Az élet újra szép, ...?

31. Fejezet

/*Gyerekeeeeek, menő vagyok! :-D Megírtam nektek a részt. Megcsapott az ihlet! 😬😱 Jó szórakozást! ❤️*/

~ Eközben az Akatsukinál ~

Painnek feltűnt a hangzavar, de olyan gyorsan történt minden, hogy már csak arra volt ideje, hogy össze szedje a csapatot és elhagyják a rejtekhelyet. Meghúzták magukat a közelben, s várták a megfelelő pillanatot. Pain figyelemmel kísérte a történteket, gyűjtötte az információt, s elégedett volt, amikor kiderült, hogy idő kérdése, s nem csak egy Uchiha lesz a markában, hanem mindjárt legalább kettő. Ha annál több, az csak az ő szerencséje lesz.

-    Karin, tévesek voltak az információid – nézett az említetted.

-    Nem tudhattam – megvonta a vállát. – De van két Uchiha gyerek, nem? De. Egy gyereket be lehet tanítani. Úgy fog táncolni, ahogy te fütyülsz.

Karin az évek során csatlakozott az Akatsukihoz. Sasukéval tartott, mikor újra elhagyta a falut, s együtt kerültek be a társulatba. Ő másképpen gondolkozott, mint Sasuke. Neki hatalmat és magabiztosságot jelentett az Akatsuki, míg Sasuke csak élni akarta világát anélkül, hogy a konohaiak megtalálták volna.

Sasuke tényleges eltűnése után sem hagyta el őket, küldetéseket vállalt, erősödött, s a fejébe vette, hogy mindenáron megszerzi magának a szeretett férfit, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy meg kell ölnie Sakurát, vagy a fattyait. Sasukénak amúgy sem kell tudnia arról, hogy ki tette. Elég, ha magába fordul, s ő pont akkor lesz ott, amikor a legnagyobb szüksége lesz rá.

Pain terve sem érdekelte. Tudta, hogy neki a fiú kell a páratlan képességei miatt, de kész volt tőle is megszabadulni. Sasukéért bármit.

-    Ha ráveszed Sasukét, hogy neki jobb itt, akkor talán a gyerekeivel is könnyebb dolgod lesz – egészítette ki Karin az előbbi mondandóját.

-    Azt mindjárt meglátjuk – hagyta rá Pain, majd leült, s várt. Tervezett valamit, de senki sem tudta, mire készül. Elküldte Kisamét, Deidarát és Kakuzut, hogy hozzanak el neki valakit, de még Konannek sem volt hajlandó elmondani, hogy valójában mire készül. Csak csendben ült és várt. A folytatódó csata zajai hallatszottak a távolból, de az sem foglalkoztatta. Egyetlen dolog lebegett a szeme előtt: minél több Uchihát a saját oldalára állítani.

Egy ideig várt, aztán kezdett türelmetlen lenni. Hallották mind a becsapódást.

-    Kisame, gyerünk már... – morgolódott Pain. Nem sokkal később felbukkant Kakuzu, vállán Sasukéval. Eszméletlen volt. – Ideje volt. Hol vannak a többiek?

-    Felbukkant a rózsaszín. Deidara és Kisame maradtak, hogy rendezzék a számlát.

-    Vele mi van? Azt mondtam, időben lépjetek közbe! Egy halottal nem sokat érek!

-    Összeszedi magát. Majd Karin segít neki – mondta, s azzal letette a földre, majd ott hagyta őket.

-    Karin, hozd rendbe. Így nem veszem hasznát – utasította idegesen Pain.

-    Igen... – mondta, s neki is látott. Könnyebb volt, mikor már kezdte vissza nyerni az eszméletét. Meglepetten pillantott körbe.

Sasuke

Az volt az utolsó emlékem, hogy Daisuke és Sakura megölelnek. Túl gyenge voltam. Borzasztó érzés volt. Mikor már azt hittem, mindent vissza kapok, s minden az enyém lehet, amire valaha vágytam.

Mikor láttam, hogy Itachi még mindig nem vitte el őket, kétségbe estem. Nem hagyhattam, hogy bajuk essen. Miután ellöktem őket magamtól, vártam a véget, de ne jött, csak éreztem, hogy zuhanni kezdek, majd valaki felkap. Erőtlen voltam, s elveszítettem az eszméletem. Mikor újra kinyitottam a szemem, először azt hittem, csak képzelődöm. Aztán megláttam Karint. Taszítottam rajta egyet.

-    Menj a közelemből! Megérdemelnéd, hogy itt helyben kivégezzelek! – Akartam volna neki ugrani, amikor Pain lefogott. Le voltam gyengülve, így nem volt nehéz dolga. – Engedj! Veled is dolgom van! Mit akarsz a fiamtól?!

-    Fiad? – elnevette magát. – Most már érdekel? Milyen meglepő.

-    Elég volt! Mit akarsz tőle?! Végig tudtad az igazat?! – dühöngtem.

-    Igen. Kellett egy Uchiha. S ha minden jól megy, lesz három – nevetett.

-    Három? – értetlenkedtem. Itachi nem fog vissza jönni.

-    A kis rózsaszín észrevette, hogy kijutottál, s életben vagy. Szerintem a többiek is utána fognak jönni.

-    Én maradok! Őket hagyd! – Rám nézett, felnevetett, majd Ingatni kezdte a fejét.

-    Most már nem elégszem meg veled – mondta, majd ott hagyott Karinnal. Hozzám ért.

-    Engedj! Hazudtál, s tönkre tetted az életem! Ennyire szánalmas nem lehetsz! – Felálltam, s elsétáltam. Nem jutottam messzire, amikor ismerős hang ütötte meg a fülem.

-    Ne bántsd! – Sakura! Azonnal a hang irányába indultam. Elől sétált Sakura, mögötte pedig Daisuke, s Deidara kezei között egy fiatal, fekete hajú lány volt. Kunait szorított a nyakához. Ki ő?

-    Sakura... – oda siettem, viszont Deidara hirtelen erősebben fogta magához a gyereket, s jobban a nyakához szorította a fegyvert.

-    Sarada! – ugrott volna Daisuke, de elég volt egy mozdulat, hogy megtorpanjon. Sarada... Szegény lány csak állt, s reszketett. Nagyon megijedt. – Apa, segíts. – Nézett rám Daisuke. Azon voltam. Akartam, de nem jutott eszembe semmi. Egyelőre gyenge voltam még.

Sakura

-    Jó újra látni, kiscsillag – vigyorodott el ocsmányul, s kivillantotta a hegyes fogait.

-    Kisame... – Hátráltam pár lépést. Támadó állást vettem fel. Nem zúzhattam, mert az az én vesztemet is okozta volna. Épp meg akart támadni, mikor megjelent Itachi a gyerekekkel.

-    Sakura, menjetek. Én intézem Kisamét – utasított, s már neki is rontott. Daisukéval és Saradával rohanni kezdtünk az alagút másik vége felé. Alig értünk ki a szabad levegőre, meghallottam Sarada sikolyát. Azonnal oda fordultam Daisukéval együtt. Deidara elfogta, s fegyvert szorított a nyakához.

-    Kislányom, nyugodtan. Semmi hirtelen mozdulat. Nem lesz semmi baj – mondtam, s gondolkodás nélkül azt tettem, amit Deidara mondott. Ha itt az Akatsuki, lehet ők vitték el Sasukét. Maradványok nem voltak a barlangban, úgyhogy biztos életben van. Mentem amerre mondta, aztán megpillantottam.

-    Sasuke... – bekönnyeztem.

Minden hirtelen történt. Daisuke segíteni akart, Sasuke is, de az előny most nem nálunk volt.

-    Bármit megteszek, csak ne bántsd a lányom. Bármit... – mondtam könnyes szemekkel. Sarada is félt.

-    Lányod? – Meghallottam Sasuke hangját. Kissé csalódott volt, zavarodott. Mondani akartam, hogy a mi lányunk, de Sarada szemei hirtelen megváltoztak, vörös színbe váltottak, s még csak meglepődni sem volt időm.