Mostoha ikrek /Befejezett/

A beszélgetés/ Geri

Az előző rész tartalmából:

- Miaz?
- Semmi, csak ezt nagyon szépen össze foglaltad, és furcsa de én is így vélekedek így utólag a könyvről.
- Hogy érted hogy utólag?
- Szerintem ezt ne itt beszéljük meg mert elég hosszú történet. Gyere menjünk fel a szobámba, ha gondolod elmesélek mindnet.
- Rendben. - Kimentünk a könyvtárból és lementünk Geri szobájába.

Geri

Miután megtudtam Liza hogyan vélekedik arról a könyvről, ami segített túljutni a szüleim halálán úgy éreztem talán megértheti azt is én hogyan éreztem. Így hát a könyvtárból az én szobámba mentünk, még mindig furcsa így gondolni arra a szobára.

Mindketten leültünk az ágyra. Liza leült az ágy végére törökülésben, én pedig vele szemben. Várakozóan nézett rám, nem volt benne semmi sürgetés. Azt sugallta, hogyha úgy érzem kezdjem el, ő itt van és meghallgat. Furcsa lesz erről beszélni, hiszen még Noellel sem tudtam teljesen megosztani, pedig, ha valakiben akkor benne teljesen megbízok. Ő végig ott volt velem, és tartotta bennem a lelket, annak ellenére, hogy elég sokszor egy ősbunkó voltam vele. És valahogy mégsem tudtam vele megosztani az érzéseimet. Talán amiatt, hogy ő ismerte a szüleinket és neki is nagyon fájt az elvesztésük.

Végre sikerült össze szednem magam és bele kezdtem.
- Szóval mint tudod a szüleink meghaltak egy autóbalesetben. - nyeltem egy nagyot- Talán a legjobban az fáj, hogy elköszönni sem tudtunk tőlük. A baleset során mind a ketten szörnyet haltak a kocsiban. Az a helyzet, hogy nagyon szerettem őket. Amikor a vérszerinti apám meghalt anya egyedül nevelt minket.
- Mikor halt meg? - kérdezte Liza
- Amikor Noellel 3 évesek voltunk.
- Sajnálnom - nézett rám szomorúan
- Ittas vezetés. Nem ismertem, vagyis nem emlékszem rá, nagyon régen történt. Anya szerint én mindig is inkább apás voltam, és nagyon ki voltam készülve a halálakor. És amikor apukád belépett az életünkbe jobban lettem. Ekkor voltam 6 éves. Lényegében ő nevelt fel, így nyugodt szívvel mondhatom, hogy ő az apám. Mindent neki köszönhetek. Tőle kaptam az első biciklim, ő tanított meg biciklizni. Ha valami nem ment a suliban segített tanulni. Aztán ő tanított meg vezetni, és az első autóm is tőle kaptam. Akár mennyire is volt elfoglalt rám mindig volt ideje. - itt tartottam egy kis szünetet - Van kérdésed?
- Nem tudod miért nem látogatott meg minket soha? - nézett rám szomorúan
- Nem - csóváltam meg a fejem - Tudtuk, hogy van másik családja és gyerekei. De nekünk azt mondta, hogy messze laktok, és anyukád nem engedi, hogy lásson titeket.
- De hát, anyu nagyon sokszor hívta fel, hogy jöjjön el egy kicsit a gyerekeihez, és mi mindig is itt éltünk...
- Sajnálom - simogattam meg a vállát.
- Nincs semmi baj, nem a te hibád. Folytatod?
- Persze - bólintottam - Szóval amikor felhívtak minket eléggé összetörtem, és Noel is. Ő jobban viselte, de erős a gyanúm, hogy csak miattam. Ha ő nem tartja magát nem tudom, hogy éltem volna túl. Nagyon megviselt, hetekig alig ettem a szervezetem borzasztóan legyengült, és szinte állandóan beteg is voltam. Majd egyik este a fájdalom átment dühbe, haragudtam rájuk, hogy miért nem figyeltek jobban haza felé. Szóval fogtam magam és lementem apa bárszekrényéhez és kipakoltam a piákat majd visszamentem velük a szobámba. És elkezdtem inni, miközben a családi képeket és videókat néztem a tévén. Igen elég mazochista dolog - nevettem fel kínosan - mivel szinte semmi étel nem volt a gyomromban így élet hamar beütöttek az italok, és már nem tudtam tisztán gondolkodni. Magamat kezdtem hibáztatni, mert én akartam, hogy elmenjenek vacsorázni, hogy egy kis időt töltsenek egymással. Úgy éreztem miattam haltak meg. Bementem a fürdőbe és kerestem egy borotvapengét, és mivel túl nagy volt a bűntudatom, és az alkohol miatt már nem is gondoltam tisztán. Arról nem is beszélve, hogy milyen lelki állapotban voltam. Úgy éreztem nincs már érteleme élnem, a pengét végig húztam mind a két alkaromon. Noel talált rám még éppen időben, azt mondta azért keresett mert apu emberei úgy gondolják, hogy megtalálták azt a családot, akik befogadnának minket. Úgy volt, hogy sokkal hamarabb jövünk, de miattam ez eltolódott. Nyár elején haltak meg ez pedig nyár közepe volt, egy hónapja már itt kellett volna lennünk. De Noelnek sikerült rávennie mindenkit, hogy jót tenne nekem, ha otthon épülnék fel. Szóval egy hónapig otthon feküdtem. Noel meg ápolót is szerzett mellém. Szóval úgy ahogy rendbe jöttem, és ez az a könyv, ami segített nekem. Amíg otthon voltam és gyógyultam, megnéztem a sorozatot. Majd, amikor voltam olyan jól elolvastam a könyvet is. És már tudom, hogy teljesen hülyeség volt, amit tettem, de akkor nem láttam mást csak azt hogy nincs már érteleme semminek. Mert olyan nagyon hiányoztak. De nagy szerencsém volt, és most itt vagyok, egy olyan családban, akik befogadtak minket, annak ellenére, hogy a család fő miattunk lépett le. És ezért borzalmasan hálás vagyok. - fejeztem be a történet. Liza csak bámult rám, szemében könnyek csillogtak. - Hé, kislány már nincs semmi baj. Igen még mindig hiányoznak, de már jól vagyok. Tényleg. - mosolyogtam rá, mire vissza mosolygott. Majd oda mászott hozzám az ágyon és átölelt.
- Köszönöm, hogy túlélted és most itt lehetsz, köszönöm, hogy ezt elmondtad nagyon sokat jelent.
- Én köszönöm, hogy befogadtatok. Csak arra kérlek ne mond el senkinek.
- Nem fogom - és feltartotta a kisujját én pedig bele akasztottam az enyémet.
- Sajnálom, hogy gonosz voltam veletek az elején, csak fájt szembesülni azzal, hogy apu titeket választott.
- Semmi gond kislány, szerintem én is ugyan így viselkedtem volna. Szent a béke? - tartottam most én fel a kisujjam.
- Szent a béke - akasztotta bele a kisujját az enyémbe. - Nincs kedved valami filmet nézni?
- De persze, mihez van kedved? - nyúltam a laptopomért.
- Nem itt. - mosolygott sejtelmesen.
- Hanem?
- Gyere velem, szerintem tetszeni fog. - állt fel az ágyról és engem is magával húzott.

P.s.: Tizenhárom okom voltról készült sorozat is jó. Már 3 évada van. Nézzétek meg ha van kedvetek és időtök.