Mostoha ikrek /Befejezett/

Kapcsolatban/ Liza

*Az előző rész tartalmából:*

Bementem az ajtón, és a rózsákat a vízbe raktam a többi mellé. Amikor megfordultam kis híján szívinfarktust kaptam. Talán nem ártana kicsit jobban figyelnem amikor közlekedek. Ám ami még jobban meglepett, az volt, hogy a gyanúm beigazolódott. Tényleg attól kaptam a rózsákat akitől számítottam rá. A fiú kezében még négy rózsa volt, mire csak elmosolyodtam.

Liza

- Szóval te vagy a fiú a rózsákkal - jegyeztem meg, miközben egy apró mosoly kúszott a számra - Miért kaptam őket?

- Pontosan tudod, hogy miért kaptad őket. - mosolygott rám. Igaza van tudom. De szeretném tőle hallani.

- Igen tudom, de szeretném, ha elmondanád. Tőled szeretném hallani. - húztam ki magam és mélyen bele néztem a szemébe.

- Hát jó legyen. - bele fúrta a szemét az enyémbe majd magával húzott az ágyra és maga mellé ültetett. - Szóval Liza, ha eddig nem lett volna világos szeretlek. Valószínűleg elég merész ezt így kijelenteni mivel hiába élünk egy fedél alatt egy hónapja nem igazán volt alakalmunk beszélni. De tegnap, amikor átjöttél felerősödött az az érzés, amit akkor éreztem amikor először beléptem ide.

- Várj, amikor először? De hát az nyár vége, a suli előtt két héttel. Azóta tart? - néztem rá elképedve

- Igen. Amikor megláttalak lefelé jönni a lépcsőn egyből elvarázsoltál. Aztán amikor megszólaltál hirtelen nem hittem el, hogy te vagy az. - itt felnevetett és beletúrt a hajába - Valahogy nem passzolt össze a kettő, gyönyörű voltál, de ahogy viselkedtél teljesen megrendített. Nem hittem volna, hogy egy olyan lány, mint te, lehet annyira gonosz és nagyképű, mint amilyen voltál. Aztán úgy döntöttem azért sem adom fel. És amikor tegnap azt mondtad megakarod velem beszélni a dolgokat nagyon megörültem, mert így volt lehetőségem és indokom a közeledben lenni. Nagyon jól éreztem magam. - vallotta. Én pedig teljesen lesokkolva néztem rá.

Persze voltak fiúk, akikkel együtt jártam egy darabig, de ők mind a sulimba jártak és felettem lévő osztályba. És persze ők se nagyon éreztek irántam semmit és én sem irántuk. Csak jól jött mind a kettőnk népszerűségének, ami nekem nagyon fontos volt. Vagyis eddig az volt, most kezdtem ezt átértékelni magamban. Talán nem is olyan fontos, hogy én legyek a legnépszerűbb és az sem, hogy én legyek a "Méhkirálynő" már nem akarom én uralni a sulit. Fárasztó, hogy mindig tökéletesen nézzek ki, és Noel mellett tudom, hogy nem kéne.

- De persze ha nem így érzel azt is megértem. - mondta. Basszus ezek szerint túl sokáig hallgattam. Felakart kelni az ágyról, de finoman megfogtam a karját.

- Bocsánat, hogy ilyen sokáig csöndben voltam. Csak soha nem mondtak még ilyet nekem és emiatt szokatlan volt. De nagyon jól esett. - mosolyogtam rá hálásan, ám a kezem továbbra is az ő karján pihent - Bevallom tegnap estig nem igazán vettem rólad tudomást. De tegnap a beszélgetés valamit megváltoztatott bennem. Úgy éreztem benned bízhatok és bár ezt a testvéredről is el tudom mondani, mert mind a ketten megértettétek mi is a bajom. A bizalom, amit feléd éreztem más volt. Valahogy neked tudtam beszélni apáról, ami egyáltalán nem szokványos, még anyuval sem tudtam beszélni róla. De te olyan biztonságot nyújtottál, hogy tudtam neked elmondhatom és nem nevetsz majd ki, vagy nézel rám utána máshogy. Bennem ez változtatott meg valamit. És ez a valami az érzéseim irántad. Amikről nem hittem, hogy valaha is lesznek, mert annyira el voltam foglalva azzal, hogy gonosz legyek veletek. Meg persze a suliban is szerettem volna megtartani a pozíciómat. - lehajtottam a fejem és úgy folytattam - Tudom, hogy butaság, de jó érzés volt, hogy én irányítottam ott. Tetszett, hogy mindenki a kedvemben akart járni. - felemeltem a fejem - De már nem félek, hogy elveszik. Fárasztó folyton irányítani és tökéletesnek lenni, szeretném inkább élvezni a sulit. Lehetőleg veled. - mosolyogtam rá