Az élet újra szép, ...?

17. Fejezet

/*Na Hali. 😬 bonyodalmat, fordulatokat szerettetek volna. Azt hiszem, kitettem magamért. 😂 Szóval, kellemes olvasást!*/

Sakura

Tizenhárom év telt el, amióta Sasuke elment. Sok minden megváltozott azóta. Narutót Hokagénak választották. Épp ideje volt, igazán megérdemelte. Én az Uchiha birtokra költöztem. Itachi ragaszkodott hozzá. Van egy tizenhárom éves fiam, s egy ugyanennyi idős lányom. Ikrek. Daisuke páratlan tehetségnek bizonyul, állítólag Itachi ennyi idős énjét is felülmúlta. Kimondhatatlanul büszke vagyok rá. És persze ott van Sarada is. Sajnos a kettejük kapcsolata nem épp a legfényesebb. Az igazat megvallva, a lányom, Daisukéhoz képest kezelhetetlen. Annak ellenére, hogy én neveltem fel, sokkal inkább hasonlít Sasukéra. A temperamentuma, a viselkedése, a hozzáállása a dolgokhoz. Még a versengési vágy is megvan benne. Sajnos mindig ellenszenves a testvérével. Haragszik rá. Tudni kell, hogy Sarada nem örökölte a sharingant. Legalábbis nem úgy néz ki. Mind a mai napig nem tudta felébreszteni, s emiatt Daisukét hibáztatja. Keményen edzett, hogy utolérje, folyton versengeni akart vele, az is előfordult, hogy kihívta párbajozni, de Daisuke sosem foglalkozott ilyesmivel. Őt nem igazán érdekelte Sarada versengése. Gyerekesnek tartotta, s ezzel még jobban idegesítette a húgát. Mindemellett mindkettejük élete nagyon nehéz, annak ellenére, hogy még csak gyerekek. Az Uchiha névnek megvannak a maga hátrányai. Hol is kezdjem? Mondjuk az elején. Sosem felejtem el a napot, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok.

Két hónappal azután történt, hogy Sasuke eltűnt. Próbáltam minden időmet  Itachival tölteni, majdnem sikerült megfeledkeznem Sasukéról is, amikor egy edzés alatt rosszul lettem, s kórházba kerültem. Akkor tudtam meg a nagy hírt. Először azt se tudtam, mit szóljak hozzá. Első reakcióm az volt, hogy nem tarthatom meg őket, mert egyedül nem leszek képes felnevelni, s mindent megadni nekik, mert ikrekkel egyedül valósággal képtelenség. Pánikba esten, s majdnem olyasmit tettem, amit egész életemben bántam volna, de Itachi azonnal kiverte a fejemből ezt az ötletet. Határozottan elém állt, s a tudtomra adta, hogy mindenben mellettem áll majd, s segíteni fog, amiben csak kell. Jól esett, mai napig nem tudtam elégszer meghálálni neki, hogy számíthattam rá. Viszont következtek a további problémák. Naruto és Suigetsu fejükbe vették, hogy erről tudomást kell szereznie Sasukénak is, mert akkor biztos visszajön, ezért egy csapatot el is indítottak, hogy megkeressék. Az igazság az, hogy a keresés sikeres volt, viszont nem úgy sült el a dolog, ahogy arra mindenki számított. Addig a pillanatig azt hittem, hogy Sasuke jobban már nem bánthat, de tévednem kellett. Naruto nem akarta elmondani a teljes igazságot, de Suigetsuból ki tudtam szedni mindent. Mikor végre megtalálták Sasukét, s elmondták neki, miért keresték, újra bedühödött, s azt vágta a fejükhöz, hogy semmi köze hozzá, s őt nem érdekli egy szerencsétlen fattyú sorsa. Elhűlve hallgattam Suigetsu szavait. Sose gondoltam volna, hogy képes ennyire mélyre süllyedni. Újra sikerült összetörnie, pedig nem is találkoztam vele. Bele se merek gondolni, mi lett volna a vége, ha én is elmegyek velük a keresésére.

Attól a naptól kezdve nem érdekelt Uchiha Sasuke. Állítólag Naruto figyeltette az évek során, de szőrén-szálán eltűnt. Köddé vált. Azt is rebesgették, hogy meghalt, bár én ezt erősen kétlem. Tudtam, hogy Sasuke ennél okosabb. Egyszerűen csak nem akarta, hogy megtalálják. Nem akartam rá gondolni, viszont az évek múlásával akadályokba ütköztem. Daisuke minél idősebb lett, annál gyakrabban kérdezgetett az apjáról, én pedig mindig azzal hárítottam a kérdéseket, hogy még túl fiatal ahhoz, hogy megértse. Ezzel szemben Saradát sose érdekelte az apja. Megvetette azért, amiért nem volt mellettünk. Még csak hallani sem akart róla.  Pontosabban Itachit tekintette apjának. Apaként is szólította.

Valamiért úgy éreztem, hogy most már eljött az ideje annak, hogy mindent elmondjak nekik. Épp végeztem a házimunkával, s kimentem az udvarra, amikor megláttam Daisukét belépni a kapun. Megfagyott az ereimben a vér. Csapzott volt, a ruhája szakadt, poros, s néhány sebből vérzett is. A sírás fojtogatott. Elé siettem.