Együtt? ✯Why? -Miért? folyt. Tom H. FF. ✯

💫 40.rész 💫

December 31-e van. Már 2 napja történt a vitám, a számomra 2 legfontosabb személyével életemben. Azóta egy szót se ejtettünk meg egymással. Sőt, egymásra se néztünk. S az, amit Tom mondott mélyen fúródott ábrándoktól teli elmémbe. Hogy mit is éreztem? A fájdalom, az önutálat, a bánkódás fanyar ízét. És nem apára, nem Tomra haragudtam, hanem saját magamra. Hogy képes voltam megint előtérbe helyeznem az önbecsülésem, az önsajnáltatásom. Mert bekellett vallanom igaza volt a barátomnak. Miért rágódok a múlton, mikor lassan építem széppé a jövőm? Miért teszem tönkre az újévet, mikor hirtelen vált gyönyörűvé? Miért fedem az együtt töltött időt, s miért tépem fel a magányt?

Fájdalom volt aortapumpámban, amint mindketten hátat fordítva, távol egymástól tértünk nyugovóra. Éreztem átütően spirituszomon, hogy az egymást átölelve elalvás nélkülözése Tom lelkét is megnehezítette. Egész éjjel forgolódik, légzése szapora. Sokszor tetettem az alvást, s megfigyeltem, hogy az éjszaka közepén felkel és az erkélyajtóhoz lépve mereng a sötétségbe. Két érzés kapott el mikor őt néztem a Hold fényének gyérségében. Hogy képes voltam így tönkretenni. Hogy milyen önfejű voltam, s bele sem gondoltam az Ő helyzetébe. Hogy miken ment keresztül miattam! Másodszor pedig hálával tartozom neki. Hogy annyi hetsz után is itt van mellettem. Fogja a kezem, támaszom, ki a jövőjét velem az oldalán képzeli el. Emellett a látvány, hogy a fény megvillágítja izmos hátát, s kerek fenekét felér egy... Na mindegy, ezt inkább nem írom le. Azt tudom, hogy szeretem őt is és apát is. S szeretném, ha úgy térnénk át 2019-be, ahogy azt mindketten eltervezték; Együtt!

Izgatottan szürcsölgettem a reggeli kávémat, miközben az interneten bogarásztam. A gyerekek már fejükre helyezték a 2019-es újévi kalapot, s fel-alá futkároztak a házban, hangosan fújva a trombitájukba. Nem zavart, hisz hozzászoktam a hangoskodáshoz. Visszatérve a gondolataimhoz, az egyedüli személy, ki nem haragudott rám az anya volt. Vele, amint hazaértünk leültünk, s beszéltem. Bocsánatot kértem, majd megkérdeztem tanácsát, mely csak annyiból állt; hogy amit a szívem diktál! Így a reggelim után nem habozva tértem édesapám felkeresésére. Nem kellett sokáig kutatnom, hogy tudjam a tó feletti hídnál van. Hisz ebben hasonlítottunk. Mindketten egy dologért rajongunk. A reggeli magabiztosságom gyorsan illant el, amint megálltam tőle nem messze, s láttam, hogy egy gyors pillantást vet rám, majd hümmögve elereszt egy görbét.

-Szeretnél valamit, vagy kijöttél rontani a levegőmet? -nagyon szíven mart, amint meghallottam kérdését. Nyeltem egy nagyot, majd elsepertem gátlásaimat.

-Apa... -nem tudtam befejezni mondandóm, mert közbe vágott.

-Hallgassalak meg? Eleget hallottam a Conon, nem kérek belőle többet, kösz! -a gúny marta nyelvének hegyét, nekem pedig dobhártyámat.

-Csak most az egyszer... -vettem könyörgőre a figurát sikertelenül.

-Most az egyszer? Ne röhögtess már kislányom! -zsebre dugott kézzel fordult teljes testével felém, s mélyen fúrta tekintetét enyéimbe. -Tudod mi jut eszembe erről? -reagálni se volt időm, mert egyből folytatta monológját. -Augusztus! Ugyanez! Összevesztél Tommal, majd velem is. És rá pár napra pedig jöttél bocsánatért esedezve! Tudod milyen kellemetlen helyzet? Ráadásul kamerák előtt sikerült megszégyenítened! Remélem boldogabb lettél és megtaláltad a kérdésedre a választ! -köpte arcomba kimérten, nem foglalkozva azzal, hogy mennyire szarul esett nekem. De nem hibáztatom miatta. Ugyanis megérdemlem.

-Én nem úgy gondoltam. -elnevette magát.

-Te sose úgy gondolod a helyzet után! De mikor csinálod a feszkót, akkor nagyon is másképp gondolod. Úgyhogy nekem ne etess be semmit kérlek! -fordult el tőlem. -Beégettél egész világ előtt. Megkérdezem! Megérte? -fejemet lehajtva kúszott ki halkan ajkaim közül a nem szó, amit valószínűleg nem hallott. -Megérte összeveszned Tommal? Vagy velem?   -sose hallottam még ilyen mélyről törő ridegséget, mint most apa szavaiban.