Mostoha ikrek /Befejezett/

A vacsora/Geri

Az előző rész tartalmából:

- Nem ülsz le?
- Ja, de persze. Bocsi csak új ez még nekem.
- Mármint, az hogy jóban vagyunk, vagy hogy itt vagy? - kérdeztem miközben el indítottam az első részt és egy marék popcornt tömtem a számba.
- Hát igazából mind a kettő. - felelte, ezután nem beszéltünk többet csak néztük a Vajákot. Amíg anyu nem szólt hogy vacsora van.

Geri

Kisétáltunk a mozi szobából, és elindultunk lefelé a konyhába vacsorázni. Lefelé menet láttam, hogy Liza nagyon gondolkodik valamin, így finoman megfogtam a könyökét ezzel megállásra késztetve.
- Mondjad csak, baj van? - nézett rám kérdőn.
- Nem nincs. De látom, hogy te valamin nagyon gondolkodsz.
- Nem semmi érdekes. Csak még nem is kérdeztem, hogy sikerült a randid Krisztivel.
- Oh, hát remekül. Nagyon tetszett neki az étterem, kiderült, hogy mindig is el akart oda menni, csak nem volt rá pénze. - erre Liza csak sejtelmesen mosolyogott. És akkor leesett. - Te tudtál róla igaz?
- Igen Geri tudtam. Krisztivel régóta ismerjük egymást, és szoktunk beszélgetni. Ezért gondoltam, hogy jó ötlet lenne, ha elvinnéd oda, egy amolyan adu ász.
- Zseni vagy, köszi Hugi. - ezen mind a ketten meglepődtünk. Kezdünk egyre közvetlenebbek lenni egymással.
- Geri, idősebb vagyok mind a kettőtöknél. - nézett rám mosolyogva. Mi történt ezzel a lánnyal? Mióta ilyen normális?
- Ezt meg honnan tudod?
- Utána néztem. Csak tudni akartam mivel állok szemben. Tudod, ha már ikrek vagyunk - az ikrek szónál macskakörmöket rajzolt a levegőbe - tudni akartam ki áll a hierarchia csúcsán. - bökött játékosan oldalba. - Na gyere menjünk. Anyu szerintem már nem tudja elképzelni hogy merre vagyunk. Mindig én vagyok az első, aki oda ér. - nevetett és elindult az étkező felé.

Pont egyszerre léptünk be az ebédlő ajtaján, amit nem kis csodálkozás követett. Hiszen mindenki tisztában volt vele, hogy mennyire utáltuk egymást. És most együtt és nevetve léptünk be az ebédlő ajtaján. Mire Noel és Márk kezéből kiesett a kanál. Eszter és Maja pedig lefagytak. Mi Lizával csak egymásra néztünk és össze nevettünk.
- Miaz? Történt valami? - néztem rájuk.
- Nem, nem semmi. - mondta Márk - Csak furcsák vagytok ti nekem.
- Mégis miért? - kérdezte Liza miközben leültünk az asztalhoz. Az előbbinél már csak az váltott ki nagyobb csodálkozást, hogy egymás mellett foglaltunk helyet.
- Jézusom látnotok kéne az arcotokat! - nevetett Liza. - Olyanok vagytok, mint akik szellemet láttak.
- Igen, mert úgy viselkedtek, mint akik nem önmaguk - nézett ránk Márk furcsán.
- Pedig én teljesen jól vagyok. És te Liza?
- Én is jól vagyok. - mondta Liza, miközben elvett egy szelet kenyeret az asztalon lévő kosárból. - Maja ide adod légyszi a vajat? - nézett mosolyogva a húgára.
- Persze Liz. - felelte és átnyújtotta az asztalon a vajat. - Oké srácok mivan veletek? Olyan normálisan viselkedtek egymással. - nézett ránk kérdőn Maja.
- Nincs semmi, csak beláttuk, hogy nincs érteleme harcolnunk. Megbeszéltük a dolgokat. - mondta Liza mosolyogva.
- Akkor is furcsák vagytok nekem - rázta a fejét Noel.
- Mégis mi? Az, hogy nem gyilkoljuk egymást? Ennyire hiányzik srácok? - nézett végig rajtuk nevetve Liza.