Együtt? ✯Why? -Miért? folyt. Tom H. FF. ✯

💫 11. rész 💫

Magához húzott, majd a fülembe súgott egy olyan valamit, amit soha nem mondhatok el senkinek. Arcomra döbbenet ült ki, ami végül zavarodottságba váltott át. Lenéztem a fiúra, aki már álomba borult. Menni készültem, de az ajtóban visszanéztem rá. Arcát vizslaltam. Szája végén egy apró görbe mutatkozott. Haja a kelleténél is széjjelebb állt. Bal karja lelógott az ágy oldalán. Hasonlított egy kisgyermekre. Istenem Holland... Mit tettél velem? Túlságosan urrá lett rajtam az a mérhetetlen érzés. Az a mérhetetlen szívdobbanás. Az a mérhetettlen vágy, amit ő okozott azzal, hogy belépett az életembe. Túlságosan szeretem ahoz, hogy elengedjem. Hiába diktálja az eszem azt, hogy ideje elengednem a szívem minden percben jobban tör darabjaira. Mert Ő volt az egyetlen olyan ember a szürke napjaimban, aki tényleg fényességet és jövőt tudott varázsolni csacska kis világomba.

-Rohadj meg Tom, amiért ennyire megszerettelek! -görbült le ajkam, s mellkasomba fájdalom honolt.

Hitetlenül hajamba túrva kimentem a szobából egyenes át az enyémbe.
Beérve Melinda egyből a nyakamba borult és miközben ide-oda dőlöngéltünk visítozni kezdett. Meglepett reakciója.

-Téged meg mi lelt drága? -toltam el derekánál fogva.

-Megcsókolt? -kérdezte izgatott csillogással szemeiben.

-Mivan? -néztem kék szemeibe meghökkenve. -Kiről beszélsz?

-Jaj butus! Mikor kettesbe maradtál Harry-vel! Megcsókolt? -ugrándozott izgatottsággal teli hangon, amit sajnos én nem igazán tudtam viszonozni.

-Miért, meg kellett volna? -vontam fel egyik szemöldököm miközben összeszedtem homijaimat.

-Ja nem csak annyira izzodt köztetek a levegő, hogy azthittem lesz valami... -makogta kínosan elkuncogva magát.

-Lindu! Mégcsak most beszéltem vele elsőnek normálisan! Nem smacizhatok egyből... -kaptam fel egyből törülközőmet, majd hirtelen megfordultam összehúzott szemöldökkel. -Nem is értem, hogy jutott ilyen az eszedbe!

-Nem vagy valami kedves formádban! -jegyezte meg cinikusan.

-Hmmm... Lássuk csak. -kocogtattam meg állam gondolkozás képpen. -Ohh igen! -vigyorodtam el diadalmasan. -Elsőnek is drága Tom felkért egy táncra, majd közölte velem, hogy nem bírja a kettőnk közt izzó kínos szituációkat, úgyhogy legyünk csak jó barátok! Kettő, részegre itta magát és mivel egyik családtagja, sőt a barátnője se tudta meggyőzni, ezért nekem kellett kimennem a hidegbe, hogy felsegítsem! Természetesen, mert miért ne, olyanokat mondott nekem, hogy tudom-e, hogy hiányzom neki. Ja amúgy faszán vagyok lelkileg! Tényleg nem érintett mélyen! Emellett Seb meg a fülem mellett lőtte a hülyeségeit valami csirkecombról... -kuncogtam lelegyintve kínomat.

Melinda csak kikerekedett szemekkel figyelte kitörésemet. Nem tudott mit felelni. Hisz mit mondott volna? Ugyanazt, mint mindenki más. Hogy Tom Holland a múltam és ne foglalkozzak vele, mert ő már túltette magát rajtam. Sajnálom, de én nem ilyen vagyok! Nem tudom feldolgozni, hogy mi történt köztünk. Szerintem soha nem is fogom tudni. Túl mélyen hatolt lelkembe, s marta fel lélekerőmet. Szerettem/szeretem Őt! Egyszerűen nem tudom elfogadni a tényt, hogy nélküle kell élnem. Hogy nélküle kell a napjaimnak leperegnie. Ott van az álmaimban, gondolataimban, bőrömön, sőt nyelvem hegyén is. Mindenhol ott van. És ha megis szeretnék tőle szabadulni, valami folyvást úgyis visszatér. Mert visszakell térnie. Mert a mi történetünk nem fejeződhet így be. Mert senki nem tudja min mentünk keresztül. Egészen a megismerkedésünktől a mostani állapotunkig. Min szenvedtünk. Együtt. És hiánya miatt lelkem száraz, s kínzóan nyugtalan. Szívem érzéketlenül dobban. Nincs ok arra, hogy valaki láttán hevesebb dobogjon éltető szervem. Hiánya miatt fanyar és keserű, mint ajkam íze.

-Lea! -szólítgatott Lindi.

-Bocsi, itt vagyok! -ráztam meg fejem, ezzel visszarántva gondolataimat a valóságba.

Oldalasan elmosolyodott, miközben rózsaszínben úszó haját oldalra lendítette. Szépeket pislogott majd elnevette magát. Értetlenül figyeltem a lányt, de nevetése engem is halk kuncogásra kényszerített. Nem tudtam mi lelte és őszintén magamra se találtam választ. Csak nevettem azon, hogy a lány nevetett.

-Értem? -kérdeztem meg kacarászva.

-Jaj Istenem! -dörzsölte meg arcát.

-Min nevetünk? -hagyott alább nevetésem és csak egy gyermekded mosolyra változott.

-Azt nem tudom te min, de igazából azt se, hogy én! Kicsit becsicsentettem! -kezdett újra nevetésbe, közben pedig eldőlt az ágyon.

-Jólvan csajszi! Szerintem te aludj, én pedig elmegyek lefürödni! -ezzel pedig otthagytam a lányt, ameddig elment letusolni.

A késő órákban a fáradtság úrrá lett testemen, így fáradtan álltam be a zuhanyrózsa alá, s vártam, hogy a víz meleg érintése átáztassa hidegre fagyott tájékaimat. Telefonomon elindítottam egy zenei listát. Elsőnek egy The Score zene csendült fel, majd követte Billie Eilish szép hangfoszlánya. Csak hagytam, hogy a testem a zene ritmusára ringatózzon a víz alatt, miközben elmémet az emlékek sokasága lepje el. Olyan emlékek, amik hatással voltak napjaimra, hónapjaimra.

Chris Hemsworth. A magas, Thort alakító színész, aki egy nyári nappalon megzavarva nyugodt honlétünket bukkant fel, s vágott arcba, hogy ő az én édesapám. Susanék elhagyása, akikkel néha ha megejtek pár szót. Az elmúlt hónapokban teljesen elfeledkeztünk egymásról. Vagy nekem nem volt időm beszélni, mert Camamber kiképzésével foglalkoztam és minden időmet a tanulásra fordítottam, vagypedig ők nem értek rá, mert dolguk volt. A lényeg az, hogy most elhidegeltünk egymástól. Camamber... Számomra a világ legjobb lovacskája, akire tiszta szívemből büszke vagyok! Aztán Argentína. Az egyetlen hely amire nem tudom, hogy miképp gondoljak. Hisz szívében hordoz bánatot és gyönyörű emlékeket. Olyanokat, amik a szívemet teljesen elrabolták. Elrabolták, mint Thomas Stanley Holland az egész lényemet. A legszebb és legrosszabb emlékeim egyike közé vetíthetjük nevét. A hangulataink szinte mindenkin átcikáztak. Az események, élmények, együtt létünk. A fájdalmas dolgaink, nem csak nekünk voltak borzalmasak. Hisz a köztünk kialakult konfliktusok mindig megbélyegezték a többiek napját. Mégis hűségesen mellettünk álltak még akkor is, ha olykor nem tudták eldönteni kinek a pártját fogják. Tomét vagy az enyémet. De én nem kértem, hogy engem pártoljanak. Mert ezek az incidensek a mi dolgaink voltak. Amit csak nekünk kellett megoldani. Nem szerettem volna belevonni senkit, mert tudtam, hogy mivel fog járni. Szarkavarással... Ha már erről a szóról van szó, Sophia Pratt. Sose felejtem el, mikor bevertem orrát, ami a kelleténél és görbébben virított ördögi arcán. A rosszakarata. Hogy tudta mennyire beleszerettem Tomba mégiy képes volt megcsókolni, majdan összejönni vele.

Gondolataimat egy számomra nagyon szívhez szóló zene zavart meg. Follow Your Fire... Kodaline-től. Ezt a zenét hallgattam, amikor Tom Holland belépett az életembe. Kilépve a kabinból elnyomtam a zenét. Ha nem is felejthetem el a fiút, legalább nem gondolhatok rá és nem beszélhetek róla. Mert már beteges, amit csinálok. Beteges, hogy folyton csak őt hozom fel.

Lehet sokszor mondtam már, de mostmár tényleg betartom. Foglalkozni fogok a barátokkal, családtagokkal. De, aki most legjobban felkeltette érdeklődésemet az Harry Holland. A hülye göndör fürtyeivel. Hülye, szinte agytépő humorával. Béna szeplőjeivel. Béna mosolyával. S annál is bénább szemeivel.

Nem tudom miből vannak a Hollandok, de az biztos, hogy kapják be!

Jó reggelt drágák!☀️

Reggeli ébresztőnek egy részt hoztam nektek! Nem lett valami nagyon izgalmas, de hát néha kellenek ilyenek is. Ohh, mielőtt elfelejteném! Gondolkoztam azon, hogy csinálok egy insta oldalt, ahova kirakok a történettel kapcsolatos, tényeket, részleteket, esetleg játékokat is! Mit szólnátok hozzá?

Amúgy tudom, hogy nem hiszed el, de én vagyok a Star Stable-ban Nina Rainlake és igen, én írom ezt a történetet! Szia Adrienne!🤪❤️