Együtt? ✯Why? -Miért? folyt. Tom H. FF. ✯

💫 32.rész 💫

-A kelleténél is többet mosolyogsz, miközben folyamatosan elpirulsz! Megtudhatnám az okát? -huppant mellém anya, miközben én a müzlimet ettem folyamatosan pörgetve agyamban az estét és a ma reggelt.

-Mi történt volna? -húztam az agyát, amire csak megforgatta szemeit.

-Hmm... Együtt buliztál Tommal... Tom ruháját viseled és boldog vagy! Szerinted mi történhtetett? -gúnyolódott mégis szeme sarka kíváncsiságtól ráncosodott.

-Nem mondok semmit! -titkolóztam egy újabb adaggal számban, amire is a szülő körmét oldalamba bökte, ezzel pedig majdnem kiköptem reggelim.

-Sejtem mi lehet, de inkább nem kérdezek rá! -dőlt hátra keresztbe font karokkal.

Felvont szemöldökkel néztem Elsa arcát, kinek mimikája feldúltságot tükrözött. Majd megölte az érdeklődés, hogy megtudhassa mivan köztem és Tom között.

-Na -biztattam, amire sóhajtott és közelebb hajolva hozzám, mélyen nézett szemeimbe. Pár centi választotta el az arcunkat, olyan közel hajolt biztosítva, hogy meg ne hallják a nem kívánt személyek.

-Tosztatok? -tette fel a kérdést egy új szinonímával ellátva, amire én zavartan lesütöttem szemeim, elpirosodtam és egy halovány görbe szökött szám sarkába. -JÉZUS! -pattant fel kiabálva, majd a nyakamba ugrott.

Nevetve öleltem vissza, miközben arcára vetődött a megkönnyebbülés. Mintha csak egy felesleges tehert sepert le volna vállairól. Hisz tény, hogy ha a többiek is tudomást szereznek róla, akkor nekik is ilyen mimika festődik fel orcájukra. Mert ez nem csak nekünk volt öröm, hanem azoknak is kik végig mellettünk állva drukkoltak boldogságunknak. Mégis ott motoszkált annak tudata, hogy viszont lesznek olyan személyek kiknek ez a tény gyűlöletet fog előkaparni.

-Annyira nagyon örülök nektek! -rángatta vállaim anyu, én pedig csitítgatni kezdtem, annak ellenére is, hogy a nappaliba és konyhába nem tartózkodott senki. Hevesen bólogatva befogta száját és visszaült mellém.

Tom a lépcsőn leérve furán vizslalta a megint boldogságtól robbanásra kész édesanyát. Bebújt a hűtőbe, s valami elemózsia után kezdett kutakodni.

-Egyél müzlit! -tanácsoltam barátomnak, amire olyat tett, amit elsőnek nem igazán hittem el.

Felém nézett, félig felvonta szemöldökét, s olyan utálatot sűrített szemeibe, mint amit a kapcsolatunk előtt mutatott. Anya mellettem megdermedt, a mosoly mely szája sarkát díszítette elszivárgott és nagyot nyelve pillantott rám.

-Majd én tudom mit eszek, kösz! -gúny marta füleim, amint megszólalt a Holland, szívem megtelt szomorúsággal, s rögvest azthittem, hogy könnyekbe szakadok.

Amikor is a srác alig láthatóan kacsintott egyet. Leesett a tantusz és most a megnyugvástól sírtam majdnem el magam. Hisz Tom csak eljátszotta, hogy titokban tartsa kapcsolatunkat, ami már anya számára nem volt titok.

-Tudja! -ennyit feleltem, amikor az asszony biccentett egy ,,Istenem Tom!" nézéssel.

-Ohh, hát akkor jó lesz a müzli! -húzta száját, majd a szekrényhez lépve kivett egy tálat, s mellém lépve öntött az asztalra helyezett élelemből.

Anyu megforgatta szemét és kuncogva a nappaliba ment, ahol apu jelent meg hirtelen. Köszöntünk neki, aki visszaintve végigmért minket, majd vállat vonva leült a felesége mellé. Karjai közé bújt akár csak egy tinédzser szerelmes, s figyelte mit tevékenykedik telefonján felesége. Tomra néztem ki feszültebben ült székében félve, hogy mi lesz apám reakciója kapcsolatunkra. Tudtam, hogy mit fog rá reagálni mégse szóltam Hollandnak. Hagytam gyöngyözni homlokát, s végignéztem amint eltolja maga elől a reggelijét, mert mogyorónyira szűkült gyomra. Kuncogva álltam fel helyemről, s a kanapé irányába vetettem magam. Holland felé fordultam, aki görcsösen állt fel és lépett mögém.