem látott. A kapu zárva volt, be sem tudott menni. Úgy érezte, valami nincs rendben. Csak akkor van zárva a kapu, ha a birtok teljesen üres. Nem tetszett neki, mert Sakura jelenlétét sem érezte. Azonnal a Hokage irodája felé vette az irányt, s mikor odaért, kopogás nélkül rontott be az irodába.

- Sakura eltűnt - jelentette be, mire Naruto felkapta a fejét.

- Hogy-hogy eltűnt?

- Rájöttem, mi a baja Daisukénak. Elmentem a birtokra, hogy beszéljek Sakurával, de semmi nyoma. Biztos, hogy Pain után ment - adott hangot az egyetlen logikus magyarázatnak.

- Ennyire őrült nem lehet! - szorította ökölbe a kezeit Naruto. Nem tudta elképzelni, hogy Sakura ilyesmihez folyamodna. - Mondtam neki, hogy együtt elmegyünk utána. Egyedül semmi esélye.

- Szerintem tudta, hogy senki nem fog elmenni vele. Te is hallottad a falusiakat. Téged pedig nem akart terhelni, mert így is van elég gondod azok után, hogy Pain újra lerombolta a falu egy részét.

- Kudarcot vallottam. Nem vagyok én Hokagénak való - mondta csalódottan, miközben leült a székébe. Tsunade tátott szájjal nézte őt. Sose gondolta volna, hogy valaha ilyesmit hall Naruto szájából.

- Nagyszerű Hokage vagy, ne mondj ilyeneket.

- Ugyan már! - csapott az asztalra. - Annyit nem tudtam elérni, hogy befogadják az ikreket. Ha róluk van szó, nem hallgat rám senki, pedig szegények nem tehetnek arról, hogy Sasuke miket követett el. Mindenki őt látja Daisukéban csupán a külseje miatt. Fogalmuk sincs arról, hogy még csak nem is hasonlít rá, mert esélyt sem adtak neki, hogy jobban megismerjék. Sarada problémásabb, makacsabb, de ő sem ártana a légynek sem. Csak az anyjuk, Itachi és én tudjuk, hogy Daisuke mennyit szenvedett emiatt, s mennyit küzdött azért, hogy elfogadják az emberek. Borzasztó lehet neki, s biztos, hogy szörnyen érzi magát, annak ellenére, hogy nem mutatja. S ugyanúgy Sarada is. Fogadni mernék. Nálam jobban senki nem tudja, hogy min mentek keresztül. Jogtalanul gyűlölik őket. Azt is meg merem kockáztatni, hogy félnek tőlük, s azért viselkednek így velük. Daisuke kitűnik a tehetségével, s ezt mindenki látja. Azt hiszik, hogy nagyzolni akar, közben edzeni is azért edzett annyit, mert remélte, hogy ettől majd jobbra fordul a helyzet.

- Naruto... - Nagy szemekkel nézte őt Tsunade, s a következő kijelentés miatt földbe gyökerezett a lába is.

- Le fogok mondani. De először hazahozom Sakuráékat - mondta, majd felállt, s elsétált a lemeredt Tsunade mellett. Viszont mikor kinyitotta az ajtót, a fia tágra nyílt szemével találta magát szembe.

- Boruto, te meg... - de nem tudta befejezni, mert a fiú elrohant. Tudta, hogy mindent hallott, ezért utánament. Egy időben Daisukéval legjobb barátok voltak, de valami miatt eltávolodtak egymástól. Állítólag Daisuke szakította meg vele a kapcsolatot, de ennek ellenére, Boruto mindig érdeklődött iránta. Ezért is nem mondta el neki, hogy a fiút elrabolták, de ezek után muszáj lesz mindent tisztáznia vele. Alaposan végiggondolta, hogy mit is fog neki mondani, de amikor kilépett az épület ajtaján a nyílt utcára, mindent elfelejtett. Talán még levegőt venni is. Boruto magából kikelve ordítozott az emberekkel.

- Egy konohainak nem így kellene viselkedni! Mindenkinek magába kellene néznie, s eldöntenie, hogy valójában miért is gyűlöli Daisukét! Biztos, hogy senki sem találna választ! Ő soha nem ártott senkinek! Egy kedves és segítőkész ember, akinek az volt az egyetlen vágya, hogy végre ne nézzenek rá úgy, mint egy utolsó senkire! Neki semmi köze ahhoz, hogy az apja mit tett, még csak soha nem is találkozott vele! Senki sem akarta őt megismerni, mert mindenki elkönyvelte, hogy biztos olyan, mint az apja! Nem tudom, hogy az az ember milyen, mert nem tudom, ki ő, de Daisukét mindenkinél jobban ismerem, mert a legjobb barátom volt, ameddig hátat nem fordított nekem a falu miatt! Mert nem akarta, hogy engem is kiközösítsenek miatta! Szégyellheti magát mindenki! - Még szeretett volna mondani valamit, de megérzett egy tenyeret a vállára nehezedni. Félve pillantott oda, s mikor meglátta az apját, még jobban megijedt, mert azt hitte, szidást fog kapni, de más történt. Ahelyett, hogy őt szidta volna, az emberekhez fordult.

- Most már én is elmondhatom, hogy mit gondolok ezzel kapcsolatban. Eddig nem akartam, mert becsültem az embereket a viselkedésük ellenére, mert Hokageként ez is a feladataim közé tartozott. Viszont most, hogy úgy döntöttem, lemondok, s átadom a helyem a következőnek, szóvá tehetem, szégyen, hogy egy tizenhárom éves gyerek tisztábban látja a dolgokat, mint a falu felnőtt tagjai. - Elmosolyodott a mondat végére, majd figyelembe sem véve a megszeppent tömeget, akik eddig őket hallgatták, hátat fordított a fiával együtt, s elindult hazafelé, hogy összeszedje a szükséges eszközeit a mentőakcióhoz.

/*Remélem, tetszett! 😬 U.i.: ne felejtsétek el meglesni a másik történetet, amit feltöltöttem az utóbbi napokban! 😍*/