Mostoha ikrek /Befejezett/

A ruha válogatás/Geri

Miután Liza elindult a kocsijához én visszamentem a srácokhoz.
- Bocsi fiúk én megyek, holnap találkozunk.
- Geri mégis mióta vagytok ti ilyen jóban Lizával. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha egy szót is beszéltek
- Ugyan ott lakunk, szóval kénytelenek vagyunk beszélni.
- Jó ez igaz.
- Akkor most már mehetek?
- Igen persze, szia! - és ezzel elindultam Liza kocsijához. Természetesen addigra már ott várt szóval beszálltam.
- Akkor mehetünk?
- Igen persze, még mindig nem bírom elhinni, hogy önkéntes vagy.
- Miért?
- Nem nézném ki belőled.
- Ja, sokan ezt mondják. Látod csupa meglepetés vagyok. - és rám mosolygott. Kedves világ ezennel bejelentem, hogy Szabó Liza tud mosolyogni, és néha szokott is. - Most meg min nevetsz?
- Ááá semmin csak nem tudtam, hogy tudsz mosolyogni is. - erre rá csapott a karomra, emberek bejelentem Lizi tud normális is lenni, ha akar. Még autóztunk egy darabig majd egyszer csak megálltunk egy hatalmas épült előtt.
- Ohm, Lizi figyelj tudom te önkéntes vagy meg minden, de itt nem látok sehol ilyen műanyag sátrat meg standokat. Szóval mégis.... - itt belém folytatta a szót
- Igen tudom, ez az épület szolgál ennek céljából. Pár éve meg kértem anyut, hogy építtessünk egy ilyen helyet. Itt tudunk főzni, van hol tárolni a ruhákat és az egyéb dolgokat. Ezen kívül vannak szobák, ahol télen el tudunk szállásolni pár embert.
- Aha, mindent értek. Akkor most bemegyünk és mi lesz? Ruha válogatás vagy kaja osztás?
- Egyelőre csak a ruhákat válogatjuk. Az étel osztás jövőhéttől kezdődik. És három naponta lesz. Van még kérdés vagy bemehetünk végre?
- Persze menjünk. - ahogy beértünk egy hatalmas fehér tér tárult elénk. A padló fehér volt és tükör tiszta, a falon képek lógtak, amiken az emberek vagy dolgoznak vagy együtt vannak valahol pihenni. Volt itt egy csomó asztal tele ruhákkal, játékokkal és még sok mindennel. A tér legvégén volt egy lépcső gondolom ez vitt fel a szobákhoz. Hirtelen egy alacsony asszony állt meg előttünk és üdvözölt minket.
- Lizikém de jó, hogy itt vagy. Kéne a segítség.
- Viola ő itt Gergő, tudod meséltem, hogy ő és a testvére nálunk laknak. Úgy gondoltam elhozom és ő is tud segíteni.
- Remek, remek. Akkor kérem menjen ahhoz az asztalhoz és kezdje el válogatni a női, férfi, és gyerek ruhákat külön kupacba. - először furcsán néztem rá, de végül elindultam az asztalhoz. És válogattam a ruhákat. Már egy jó ideje válogattam és már majdnem kész voltam velük amikor egy nagyon csinos lány állt meg előttem. Hosszú szőke haja egészen a derekáig ért, ragyogó kék szemeiből áradt a boldogság, gyönyörű kis tündér arca volt és pisze orra. Elég vékony volt viszont telt a meg felelő helyeken. Egy szóval maga volt a csoda, tényleg olyan volt, mint egy tündér.
- Szia Kriszti vagyok, látom új vagy itt. Segíthetek valamiben?
- Szia Gergő vagyok, nem már végeztem. Még meg keresem Lizát és azt hiszem megyünk is haza.
- Ooo, szóval akkor végre Lizi is talált valakit magának, mindig azt mondta, hogy a tanulás és az önkénteskedés mellett nincs ideje fiúkra. - Jézusom azt hitte, hogy együtt vagyunk. Akaratlanul is nevetnem kellett ezen. Még hogy én és Lizi. Szegény lány értetlenül állt velem szemben.
- Bocsi, csak ez kicsit abszurd lenne. Mármint, hogy én és Lizi együtt legyünk. Mostoha testvérek vagyunk.
- Ooo akkor te meg ő....
- Nem, nem vagyunk együtt. - mosolyogtam rá, látszott, hogy meg nyugodott egy kicsit. És ekkor eszembe jutott valami. - Figyelj lenne kedved eljönni egy randira?
- Ooo, igen azt hiszem. Igen.
- Remek, tessék itt a számom - firkantottam rá egy kis papírra. - Majd írok és meg beszéljük. Most viszont mennem kell, örülök, hogy találkoztunk Kriszti.
- Szia Gergő. - integetett felém, én pedig mosolyogva kerestem meg Lizát és indultunk haza.